Az egész
történetem négy évvel ezelőtt kezdődött, amikor apa elment egy másik nővel.(aki
idősebb, mint az ötvenhárom éves nagymamám, már ez elég fura) Egyedül maradtam
anyával, az öcsémmel és a nagyszüleimmel, akik a szomszédban laknak. egy év múlva
anyukám hivatalosan is elvált apámtól. Ez teljesen felborította az addigi
világomat. Mikor még kicsi voltam, apa minden nap hazajött, aztán elvesztette
az állását és el kellett mennie másik munkahelyet keresni. Csak hetelős
munkahelyet talált, tehát hétvégén járt csak haza. Ezt még nagyjából
megemésztettem… Na, nem is ez a lényeg. Rá kellet jönnöm, hogy az az ember,
akit eddig a világ legjobb apukájának hittem, aki kislány koromban a vállán
cipelt és babaházat épített nekem, egy szempillantás alatt köddé vált. A válás
után – mint már mondtam – anyával maradtunk. Mivel a bíróság megadta a
láthatási jogot, apám kéthetente jött. Aztán ez egyre kevesebb lett, először
három-, majd négyhetente, aztán csak havonta majd kéthavonta… Végül volt olyan
időszak, amikor nem is hívott, nem is beszéltünk vagy fél évig, de ma már három
éve egyáltalán nem keres. Az anyjáról ne is beszéljünk! Nekem ő már nem a nagymamám!
Igazából,
már nem is érdekel, megszoktam, hogy nincs itt. Egy új élet kezdődött, amiben
három, illetve öt szereplő van jelen: anyukám, az öcsém, a nagyszüleim és én.
Anyukám, Mary.
Magas, barna, rövid hajú, kékszemű és kicsit telt alkatú. Az az igazság, hogy
semmi különleges nincs benne, olyan, mint minden más anya, akár egy
mozifilmben. A helyiek azt mondják, nagyon hasonlítok rá. Az öcsém, Cameron (nekünk
csak Cam). Hogy is mondjam? Tipikus szőke herceg. Még csak tizennégy éves, de már
tapadnak rá a csajok. Nem is csoda! Jóképű, magas, szőke, kékszemű és még
rendes is tud lenni, ha nagyon akar. Igen kedves, jófiú, anyuci pici fia,
akinek mindent szabad és ezt sokszor ki is használja.. Ilyenkor nagyon utálom.
Én vagyok a nagyobb, ezért általában én kapok fejmosást, ha valami balul sül el
otthon. Emellett akaratos fickó. Ha egyszer valamibe belekezd, azt véghez is
viszi.
A nagyim Brenda,
aki alacsonyabb, mint anya, de hasonlóan néz ki, csak már őszül. Remekül tud
főzni, amit nyaranként igyekszem elsajátítani kisebb- nagyobb . A nagypapám
Louis pedig kész ezermester, mindent megcsinál, ami a ház körüli dolgokat
illeti. Végül pedig, én Audrina vagyok, de mindenki csak Audrey-nak hív. Nem
vagyok túl magas, nem vagyok vékony, sötétszőke hajam szőke melírcsíkokkal van
díszítve és kék szememet anyától örököltem –sajnos a rossz látásomat is –
szemüveget is viselek minden nap. Imádok rajzolni, énekelni és beszélgetni a
barátnőimmel, na, meg a neten lógni és olvasgatni.
Egy hatalmas,
almazöld színű, emeletes házban lakunk egy kisvárosban, Mayville-ben. Nem túl
nagy város, de szerintem barátságos. A hegyek-valójában dombok – egész szép
látványt nyújtanak, emiatt sok művészlélek lel errefelé otthonra. Fiatalok
számára kicsit unalmas lakóhely, mert kevés a szórakozóhely, nincs egy kis zug,
ahova a fiatalság be tud tömörülni délutánonként. Rony kis étterme az egyetlen „társasági
hely”, ahol a gimi kevésbé népszerű diákjai – tehát a suli nagy része – beülnek
suli után. Két iskola található a városkában. Egy általános iskola és egy gimi.
Akad még egy kis pláza, ahová a gimi „krémje”
minden délután ellátogat. Akad még egy kis mozi és egy-két bolt is. Én viszont
a Caffé bro’s-t részesítem előnyben,
a legjobb beülős, beszélgetős hely a környékünkön. Mivel nem nagy a választék, a
sok rossz közül a legjobbat kell kiválasztani, nem igaz? Nem túl sok vendég jár
be, de nem is kong az ürességtől. Épp megfelel egy délutáni ücsörgéshez és a
kávéjuk is nagyon finom. A legnyugisabb hely a városban, na meg persze az sem
hátrány, hogy a kis plázaimádó „hölgyek” nem kifejezettem imádják. Nos, mi egy
kis mellékutcában lakunk, közel a központhoz. Takaros kis utca, nincs nagy
forgalom. Pár ház akad csak és azok lakói is inkább öregek. A szomszédjaink is
idős házaspárok, akikhez csak nyáron látogatnak el az unokák. A házak nem
épültek túl messze egymástól, így néha azt érzi az ember, hogy fojtogatják.
Kedves nénik és bácsik sokasága, akik mindig megjegyzik, hogy mennyit nőttem,
vagy épp milyen szép vagyok, ám ezért nem hibáztatom őket.
Az egyik
legjobb barátnőm egy utcára lakik tőlünk, úgyhogy nagy mákom van vele. Ő Becca.
Már kiskorom óta ismerem. Tény, nem voltunk mindig kebelbarátnők, de ez
mostanra változott. Órákon át képesek vagyunk beszélgetni, de mindenféle
összefüggéstelen dologról, na meg az ideálokról, leendő férjeinkről. De róla
még később mesélek.
A házunk ”L”-
alakú, almazöld színű, mellette egy nagy udvar található, ahol két gyönyörű
Cane Corso kutya szaladgál és teszi tönkre a virágoskertet napi
rendszerességgel, amit anyu nem éppen díjaz, gondolom. A földszinten van a
nappali, a konyha, ami egybe van az ebédlővel, anyu irodája és az előszoba, ami
elég tágas. Az emeletre egy falépcső vezet fel. A tetőtérben három szoba és egy
közlekedő plusz egy kis sarok van, ahol az iskolai cuccainkat tároljuk, plusz a
fürdő, amiért minden reggel harc folyik. Ahogy felérünk, a közlekedőben
megpillanthatunk három fotelt és egy tévét, na meg három ajtót: kettőt balról
és egyet majdnem szemben. A balról lévő két szoba Cameroné és az enyém, amelyek
előtt egy erkély is van, anyáé pedig a harmadik. Jobbra a fürdő, mellette pedig
a „tanulósarok lett kialakítva. Utóbbi nem nagy szám, mivel két íróasztalból és
egy szekrényből áll az egész. Ezen kívül még van egy szint, ami csak az én
birodalmam. A padlásom, a menedékem. Egy kis helyiség van kialakítva egy csomó
párnával, amik hatalmasak, és egy pár kisebbel és képpel, amiket én
készítettem. Ezek főleg ruhákat ábrázolnak, csak egy-két tájkép van köztük.
A szobám a másik
fő „törzshelyem”. Az ajtón belépve szemben egy erkélyajtó és egy ablakot látunk,
előtte egy fotelt, balra a szekrénysor, jobbra pedig az ágyam. A szoba színe
pedig – rózsaszín – gondolnád, ha fentebb nem olvastad volna, hogy nem vagyok
az a plázacica fajta.. Szóval, a színe halványlila, ami egy fokkal jobb, mint a
rózsaszín. Fekete virágokat festettem rá, ami kicsit enyhíti a hercegnős
hatást. Nem túl nagy szoba, de nekem pont elég. Az ágyam mellett van egy kis
asztal, ezen tartom a kisebb mütyürjeimet: kisebb plüssök, egy-két ékszert és
az mp4-emet, amit egy hangfalhoz szoktam csatlakoztatni.
Ennyit a ház
belsejéről. A kertben egy szép sziklakert, kerti tó is található. Gyönyörű
rózsák nyílottak a kerítés vonalában, amíg drága kutyáink meg nem nyesték őket.
Ennek ellenére ők a világ legjobb házőrzői, ami biztos: Kyra és Bono soha sem
hagynának el úgy, mint…
