3. fejezet

Háromnegyed nyolckor végre befut Becca is. Mindketten humán osztályba járunk, tehát b-sek vagyunk. Nos nagy harcok árán lettem én b-s. Én ugyanis minden áron az énektagozatra akartam menni. Anya ellenezte, természetesen. Ekkortájt volt a legnagyobb veszekedésünk.

-        De anya, én ének szakra akarok menni- mondtam, szinte már zokogva.

-        Nem! Már megmondtam. Mit akarsz azzal. Mi lesz belőled, valami utcai zenész?- mondta emelt hangon, de nem kiabálva.

-        De.. de.. anya, engem ez érdekel. - dadogtam és a könnyeimet törölgettem.

-        Nem érdekel, akkor is a humán irány felé mész. A humán tagozat után akármelyik hasonló beállítottságú egyetemére felveszek és lehet rendes állásod.

-        De, de, d…- mondtam volna egy számomra nyomós okot, de belém fojtotta a szót.

-        Nincs de kisasszony. Amíg az én házamban élsz, az lesz amit én mondok- zárta le röviden a vitát.

Hát így lettem én a Westmond gimi humán tagozatos tanulója. Azóta nem nagyon veszekedtünk anyával. Igazából nem vagyunk olyan legjobb barátnők, mint a tini filmek kedvelt szereplői, szerintem soha nem is leszünk. Mindig is az öcsémet kedvelte jobban. Lehet, hogy ezt csak én látom így, de ez az én magánvéleményem. Mindig neki ad igazat, Cam mindet megkap, amit csak kér, még akkor sincs balhé, ha épp majdnem bukásra áll, legalábbis nem olyan hatalma, mint nálam lenne. Mikor apám elment, rengetegszer megkaptam, hogy tisztára olyan vagyok, mint a másik mamám –aki már szintén nem beszél velem úgy 4 éve- semmirekellő, naplopó, vagy épp lusta. Hát nem valami rózsás a viszonyunk. A fontosabb dolgokat megbeszéljük és nagyjából ennyi. A barátaimmal szoktam a világfájdalmaimat, bánatomat, örömömet megosztani, mint pl Becca-val. Kiskorunk óta ismerjük egymást, de kb a gimi eleje óta barátkoztunk össze. Az első év gyorsan ment el, sok új barátot szereztem, akikről azt hittem remekül megleszünk. Hát ma már világos mekkorát tévedtem akkor. Szépen lassan csökkent a barátaim száma, és akit akkoriban a legjobb barátnőmnek hittem, oly mértékben fordult el tőlem egyik napról a másikra, hogy a felszínes társalgáson kívül nem is beszélünk.

Ekkor jött oda hozzám Becca. Alig tudtam elhinni. Csak olyan osztálytársi viszony volt köztünk: köszöntünk egymásnak meg, ha volt közös téma, akkor dumáltunk egy keveset, de ennyi. Aztán jött az a pillanat, amikor egyedül maradtam. Egyetlen szó nélkül pártól el mellőlem az egyik legfontosabb személy az életemben. Hát ez van. De jött Becca és rá kellett döbbennem, eddig nem is volt igazi legjobb barátnőm. Az egész életemet megváltoztatta. Akkor ismertem meg igazán, mi is az az igazi jóban, rosszban dolog a barátoknál. Ezt nem is tudom neki elégszer megköszönni. De az a legcsodálatosabb, hogy nem is várná el.

Becca alig ért oda hozzám, már mondta a magáét. Egy éjszaka alatt rengeteg dolog történik velünk, amit feltétlenül meg kell osztanunk egymással. :)

-        Képzeld, megint a Harryről álmodtam. –Azt tudni kell, hogy Harry Styles-ról van szó, igen One Direction (1D). Hát ez van, nagy fanok vagyunk. Ha nem a legnagyobbak! :)

-        ÚÚ, és mit?- kérdeztem kíváncsian.

-        Te is benne voltál!- kezdte izgatottan és csillogó szemekkel. Általában ezt a reakciót váltja ki belőle Styles. :) -Együtt laktunk és elmentünk egy 1D koncertre. Aztán meg ők feljöttek hozzánk és te Liameddel voltál elfoglalva én meg Harrymmel .- Még mindig az álma hatása alatt volt :).

-        Oké, de már ki kéne menni az udvarra, mindjárt kezdődik az évzáró - próbáltam visszaterelni a felhők közül.

-        Jaja. Siessünk :).- értett egyet. Megragadtam a kezét és sietősen mentünk együtt az udvar felé.

Épp odaértünk az osztályunkhoz, már kezdődött is az ünnepség. Szokásos unalmas beszédek, az igazgató Úr órákig tartó elmélkedése az elmúlt évről, osztályok tanulmányi sorrendje mi lettünk az utolsók, pff, versenyek, amiken részt kellett volna vennünk, jutalomkönyvek kiosztása-sajnos az osztályunkból senki sem kapott-, és így tovább. Csak a szokásos maszlag, ami senkit sem érdekel. Ezután hivatalosan lezárta az évet, amit mindenki hangos tapssal és füttyel jutalmazott és az összes osztály az osztályterme felé vette az irányt. Mi a másodikra mentünk, mivel a felsőbb évesek osztályai ott találhatók. Nem volt nagy osztályunk- a létszámnak megfelelően (20 fő)- de a miénk volt, ami látszott a falakon is. Tömve poszterekkel, természet képekkel, sőt egy fiúk által kreált graffiti is díszelgett a hátsó falon.

Az ofőnk is megtartotta szokásos beszédét, mindenki unta már, de ez őt nem zavarta. Én kaptam meg utoljára a bizonyítványomat, mivel a vezetéknevem Tomson, hát ja, anya se talált jobb nevezetű ürgét.. Na mindegy, ezen nem változtathatok. Tehát mindenki megkapta a papírjait, aztán a nyári szöveg: Vigyázzatok magatokra! Ne törjön el semmid! stb.. , már mindenki ment is, amerre látott, a lényeg az volt, hogy minél messzebb a sulitól :)

Épp kiléptünk a főbejáraton, mikor egy nagyobb csoportot- persze lánycsapatot- pillantottunk meg Becca-val a lépcső tetejéről. Persze, hogy Ben volt az, aki körül hemzsegtek a csajok.. :) Amint észrevett minket lerázta az újdonsült rajongóit és elénk jött.

-        Hallihó! Mizu?- kérdezte vidáman :).

-        Semmi extra, végre vége ennek az évnek is- megeresztettem egy mosolyt- Te hogy kerülsz ide? Nem épp a hatalmas metropoliszban kéne lenned a BMW-del együtt?

-        De, csak az jutott eszembe, mi lenne, ha elvinném a két legjobb barátnőmet ebédelni?- vetette be azt a tipikus fogkrém reklám mosolyát :).

-        Én benne vagyok- mondta Becca egyből, majd mindketten rám néztek.

-        Ok, miért is ne, elvégre már hivatalosan is NYÁRISZÜNET van – mondtam vigyorogva, majd mindhárman elindultunk a fekete álomautó irányába.