Sziasztok! :)
Egy új rész előbb a szokottnál. Audrina estéje nem a megszokontként alakul és az este végére... na majd meglátjátok. :) Jó olvasást!
Puszi Alina :)
Hazahajtottam, igazából azt
sem tudom hogyan. Felrohantam a szobámba- szerencsémre anya nem volt otthon,
így bátran csapkodhattam az ajtót. Öcsém észre sem vette, hogy hazajöttem,
ezért bekiabáltam neki,- fején volt a füles és épp belemerült valami lövöldözős
játékba- mire csak legyintett.
Fel-alá járkáltam a szobámban. Nem tudtam hova tenni a történteket. Ryan is
elég felkavaró volt a mai napra, erre most még Ben is rárak egy lapáttal.
Idegességemben földhöz csapkodtam a párnámat- az nem olyan hangos, mint a
tányér vagy a pohár-, aztán fogtam az mp4-emet és felvonultam a padlásra.
Bekapcsoltam és csak hallgattam. Arra eszméltem, hogy potyognak a könnyeim.
Sírtam a dal szövege miatt, az első szerelmem visszatérése miatt, az emlékeim
miatt. Ben-t nem tudtam hova tenni. Gondoltam már rá korábban, de amikor nem
csókolt meg, eltemettem a dolgot magamban. Azt gondoltam, hogy Ryan távozása
miatt kötődöm annyira hozzá, mert szükségem van rá, neki pedig rám, mert ő is
akkor szakított.
De ha végig így érzett, csak én voltam ennyire vak? Vagy talán nagyon jól
titkolta az egészet. Épp ezen és ehhez hasonló dolgokon merengtem, amikor a
telefonom csörgése visszarántott a valóságba. A kijelzőmön Leo képe nézett
vissza rám, inkább kinyomtam, nem volt hozzá hangulatom, hogy mély lelkizésbe
follyunk.
Már vagy egy óra is eltelhetett, mikor újra megcsörrent a mobilom, ismeretlen
számról kerestek, szóval inkább felvettem.
-
Halo.- szóltam bele két szipogás között
-
Hola Audrey- köszönt a mai estém megmentője- Mi
a baj,
-
Nincs semmi különös. Csak én komplikálok túl
mindent- mosolyogtam- Miért hívtál fel este 9-kor Aeron?
-
Hát épp most fotóztam le egy tökéletes
naplementét meg utána az utca embereit is és arra gondoltam érdekelne a képek
szerkesztése. De ahogy a hangodból kiveszem, épp valami nagyon bánt, szóval
felejtsd el.
-
Most akkor nem szerkeszted meg a képeket?-
kérdeztem csodálkozva.
-
De, csak..- itt közbevágtam.
-
Fél óra és ott vagyok.
-
Na, ezt már szeretem.- mondta és kinyomta a
tekefont.
Mivel anya elutazott
hétvégére a munkája miatt, bátran elmertem menni otthonról. A képek
szerkesztgetése teljesen kizökkentett a délutáni történések sokkjából. Csomó
tájképet színesítettünk vagy tettük épp fekete-fehérré. Aeron vicces kedvében
volt, annyit nevettem, amennyit kb zokogtam az alatt az óra alatt, amíg otthon
ültem és elhiheted, hogy az nem kevés. Úgy 11 lehetett, mikor elhagytam a
Revolution-t.
Amikor a házunk elé értem valaki ült a lépcsőnkön. Az arcát nem láttam, mert
sötét volt, de amikor utánam szólt, mozdulatlanná dermedtem.
-
Audrey várj! Ne szaladj be!- alig hittem a
fülemnek. Ben kuporgott, ki tudja mióta a lépcsőn.
-
Ben hogy kerülsz ide?- kérdeztem kicsit
idegesen.
-
Hát Liz említette, hogy nálunk voltál, és hogy
beszélgettetek. - mondta óvatosan.
-
Igen- hosszú csend telepedett közénk. Nem tudtam,
mit is mondhatnék. Végül ő törte meg a némaságomat.
-
Figyelj, nem lenne jobb ezt megbeszélni?
-
De- sóhajtottam- menjünk a padlásra- elindultam
a bejárat felé, hallottam Ben lépteit magam mögött, majd mikor felértünk a
padlásra lehuppantam az első párnára, amit megláttam. Ben is hasonlóképpen
cselekedett.
-
Szóval- megköszörülte a torkát. - amit Liz
mondott, nem kellett volna megtudnod. Jobb lett volna, ha…
-
Mi?! Ha soha nem is tudom meg? Ben pár hete úgy
viselkedsz velem, mintha soha nem is ismertél volna. Eltávolodtál, falat húztál
magad köré, aminek nem értem az okát. A nyár elején teljesen jól megvoltunk. Mi
romlott el?- kérdeztem és éreztem, hogy a sírás fojtogat.
-
Én nem is tudom- szabadkozott- el akartam
szakadni tőled. Tudod, mert elmegyek szeptemberben meg ilyenek…..
-
Ja azt se ne felejtsd ki, hogy mert Leo-val
kicsit közelebb kerültünk egymáshoz. - vágtam oda kicsit sértetten.
-
Húú- fújta ki a levegőt- Igen, ez is közrejátszik.
És nem- itt megint félbe szakítottam.
-
Nem akartál megbántani? Vagy esetleg megsérteni?
Nem akartad, hogy tönkremenjen a barátságunk a távolság miatt?
-
Az istenit, az már rég tönkrement- ordította el
magát. - Audrey, amikor amiatt a bunkó miatt sírtál, aki itt hagyott, amikor
elhívtalak randizni már akkor sem volt köztünk barátság.
-
De volt! - fakadtam ki- Mindent tudtál rólam és
én is rólad. Az összes titkod, kedvenced, fóbiád, mindent, ami fontos.
-
Igen, én is ismerem minden egyes mozdulatodat,
rezdülésedet és elegem van- felpattant a párnáról és elindult felém. Leguggolt,
pont a szemembe nézett, lehalkított hangon folytatta. - Most mit akarsz? Azt
hogy kimondjam, ha? Szeretlek. Tessék kimondtam. Beléd estem mikor először
beszélgettünk, tudtam, hogy te vagy a legjobb lány a világon, de akkor még a
nyálas képű srác miatt sírtál én meg azt gondoltam, hátha te is belémszeretsz. -
Tátott szájjal bámultam- tudom, meglepett a dolog és nagyon szarul jött ki,
hogy a nővérem mondta el, de azt gondoltam, ha megutálsz, könnyebben
elfelejtelek.
-
Soha nem tudnálak utálni. - suttogtam.
-
Ahogy én sem téged- mosolyra húzta a száját- és
sajnálom, hogy ezt nem tettem meg a randinkon. - közelebb hajolt és megcsókolt.