Egy gyönyörű, hatalmas,
koromfekete csoda, amilyen az én birtokomban az életben nem lesz… Épp be
akartunk szállni a kocsiba, amikor Tiffany totyogott oda hozzánk, tizenöt
centis magassarkújában. Hirtelen lefagytam. Azon morfondíroztam, hogy állhattam
én egyáltalán szóba egy ilyen lánnyal korábban?! Igen, Tiffany Brant volt a
legjobb barátnőm a gimi első évében. Mindent együtt csináltunk, amit csak el
lehet képzelni. Nagyon furcsa dolog, hogy ha nem szakít meg velem minden
kapcsolatot tízedik elején , talán már én is hasonlóképp néznék ki. Tiff a
lehető legnyájasabb hangján szólt Ben-hez, minket persze észre sem vett. Hát…
ha te így Tiff, én is.
-
Szia Beni! Hogy kerülsz ide? Olyan rég
dumcsiztunk már, mi lenne, ha ma délután taliznánk? – mondta Tiffany, még
mindig tudomást sem véve arról, hogy Becca és én is jelen vagyunk.
-
Ő, szia!
Tiffany, ugye? Bocsi, de most a barátaimmal terveztem a délutánt. Majd talán
máskor - mondta Ben nem túl nagy lelkesedéssel, de ezt csak az hallja ki a
hangjából, aki nagyon ismeri.
-
Jaj, Beni, ne már. Csak le akarsz rázni-
rimánkodott Tiff olyan hangon, amitől már felfordult a gyomrom. Több se
kellett, Becca-nak elszállt a maradék önuralma is, így megszorítottam a kezét,
hogy finomabban fakadjon ki, mivel lenne egy kis közönségünk, ha teljesen
kikelne magából.
-
Nézd ribi, látod, MI IS ITT VAGYUNK - mutatott látványosan rám,
majd vissza magára. – Attól, hogy nem köszönsz, még itt vagyunk - vett lejjebb
kicsit a hangerőn - és különben is, Ben közölte, hogy velünk van programja,
tudom nehéz a felfogásod, és nem feltétlenül jut el az agyadig ez az infó - Végül
befejezte ezt a mondatott, vett egy nagy levegőt, hogy folytassa, de én
gyorsabb voltam.
-
Tiff, majd máskor bepótolod az érdekfeszítő,
nyilván sok mindent átfutó, mély benyomást tévő panaszáradatot a napjaid
milyenségéről és a körmöd jelenlegi színéről, de most inkább a barátnőidre
hárítsd a lelkes hallgató szerepét és ne Benre - még engem is meglepett milyen
nyugodt voltam, ahhoz képest, hogy az egykori legjobb barátnőm mennyire semmibe
vett.
-
Bocs, Tiffany, de most Audrey-ékat viszem
ebédelni. Majd valamikor még biztosan összefutunk a nyár folyamán - annyira
imádtam Ben-t ezért a mondatért, a „vereség”, azonban felzaklatta a plázacicát.
-
Hát menj csak ezekkel a libákkal. Pff - olyan
grimaszt kaptam, amilyet még életemben nem láttam, lenézés, alázás, undor
vegyült benne - ha te ezt akarod. Majd valamikor biztos összefutunk a plázában.
-
Jah, persze - csúszott ki Becca száján a mondat,
amit csak Ben és én hallottunk, mert Tiff már elviharzott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése