10. fejezet

Mihelyt leparkoltam mama kocsiját a ház előtt, Becca rögtön kiugrott és szinte berohant a házba. Utánamentem, a szobámban értem utol.

-        Becca mi a baj?- kérdeztem, mert furcsállottam, hogy egész úton egy mukkot sem szólt, ez nem jellemző rá.

-        Semmi, csak olyan hülye vagy- mondta enyhén szemrehányóan.

-        Miért is?- kérdeztem.

-        Mert, csak rá kell nézni arra a srácra. Leo egy görög félisten- olvadozott, ahogy elképzelte a pincérfiút a strandon, vagy ki tudja hol.. :) – Ha nem mozdulsz rá, akkor valami baj van veled! Komolyan Audrey, már azt sem értettem, hogy Ben-t miért hagyod futni, mikor totál odavan érted. Még a vak is látja. De most tényleg, mi a bajod Leoval?- ilyen monológ után alig tudtam valamit kinyökögni.

-        Háát, izéé. Állj! Azt hittem, a Ben témát lezártuk- háborodtam fel.

-        Oké, oké. Azt befejeztem. De most akkor beszéljünk Leoról. Az a csokoládébarna szemek, az a sötét haj, és a bronzos bőr.. , nekem végem- áradozott- és még kávét főzni is tud.

-        Becca, az nem nagy tudomány- mondtam nevetve.- Jó elismerem, tényleg nem rossz pasi- feleltem megadóan.

-        Na ugye!- mondta fülig érő szájjal- Azok a szemek, és láttad, milyen izmos?? Ha nem hajtana rád, komolyan, én lecsapnék rá.

-        Hát akkor csak rajta. Nekem nem kell. Vidd, a tiéd- vigyorogtam legjobb barátnőmre, aki a mondandóm hallatán eléggé kezdett egy rákra hasonlítani :).

-        Neem-nem, köszi, de neked adta meg a számát- védekezett egyből.

-        Mint sok más lánynak is előttem. Nem az eseten, ha egyáltalán van nekem olyanom. Semmi szükségem most pasira- vágtam oda tetetett sértődöttséggel.

-        Jól van, de azért a számot tedd el- mosolygott diadalmasan.

-        Rendben- adtam meg végül magam- elrakom, de nem ígérek semmit.

Mikor Becca hazament, muszáj volt valamivel lefoglalnom magam, mert mindig a kávézóban történteken agyaltam. Bekapcsoltam a tévét, de nem használt. Azután zenét indítottam, de azt is kikapcsoltam. Végül az olvasás mellett döntöttem, de sajnos Carlos Fuentes (A vonzás szabályai /Simone Elkeles/)sem kötött le eléggé. Így hát felnéztem netre. Elidőztem Twitteren, beléptem face-re is, azután megnéztem a bulvár híreket, ott eltöltöttem egy kis időt,( hiába a One Direction- nel és Liam Hemswort-el érdekes dolgok történnek :P ). Mikor az órámra pillantottam, már tizenegyet mutatott. Meglepődtem, hogy ennyire lefoglaltak a semmitmondó, új hírek. Gyorsan lezuhanyoztam és bebújtam az ágyamba.

Másnap viszonylag korán ébredtem, így még épp összefutottam anyuval.

-        Szia kincsem! Hogy aludtál?- kérdezte vidáman.

-        Jól anya, köszönöm- villantottam ezerwattos mosolyt.- Mikor végzel ma a munkával?

-        Azt hiszem, ma már kettőkor itthon leszek. Elmehetnénk délután valahová hármasban- vetette fel az ötletet.

-        Ez fantasztikus ötlet, ha rá tudod beszélni Cam-et is.- jelentettem ki enyhe cinizmussal.

-        Őt bízd rám!- mondta és közben puszit nyomott a homlokomra.- Na, de most rohannom kell, különben elkések. Szia kicsim, szeretlek.

-        Szia anya.

Na, ez érdekes volt. Anyu már rég viselkedett velem ilyen, hogy is mondjam, felszabadultan, kedvesen, mintha egyet fordult volna az agya és újra a régi lenne. Amikor 12-13 éves voltam, teljesen más volt a viszonyunk. Én voltam a kicsi babája, a tündérkéje, akit imádott. Amikor Hank, az apám elment, ez teljesen megváltozott. Én voltam az élő emléke a házban és ezt anya az orrom alá is dörgölte, amikor csak rosszat tettem a szemében. Ma valahogy másképp köszöntött, mint korábban. Valami határozottan változott. Mindegy, remélem ez így marad és nem kell örökké harcolnom vele.

Gyorsan megreggeliztem mamánál. Cam még mindig aludt, amikor visszaértem. Bementem a szobámba, letelepedtem az ágyamra és megnéztem a mail-jeimet. Szokásos hírlevelek mellett Becca is küldött egy linket diákmunkákról. Megnyitottam az oldalt és egyből egy fotóstúdió hirdetését pillantottam meg. A nyár fennmaradó két hónapjára keresnek asszisztenseket, statisztákat. Lefirkantottam a telefonszámot egy cetlire és tovább böngésztem. Egy óra keresgélés után nem találtam a fotós hirdetésnél érdekesebbet, így tárcsáztam a telefonszámot.