12. fejezet- Új lehetőség


Az elmúlt egy hétben sokat jártam a Caffee bro’s-ban, rengeteget voltam együtt Leo-val, akit nagyon is megkedveltem. Becca-val minden délután találkoztam, a Leo-val való kapcsolatomat bimbózó szerelemnek keresztelte, én meg ráhagytam.  Ben-nel a fotózása óta nem találkoztam, nem is beszéltem. 
Épp a kávézóban ültem, mikor megcsörrent a telefonom.
-        Hallo!
-        Szia Audrey! Sawn vagyok.
-        Óó, szia Sawn, hogy vagy?- kérdeztem.
-        Remekül, köszönöm. Be tudnál most jönni a Revolution-be?- kérdezte kissé türelmetlenül.
-        Öö, persze. Valami gond van?
-        Nem, vagyis inkább majd személyesen- mondta.
-        Rendben. Mondjuk 15 perc múlva?- kérdeztem az órámra pillantva.
-        Az jó lenne. Akkor 15 perc múlva- mondta és lerakta a telefont.
Tehát negyed órám van, hogy átérjek a Revolution-be. Becca dolgozik, így saját ízlésemre kell hagyatkoznom ruha terén. Odamentem Leo-hoz, kifizettem a kávémat és bocsánatkérő pillantással néztem rá.
-        Máris mész?- a hangja kicsit szomorúan csengett.
-        Sajnos muszáj. Sawn hívott- itt felvonta fél szemöldökét- a fotós és azt kérte legyek az irodájában. Bocsi, majd holnap bepótoljuk a sütit- mosolyogtam rá.
-        Rendben. Vezess óvatosan. Este beszélünk?
-        Felhívlak, amint végeztem- adtam neki egy puszit és kiléptem a kávézóból.

Gyorsan hazahajtottam- persze a sebességkorlátnak eleget téve- átöltöztem és a Revolution felé vettem az irányt.
Amikor beléptem az épületbe, szinte kongott az ürességtől . A recepciós csaj szerintem ebédelni ment, az előtér is csendes volt. Megindultam a lift felé és felmentem a harmadikra. Sawn egy laptopnál ült mikor felértem. Először köszönni akartam, de annyira belemerült a munkájába, hogy inkább csak csendben vártam, míg felnéz. Körülbelül tíz perce állhattam a műteremben, amikor felnézett és elmosolyodott.
-        Mióta vagy itt?- kérdezte a hangjában egy leheletnyi zavar bujkált.
-        Már egy ideje- mosolyogtam rá. Nem tudom volt valami érdekes ebben a fickóban. Nem is ismertem, mégis olyan volt, mintha a bátyám lenne.

-        Nos akkor csak ácsorogni akarsz vagy leülsz ide?- mutatott  a mellette álló székre.
Szó nélkül elindultam és leültem a helyemre.
-        Mit csinálsz?- kérdeztem végül.
-        A mai anyagot szerkesztgetem. Akarsz segíteni?
-        Persze! Szívesen- vágtam rá egyből.
Eltelt vagy két óra mire a képek végére értünk. Rengeteget nevettem, Sawn imádja kifigurázni a modelleket és remekül utánozza is a hisztis dívákat. A fiúkról nem is beszélve. Azt mesélte némely páva fiú rosszabb, mint száz díva összesen. :) Miután körbevezetett az egész műteremben- ami egy lakás és egy teljes emeletet elfoglal- rátértem a lényegre.
-        Amúgy miért rángattál ide?- kérdeztem kíváncsian.
-        Ja tényleg. Erről majdnem megfeledkeztem. Szóval- nagy levegőt vett, majd folytatta- egy állást szeretnék neked felajánlani.
-        Ez jól kezdődik.- bíztattam a folytatásra, mert itt kicsit megállt a mondandójában.
-        Nos az előző lány, akit felvettem, lepasszolt minket valami külföldi munka miatt, így megint üres a poszt, amit először megpályáztál. Nekem egyből te jutottál eszembe, mikor új hirdetést adtunk fel, ezért hívtalak most ide.
-        Hú. Ennek nagyon örülök, Sawn. Persze sajnálom, hogy az előző lány elment- ennél a mondatrésznél elmosolyodott, így én is- na jó, annyira nem.
-        Én is így gondolom. Amikor láttam, mennyire érdekelnek a képek és, hogy mindegyikhez van hozzáfűzni valód, tudtam, hogy te vagy a tökéletes választás.
-        Nem akarok csalódást okozni. De akkor ez most azt jelenti, hogy van egy munkám?!
-        Hát mi mást?!- nevetett- Üdvözöllek a Revolution-nél Audrey. Ez lesz a második családod.
-        Inkább a harmadik- nevettem vele.
-        Az is jó, viszont ne feledd! Mindenek van másik oldala is. A fotózások, statiszták, sminkesek mind szépek és jók, de néha jobban ki tudnak borulni, mint egy kisgyerek, amikor nem kapja meg a kívánt játékát. Sokszor éjszakázunk és asszisztensként rád fog hárulni minden kisebb feladat. Telefonok lebonyolítása, e-mail kezelés, szerződések rendezése, néha még a modellek lelkének ápolása is. Nem lesz könnyű menet-próbált rámijeszteni, de ez lehetetlen volt, mert nagyon boldog voltam a melóm miatt.
-        Tudom és remélem, megbirkózom a feladatokkal.- mosolyogtam újdonsült főnökömre.
-        Én tudom, hogy képes vagy rá, csak kis bátorításra van szükséged. Mikor tudnál kezdeni?- kérdezte félve.
-        Nos várj egy pillanatot, meg kell néznem a naptáramat.- együtt nevettük el magunkat.- Na, komolyra fordítva a szót, amikor kell.
-        Életmentő vagy Audrey! Akár most is be tudnál állni?
-        Naná, persze, hogyne- feleltem és szinte már ugráltam örömömben. Van állásom, keresek egy kis pénzt és még jól is érzem magam közben. Ha Becca itt lenne, most tuti azt mondaná mekkora mákom van. Egy csomó srác fog körülvenni, a főnököm egy görög félisten- a fotósokról nem is beszélve- és a modellek esetenként még kockahasat is villantanak. Kell ennél több egy 17 éves szingli lánynak?
Miután aláírtam a papírokat Sawn irodájában, már az egész csapat visszatért az ebédszünetről, így mindenkinek bemutatott. A lányok szokásos módon kicsit ellenségesebben fogadtak, mint a fiúk. :) A legnormálisabb srác Aeron volt. Fotós és modell egyben- mondjuk a modell szakma most háttérbe szorult, mivel szívesebben áll a kamera mögött, mint előtte-  , gyönyörű kék szemmel és barna hajjal, amit szerintem legalább 10 percig lakkozott reggelente, hogy ilyen jól beálljon. Amolyan cicafiúnak nézett ki, de ő volt az első, aki körbe akart vezetni, mindent elmondott. Sawn látta milyen jól kijövünk egymással, így összerakott minket. Én lettem Aeron jobb keze. Érdekesség, hogy építészmérnöknek tanul és csak hobbiból kezdett el fotózni. Elküldte a portfólióját egy kiállításra, itt talált rá Sawn és egyből felfigyelt a tehetségére. Azonnal felkereste és azóta nála is dolgozik a suli mellett. Ez volt másfél éve, legalábbis Aeron ezt mesélte.

A munka nem is volt olyan szörnyű, mint vártam. Elcsevegtem mindenkivel és új főnököm egyből bedobott a mélyvízbe. Egy modellünk azért sírt éppen, mert az egyik hajtincse nem balra, hanem jobbra göndörödik- MI VAN??- belül kiabáltam, de kifelé egy kedves mosolyt mutattam és próbáltam megnyugtatni, hogy átsütjük a haját, de idő már nem volt rá, szóval fogtam egy hullámcsatot, megcsavartam egyszer a tincset és rögzítettem. Először olyan fintor vágott, mikor a kezem közelített a hajkoronájához, mintha leprás lennék, vagy valami nyavalyát kaphatna el tőlem-de aztán meglátta az eredményt és elismerően bólintott. Nem is volt olyan rossz első próbálkozásra.
A délután további része nyugisabban telt. Egy csoport focista és egy adag alsónadrág modell- khmm itt Becca azt hiszem elájult volna :)- volt terítéken négy órától. Az egész napom 7-kor zárult. Aeron megkérdezte hazavihet-e, de mondtam neki, hogy kocsival jöttem és majd máskor.
Ahogy beszálltam a kocsimba, a telefonom után kutattam. 2 nem fogadott hívásom volt. Az egyik anya, a másik Becca. Először értelemszerűen anyámat hívtam, kitéve magam egy vitának.

11. fejezet

Nos ez a fejezet kicsit hosszabbra sikerült, mind először gondoltam. Jó szórakozást. :) Puszi minden olvasónak! :)





A Revolution fotóstúdió két- két diákot keres asszisztensi- és statisztai feladatokra. A munka időtartama két hónap és Sawn- aki főnök és fotós is egyben- azt kérte, hogy még ma délután menjek el egy beszélgetésre. Felhívtam anyát, hogy mit szólna hozzá. Egyből igent mondott rá, szóval elkezdtem a szekrényemben ruhák után kutatni, ami fél kézzel nehézkes, mivel közben Becca-t is hívtam.
-        Szia! Át tudnál jönni? Akadt egy kis gondom- mondtam egyből, mikor felvette a telefont.
-        Szia! Persze. Mi a baj? Valami komoly gond van?- kérdezte egyből, aggodalmat hallottam ki a hangján.
-        Nincs semmi baj, csak megnéztem a linket amit küldtél és felhívtam az egyik hirdetőt. Ma délután lesz egy állásinterjúm és nem tudom mit vegyek fel.
-        Jaa, ez remek. Mi a munka?- kérdezte lelkesen.
-        Fotós asszisztensre pályázom- jelentettem ki büszkén.
-        Ez nagyon jól hangzik, két perc és ott vagyok.
Becca hamar átért hozzánk, gyorsan beengedtem. Mire felértem már az egyik fiókomba mélyedt. :) Kiválasztott egy nyári ruhát, övet és a hozzájuk illő éktalpú szandált. Átszaladtam a fürdőbe, felöltöztem, kis sminket kentem fel és visszamentem legjobb barátnőmhöz. Épp az ágyamon feküdt, mikor beléptem.
-        Hűűha!- kacsintott- Lehet, ha egy ilyen csodában mentem volna az első állásinterjúmra, már alkalmazott lennék.
-        Hmm, meglehet.- jelentettem ki mosolyogva- Szóval ez így megfelel?
-        Tö-ké-le-tes –mondta, minden egyes szótagot hangsúlyozva.-  Már indulhatsz is.
-        Köszi, csak felkapom a szemüvegem. Nem láttad valahol? Nem találom.
-        Ott van a polcon. Csak a szemed nem szúrja ki, Drágám- mondta viccesre véve a figurát.
-        Amúgy mikor kezdesz a Glams-ben?- kérdeztem. Tegnap felhívták a szerkesztőségtől, hogy nyárra megkap egy rovatot, amit eddig egy 23 éves nőci írt. Amolyan léleképítő cikkek, sok siránkozó hölgy ír az újságnak, és ezekre a levelekre válaszol a cikk írója. Most gyakornokként Becca léphet a helyébe, így a Glams-nek van 2 hónapja találni valakit, aki továbbviszi a rovatot szeptembertől-
-        Holnap lesz egy megbeszélés, eligazítás meg a szokásos dolgok, aztán hivatalosan hétfőn kezdek- jelentette ki büszkén.
-        Ez remek, nagyon remélem, hogy én is hétfőn már kezdhetek.
-        Persze, hogy kezdeni fogsz! Tiéd lesz az összes állás- mondott lelkesítő beszédet Becca.
-        Jó,  jó, köszi a bíztató szavakat, de ne szaladjunk előre!
-        Én nem iszom előre a medve bőrére, csak ismerlek és tudom, hogy mindenkit elbűvölsz majd- jelentette ki határozottan.
-        Én úgy szeretlek Becca- mondtam és átöleltem a barátnőmet és puszit nyomtam az arcára.
-        Tudom- mondta egyszerűen és adott két puszit.
Leszaladtam a lépcsőn, felkaptam a kocsikulcsot, mert egy kicsit késésben voltam. Szóltam Cam-nek, hogy mondja a mamának, miért mentem el. Becca-tól még kaptam a kapuban egy bátorító ölelést, aztán elindultam a Revolution-be.

Egy kisebb épület előtt parkoltam le. Mikor kiszálltam az autóból elindultam a bejárat felé. Köszöntem a recepciósnak és megkérdeztem, merre találom Sawn Ross-t. A harmadik emeletre kellett lifteznem. Amikor kitárult a ajtó előttem, egy hatalmas egybefüggő teret láttam tele fehér, zöld felállított vásznakkal, jobbra egy ajtót láttam, balra két tükrös asztalt- gondolom a fodrászoké és a sminkeseké- aztán még egy ajtót és még 3 tükrös asztalt. 
Egy maga, sötétszőke hajú, olajzöld szemű, 30 év körüli férfi jött felém. Bemutatkozott, barátságos hangon megkért, hogy foglaljak helyet, mert egy kicsit csúszásban vannak. Sawn nagyon aranyos fickó, végig viccelődött velem és megígérte, hogy én leszek az első, aki értesül a pályázat végkifejletéről. Elköszöntem tőle, integettem egy cuki fotósnak, aki rám kacsintott majd beléptem a liftbe. A földszinten szó szerint beleütköztem Ben-be.
Szia!- nehezen tudtam leplezni, mennyire örülök, hogy látom.- Hát te?
Szia!- ő nem volt olyan lelkes.- Őő izé, fotózásra jöttem. Késésben vagyok, majd felhívlak jó? De most rohanok.

Se puszi, se pá, berohant a liftbe és eltűnt előlem. Hát ez volt eddigi életem legfurcsább beszélgetése Ben Armstrong-gal. Kissé letörten ültem be a kocsiba. Habár a meghallgatás szerintem jól ment, a Ben-nel való találkozás miatt teljesen elment a kedvem mindentől. Ahogy hazaértem tájékoztattam Becca-t a helyzetről, ő meg fűt-fát mondott Ben-re.
Mikor végre megnyugtattam a barátnőmet, hogy teljesen rendben vagyon és nem érdekel Ben mai szövege és leraktuk a telefont. Anya épp ekkor ért haza. Lementem a lépcsőn, adtam neki két puszit és beszámoltam a Revolution-ben történtekről- Ben-es részt kihagytam, természetesen- majd nagyon sóhajtottam.
-        Nyugalom, kincsem! Biztos te kapod meg az állást- mosolygott, mint büszke szülő.
-        Jó anya, azért ne légy ennyire elfogult- nyomtam egy puszit az arcára és felmentem a szobámba.
Csak akkor vettem észre, hogy az ajtóban áll, mikor bekapcsoltam a zenelejátszót.
-        Már megint mi ez a kupi itt?!- emelte fel a hangját.
-        Rögtön elpakolom- mentegetőztem.
-        Ajánlom is! Olyan vagy, mint az apád! Sosem raksz rendet magad után. Mi lesz veled, ha férjhez mész? Kész disznóól ez a szoba. A házad is ilyen lesz majd?!- hordott le a sárgaföldig.
-        Tudom anya, mindjárt rend lesz- mondtam szinte suttogva, ennyi volt a felhőtlen kapcsolat. Visszatért a régi Brenda, aki mindig oda üt, ahol a legjobban fáj. Jól tudta, hogy nem érdekel, ha szid, de ha azzal jött elő, hogy tiszta apám vagyok, olyan volt, mintha kést döfött volna a szívembe. Elég volt nekem az is, hogy azt éreztem Cam az atyaúristen, anyánál mindig ő az első, csak apánál éreztem azt, hogy én is fontos vagyok. Hát ez van. Kívülálló vagyok a saját családomban.
Épp az utolsó ruhát akasztottam be a szekrényembe, mikor anya felkiabált, hogy indulunk, de nekem semmi kedvem nem volt velük menni. Cam már a kocsiban ült, mikor kijöttem a bejárati ajtón és közöltem anyával, hogy Becca-hoz megyek. Vártam, hogy leordítja a fejem, de csak bólintott, mint akit nem izgat az egész.
Gyalog mentem az út szélén, közben zenét hallgattam. Mikor a legjobb barátnőmhöz értem, csak az ő szobájában égett a villany. Megcsörgettem- nem, nem lett volna egyszerűbb becsengetni :) – és már nyitotta is az ajtót. A házuk hasonló volt a miénkhez, csak a színe volt sárga. Feltrappoltunk a lépcsőn, mert Becca szobája is az emeleten van, ahogy az enyém, és leültünk az ágyra. Szokásos eszmefuttatásainkat folytattuk- One Direction, Hemsworth testvérek, egy remek film, aminek nem tudom a címét és a szokásos csajos témák- amikor megcsörrent a telefonom. Előhalásztam a zsebemből és a képernyőn Sawn neve villogott. Rögtön felvettem.
-        Szia Sawn! Ilyen gyorsan végeztetek a válogatással?- kérdeztem meglepetten.
-        Szia Audrey! Igen. Nos, az a helyzet, hogy nagyon sajnálom, de jött egy főiskolás lány, aki fotográfia szakon másodéves, és így neki kellett adnom az állást- mondta kissé szomorúan.
-        Semmi gond Sawn, ez természetes. Ő ezt tanulja, neki kell a gyakorlat, én csak elfoglaltságot kerestem nyárra. Tényleg nem gond- jelentettem ki vidáman, hogy ne legyen Sawn-nak lelkiismeret furdalása.
-        Húú, te vagy az első, aki ilyen jól fogadja. A többiek leordítottak, sírtak vagy épp rám csapták a telefont- nevetett egyet.- Örülök, hogy te ilyen jól fogadtad.
-        Hát mit tudok tenni? De várjunk csak! Nem azt mondtad, én leszek az első, akinek szólsz?- próbáltam vádló lenni, de elnevettem magam.
-        Jó bocsánat, de mindenkinek ezt mondom. Tudod, begyakorolt szöveg.
-        Persze, gondoltam. Nos, örülök, hogy majdnem veled dolgozhattam Sawn Ross. Szia! Sok sikert az új munkaerőhöz.
-        Köszi Audrey, örülök, hogy megismertelek. Remélem nem lesz szükség szerencsére. Szia!- mondta majd letette a telefont.
Eltettem a telefonom a zsebembe, majd elmosolyodtam. Becca kíváncsian várta a mondanivalómat.
-        Naa, mi van? Mesélj már!
-        Hát- nagy levegőt vettem- nem az enyém a munka. De Sawn rendes, ha ez vígasztal- villantottam egy ezerwattos mosolyt Becca-ra.
-        Ó, fene- gondolom cifrábbat is mondott volna, de nem akart, mert a kisöccse a szomszéd szobában szunyókált.- Na nem baj, majd lesz másik. Esetleg szólhatok egy-két szót az érdekedben a Glams-nél.
-        Nem, nem köszi. Asszem ennyi most elég volt. Majd talán jövő héten körülnézek megint- mondtam kicsit elégedetten. Akárhogy is próbáltam tagadni, imádtam otthon lebzselni egész szünetben és ez az utolsó szabad nyaram itthon hivatalosan is :).
A délután további része nyugisan telt. Rengeteget nevettünk, viccelődtünk és megnéztük a Szerelmünk lapjait. Nyolckor indultam haza, Becca anyukája felajánlotta, hogy hazavisz. 20:10-kor már a házban voltam, da anyáék még sehol. Gyorsan lezuhanyoztam, míg szabad volt a fürdő, aztán beültem gép elé. Laptoppal az ölemben ültem az ágyamon és a Twittert böngésztem, aztán beléptem face-re. Ben épp fent volt, de amikor ráírtam lelépett. Kezdtem nagyon rosszul érezni magam. Nem tudom, mi rosszat csináltam, amiért nem beszél velem.
Az új ismerősök ikon is pirosan villogott. Megnyitottam a fület és kávézós pincér képe vigyorgott rám. Elmosolyodtam, rámentem az adatlapjára, megnéztem a képeit, aztán visszaigazoltam. Egyből rám is írt. Megkérdezte milyen napom volt, hogy telt a hetem, mik a terveim a nyárra, szokásos sablon szövegek.
Tizenegykor anya szólt be a szobámba, hogy takarodó, én meg úgy megijedtem, hogy majdnem leejtettem a laptopot. Fogalmam sincs mikor értek haza, de eléggé belemerülhettem a beszélgetésbe, ha nem vettem észre. Elköszöntem Leo-tól, de marasztalt, így hát kicsit megszegtem a szabályt és tovább beszélgettünk.

Hajnali háromkor már tényleg kiléptem, megígértette velem, hogy felhívom valamikor és beugrom majd a kávézóba is. Kiléptem az oldalról, kikapcsoltam a gépemet és lefeküdtem aludni. Mielőtt álomba merültem volna azon járt az agyam, hogy milyen kedves volt ez a srác, sok mindent megtudtam róla, például 3 tesója van: egy nővére és két öccse. Két évvel idősebb nálam- tehát Ben osztálytársa, vagy évfolyamtársa lehetett- és a suli mellett pincérkedik. Annyi bókot írt, hogy az már szinte hihetetlen, elég abszurdnak tartottam, hogy egy sráccal ennyire el tudtam beszélgetni, pedig nem is ismertem. Mosolyogva aludtam el.

10. fejezet

Mihelyt leparkoltam mama kocsiját a ház előtt, Becca rögtön kiugrott és szinte berohant a házba. Utánamentem, a szobámban értem utol.

-        Becca mi a baj?- kérdeztem, mert furcsállottam, hogy egész úton egy mukkot sem szólt, ez nem jellemző rá.
-        Semmi, csak olyan hülye vagy- mondta enyhén szemrehányóan.
-        Miért is?- kérdeztem.
-        Mert, csak rá kell nézni arra a srácra. Leo egy görög félisten- olvadozott, ahogy elképzelte a pincérfiút a strandon, vagy ki tudja hol.. :) – Ha nem mozdulsz rá, akkor valami baj van veled! Komolyan Audrey, már azt sem értettem, hogy Ben-t miért hagyod futni, mikor totál odavan érted. Még a vak is látja. De most tényleg, mi a bajod Leoval?- ilyen monológ után alig tudtam valamit kinyökögni.
-        Háát, izéé. Állj! Azt hittem, a Ben témát lezártuk- háborodtam fel.
-        Oké, oké. Azt befejeztem. De most akkor beszéljünk Leoról. Az a csokoládébarna szemek, az a sötét haj, és a bronzos bőr.. , nekem végem- áradozott- és még kávét főzni is tud.
-        Becca, az nem nagy tudomány- mondtam nevetve.- Jó elismerem, tényleg nem rossz pasi- feleltem megadóan.
-        Na ugye!- mondta fülig érő szájjal- Azok a szemek, és láttad, milyen izmos?? Ha nem hajtana rád, komolyan, én lecsapnék rá.
-        Hát akkor csak rajta. Nekem nem kell. Vidd, a tiéd- vigyorogtam legjobb barátnőmre, aki a mondandóm hallatán eléggé kezdett egy rákra hasonlítani :).
-        Neem-nem, köszi, de neked adta meg a számát- védekezett egyből.
-        Mint sok más lánynak is előttem. Nem az eseten, ha egyáltalán van nekem olyanom. Semmi szükségem most pasira- vágtam oda tetetett sértődöttséggel.
-        Jól van, de azért a számot tedd el- mosolygott diadalmasan.
-        Rendben- adtam meg végül magam- elrakom, de nem ígérek semmit.

Mikor Becca hazament, muszáj volt valamivel lefoglalnom magam, mert mindig a kávézóban történteken agyaltam. Bekapcsoltam a tévét, de nem használt. Azután zenét indítottam, de azt is kikapcsoltam. Végül az olvasás mellett döntöttem, de sajnos Carlos Fuentes (A vonzás szabályai /Simone Elkeles/)sem kötött le eléggé. Így hát felnéztem netre. Elidőztem Twitteren, beléptem face-re is, azután megnéztem a bulvár híreket, ott eltöltöttem egy kis időt,( hiába a One Direction- nel és Liam Hemswort-el érdekes dolgok történnek :P ). Mikor az órámra pillantottam, már tizenegyet mutatott. Meglepődtem, hogy ennyire lefoglaltak a semmitmondó, új hírek. Gyorsan lezuhanyoztam és bebújtam az ágyamba.
Másnap viszonylag korán ébredtem, így még épp összefutottam anyuval.
-        Szia kincsem! Hogy aludtál?- kérdezte vidáman.
-        Jól anya, köszönöm- villantottam ezerwattos mosolyt.- Mikor végzel ma a munkával?
-        Azt hiszem, ma már kettőkor itthon leszek. Elmehetnénk délután valahová hármasban- vetette fel az ötletet.
-        Ez fantasztikus ötlet, ha rá tudod beszélni Cam-et is.- jelentettem ki enyhe cinizmussal.
-        Őt bízd rám!- mondta és közben puszit nyomott a homlokomra.- Na, de most rohannom kell, különben elkések. Szia kicsim, szeretlek.
-        Szia anya.

Na, ez érdekes volt. Anyu már rég viselkedett velem ilyen, hogy is mondjam, felszabadultan, kedvesen, mintha egyet fordult volna az agya és újra a régi lenne. Amikor 12-13 éves voltam, teljesen más volt a viszonyunk. Én voltam a kicsi babája, a tündérkéje, akit imádott. Amikor Hank, az apám elment, ez teljesen megváltozott. Én voltam az élő emléke a házban és ezt anya az orrom alá is dörgölte, amikor csak rosszat tettem a szemében. Ma valahogy másképp köszöntött, mint korábban. Valami határozottan változott. Mindegy, remélem ez így marad és nem kell örökké harcolnom vele.

Gyorsan megreggeliztem mamánál. Cam még mindig aludt, amikor visszaértem. Bementem a szobámba, letelepedtem az ágyamra és megnéztem a mail-jeimet. Szokásos hírlevelek mellett Becca is küldött egy linket diákmunkákról. Megnyitottam az oldalt és egyből egy fotóstúdió hirdetését pillantottam meg. A nyár fennmaradó két hónapjára keresnek asszisztenseket, statisztákat. Lefirkantottam a telefonszámot egy cetlire és tovább böngésztem. Egy óra keresgélés után nem találtam a fotós hirdetésnél érdekesebbet, így tárcsáztam a telefonszámot.

9. fejezet

Délben mondtam Cam-nek, hogy menjünk ebédelni. Megkajáltunk, hazajöttünk és felhívtam Becca-t, hogy már végeztünk mindennel és átjöhet. Tíz percen belül nálunk volt és hatalmas lelkesedéssel rohant fel a szobámba, én meg futottam utána. Egyből a szekrényem felé vette az irányt és mielőtt megszólalhattam volna, már kis is vette a kedvenc kék ruhámat.
-        Ehhez mit szólsz?- kérdezte olyan lelkesen, mintha saját magának keresne ruhát egy „randira”.
-        Becca, nem megyek sehova. Ben írt, hogy nem jó a délután, majd máskor- mondtam kicsit szomorúbb hangon, ami nagyon meglepett.
-        Ó na ez szuper- mondta elég érdes hangsúllyal- Jól vagy?- kérdezte, mire én ráförmedtem.
-        Már miért ne lennék?! Mi bajom lenne?! Ez csak egy film, bármikor megnézhető- fakadtam ki.
-        Jó, oké, csak kérdeztem- felemelte a kezét, mint akit épp most kapott el egy rendőr lopásért.
-        Váltsunk témát- kértem sürgősen.
-        Hmm, mit szólnál egy jó kis kávéhoz, lazításképpen?- remény csillant a szemében, hogy talán nem kell az egész délutánt a szobámban töltenie.
-        Az most jól esne- mondtam lelkesebben. - Akkor hozom a kocsikulcsokat.
-        Én lent várlak – kiabálta a lépcsőn lefelé robogva.
Előkutattam a táskám mélyéből a kulcsokat, feltettem a szemüvegem- mert otthon nem szoktam hordani- és már sasszéztam is kissé bolondos barátnőm után.
Kocsikázásunk csendben telt. Félúton jártunk, amikor Becca először megszólalt.
-        Tudod, szerintem te tetszel Ben-nek – mondja, mintha csak egyszerűen azt mondaná, zöld a lámpa, indulhatsz.
-        Ő, nem ez marhaság. Ezerszer átrágtuk már Becca. Még az elején- két éve- ezt elhittem volna. Ma már nem- mondtam olyan hangsúllyal, mintha magamat győzködném. Kb. öt perc után szintén egy újabb érvet találtam az ellen, hogy Ben többet lát bennem, mint barátot - Ja és azt is hozzátenném, hogy rengeteg alkalma lett volna közölni velem, ha tényleg bejönnék neki.
-        Jaj, Audrey, olyan naiv és hülye vagy néha. Ben odavolt érted, de a végzős bálja óta úgy tűnik, mind a ketten húztatok egy bizonyos határvonalat- mondja a legjobb barátnőm, akár egy pszichológus.
-        Jó, Becca, ez tény. A bál óta megváltozott a viszonyunk - és itt megakadt a beszélgetés, mert nem tudtam én sem az igazi miértjét annak a bizonyos „határvonalnak”. Szerencsére megérkeztünk a Caffé-bro’s-hoz, gyorsan leparkoltam és leállítottam az autót.
Ahogy beértünk a kávézóba, egyből a boxunk felé vettük az irányt. Leo- az új pincér srác- oda is jött egyből.
-        Sziasztok, lányok! Mit hozhatok?- kérdezte vidáman. Túl vidáman.
-        Két jegeskávét, légyszi - vágta rá Becca.
Pár perc múlva már a poharunkból kortyolgattunk, de egyikünk sem szólt, ezért intettem a pincérnek, miután megittuk az italokat. Röpke két percen belül Leo sietett az asztalunkhoz.
-     Hozhatok még valamit?- kíváncsiskodott még mindig túl vidáman.
-     Nem, köszönjük. A számlát szeretnénk kérni- most én voltam a gyorsabb.
Leo vissza is tért, én fizettem, adtam neki egy kis borravalót is, majd mikor indulni készültünk, észrevettem, hogy a blokkon kívül egy kis cetli is az asztalon hever. Felvettem és elolvastam, de bár ne tettem volna:
Szia! Itt a számom. Hívj fel!
Elkerekedett szemmel bámultam a papírt, mire Becca kikapta a kezemből.
-     Na ne! - ez az első reakció, aztán kitör belőle a nevetés.
Leo után kutattam a tekintetemmel és láttam, hogy elpirult. Jobb lesz, ha mihamarabb visszaszerzem a cetlit és beszélek vele, mielőtt még legjobb barátnőm annyira lejáratja ezt a fiút, hogy az utcára sem mer majd kimenni.
Amilyen gyorsan csak tudtam, odasétáltam a pulthoz, ahol épp egy csészét törölgetett.
-     Ő, ezt az asztalon hagytad- suttogtam olyan halkan, hogy csak ő hallja.
-     Nem, ez a tiéd- mondta kacéran és rám kacsintott.
Gyorsan hátat fordítottam neki és kislisszoltam az üzletből, közben a még mindig nevető Becca-t is magammal rángattam. Igazán nem tudtam, hogyan is kezeljem a helyzetet, hiszen sosem kaptam még mobilszámot ennyire könnyen.
A hazaút a barátnőm viháncolásától volt hangos, amit még a rádió sem nyomott el.
-     Hű, ez durva volt- mondtam félúton Becca-nak mosolyogva.
-     Hát … az. De szerintem aranyos. Gondolj bele, mi lett volna, ha egy hatalmas rózsacsokorral és egy mariachi bandával állít oda eléd – az előtte felvillanó kép hatására egyre hangosabban nevettet, sőt még a könnye is folyt.
A röhögő görcs szép fokozatosan abbamaradt így a kocsikázás fennmaradó része viszonylag nyugalomban telt. Én csak mosolyogtam, Becca pedig tovább szőtte az elméjében életem szerelmi szálait. 

8. fejezet

Át is mentünk a szomszédba. Mama háza csak egy egyszerű kis lakás, három szoba plusz a konyha-étkező. A zöld színű falak tökéletesen illenek a hasonló színű hatalmas, gyönyörű kerthez, ahol kiskoromban rengeteget játszottam. A ház előtt egy kis virágoskert található. Mellette terül el a nagy udvar, egy halastóval, sziklakerttel, barkafával és meggyfával  Ahogy belépsz a kis kuckóba (én néha így hívom, mert a mi házunkhoz képest irtó pici ) egy előtérbe érsz. Onnan nyílik a nappali, abból pedig négy ajtó: jobbról az első a hálószoba, mellette a fürdő, a vendégszoba, végül a konyha-étkező. Mindegyik szoba pasztellszínű, a vendégszoba régebben halvány barackszín volt- ez volt anya gyerekszobája -, most már viszont sárga ruhát öltött.
Ahogy beléptünk Cam-mel, azonnal a konyhába mentünk, hiszen mamát mindig ott találtuk.
-     Sziasztok, gyerekek! -üdvözölt minket szélesen mosolyogva és gyorsan megölelt, mintha ezer éve nem látott volna.
Épp a napilapot olvasgatta, amikor megérkeztünk
-     Szia, mama!- mondtuk szinte egyszerre az öcsémmel, mikor már elengedett minket.
-     Hogy aludtatok?- kérdezte és nem úgy, ahogy anya szokta- félvállról-, hanem, mint akit tényleg érdekel, mi van velünk.
-     Jól!- válaszoltuk szintén egyszerre, majd elnevettük magunkat.
-     Örülök. Mit kértek reggelire?- szokásos kérdés, mire a válasz mindig ugyan az.
-     Ami van - mondta Cam én pedig szorgosan bólogattam, aztán mentem a hűtőhöz.
Kihoztam a narancslevet- a kedvencem, nyami - meg az almalevet, mert öcsi nem szereti a narancsot. Visszamentem a vajért meg lekvárért, plusz Cam kedvenc sonkájáért.
Betettem a pirítóba két kenyeret magamnak, majd segítettem Cam-nek a saját szendvicse elkészítésében, közben mama visszaült a napilap fölé.
-     Van valami érdekes?- kérdeztem kíváncsian.
-     Csak a szokásos, kicsim – mosolygott rám- és mi a programotok mára?
-     Géép- mondta Cam, mire oldalba böktem. - Na, most mi van?
-     Ne a gép előtt töltsd a szüneted öcsi! Mi lenne, ha kicsit kimozdulnál?- kérdeztem tőle kicsit anyáskodó módon.
-     Semmi közöd hozzá- vágta rá egyből.
-     Fejezzétek már be a vitatkozást! Másból se áll a nap- emelte fel a hangját mama, mikor épp mondani akartam Cam-nek valami frappánsat.
Elkészült a pirítósom, megkentem vajjal, eperlekvárral, majd leültem az asztalhoz, ahol mama még olvasott, Cam meg már falta a kajáját.
-     Na és mama, mi a terved mára?- kérdeztem, azzal a szándékkal, hogy témát váltsak és oldjam a feszült légkört.
-     Hát főznöm kell, meg takarítok egy kicsit. Nem akarsz segíteni?- kérdezte, és ezzel persze keresztülhúzta a terveimet.
-     De mama, szívesen segítek- mondtam és mosolyt varázsoltam az arcomra. Jól sikerülhetett, mert egyből felvidult.
-     Cameron! Mi legyen az ebéd? - hangzott a szokásos kérdés, amit már megszoktam. Valahogy mindenkinek fontosabb volt Cam véleménye akármiről legyen is szó, kaja, ruha, süti, bármi. Bezzeg, ha valamit segíteni kell, én is jó vagyok, hát kösz!
-     Nem tudom- válaszolta egyhangúan, mikor lenyelte az utolsó falaltot.
-     Audrey?- fordult felém, mivel más nem tartozott imádott öcsémen kívül a helységben, csak én.
-     Én se tudom mama, mondjuk valami gyorsat - bújtam ki a válasz alól.
-     Rendben, majd Én kitalálom mit egyetek- nyomta meg a hangsúlyt az énnél.
-     Oké, mama- válaszoltuk mindketten.
Cam lelépett gépezni, én meg maradtam főzni, így a délelőttöm nagy része el is ment. Tizenegy körül hazamentem, majd leültem kicsit a laptopomhoz. Beléptem Face-re és egy üzenet villogott pirosan.
Megnyitottam a kis fület, majd megláttam Ben nevét. Rákattintottam és éreztem, hogy ez nem jelenthet valami jót.
Ben Armstrong üzenete:
   Szia Audrey! Azért hívtalak tegnap, mert a ma délután nem jó. Bocsi. Tesó hazajött, anya meg banzájt tart. Ne haragudj, ezer bocs. Majd bepótoljuk
. -Ritkán kapok olyan levelet, ami nem tartalmaz valamilyen hangulatjelet. Ben nem olyan „öreg”, hogy esetleg ne ismerjen akár csak egyet.

Hát most ezzel volt-nincs programom délutánra. Nem mondom, hogy bántott, de nem is örültem neki. Visszaírtan Ben-nek, hogy minden oké, most a tesója az első. Majd máskor megoldjuk a filmet. Ezután kiléptem.

7. fejezet

Inkább csak Becca-t hívtam vissza, majd Ben-t reggel, mikor kicsit kitisztult az agyam.
-     Szia! Mi a fene ütött beléd, hogy nem veszed fel a telefonod? Már majdnem aggódni kezdtem!- hordott le a barátnőm, mikor felvette a telefonját.
-     Szia Becca!- köszöntöttem vidáman.- Bocsi, csak felmentem a padlásra és lent hagytam a mobilt. Miért kerestél?
-     Hmm… nem is tudom. Mondjuk, kettesben–kocsikázom-Brad-Pittel sztori érdekel- vágott a dolgok közepébe.
-     Semmi nem volt, hülye. Csak hazahozott és áthívott holnap filmezni- meséltem, szándékosan kihagyva az ösztöndíjat.
-     Jó- jó oké, elhiszem, nem kell mindjárt leharapni a fejemet - mondta, mint akit megbántottak.
-     Bocsi, csak anya szokásos kirohanása miatt kissé harapósabb vagyok.
-     Ja, így már más. Akkor értem, miért ilyen a hangod. Skype?- kérdezte és valahogy egyből jobb lett a kedvem.
-     Oké, megyek! –nevettem el magam.- Csak ne túl sokáig, reggel szeretnék időben felkelni. Tudod, milyen botrány lenne, ha…
-     Tudom, tudom. Gyorsak leszünk oké? - hallottam a hangján, hogy mosolyog és ez engem is erre késztetett.
-     Jó- mondtam és már le is raktuk a telefont.
A gépem elég lassan töltött be, így míg az tette a dolgát, én elmentem zuhanyozni, fogat mosni. Mire visszaértem, már a hátteremet láttam és a skype is villogott. Leültem az ágyamra – mert a fotelbe nem volt kedvem -, és elkezdtem csevegni a barátnőmmel. Csak annyit mondok, hogy a „gyorsak leszünk” röpke három órát takart, így hajnali egykor kerültem ágyba. De nem baj, megérte. Mindig jobb kedvem lesz az ilyen beszélgetésektől.
Másnap reggel nagyon nyúzottan ébredtem, az éjjeli csevegésnek köszönhetően. Nyolc órakor nyitottam ki a szemem, mobilomért nyúltam, megnéztem a mail-eket, Twittert, Facebookot még a takaró alól, majd kikászálódtam az ágyból és becsuktam az ablakot meg az erkélyajtót, mert már volt vagy harminc fok. Kimentem a közlekedőbe, de sehol sem láttam senkit, így lecsaptam a fürdőre. Mikor végeztem, lementem a konyhába és egy üzenet várt a hűtőn: „Audrey, ebéd a mamánál, öcsédet keltsd fel! Négykor jövök. Puszi Anya”
Remek!  Ezt szerettem igazán a nyárban, amikor anya nincs itthon délelőtt, kicsit felszabadultabb vagyok.
Tehát a mai terv: először megpróbálom kiimádkozni Cam-et az ágyból, aztán reggeli, majd áthívom Becca-t, - aki tuti „randiruhát” akar majd nekem keresni, holott nem is randim lesz Ben-nel, hiszen csak barátok vagyunk, de valahogy azt Becca sosem értette meg – majd elindulok Ben-hez mozis délutánt tartani. Hú, jó kis nap lesz ez.
Levettem a papírfecnit a hűtőről, aztán felszaladtam Cam-hez. Legnagyobb meglepetésemre már ébren volt.
-     Mi van öcsi, beteg vagy?- kérdeztem viccelődve.
-     Hagyj már békén!- kiabált rám.
-     Jól van, na!- mondtam felemelt kézzel- Csak szólni akartam, hogy anya munkában, kaja meg a szokásos helyen. Megvárjalak a reggelivel?
-     Ja, köszi- mondta kicsit vidámabban.

-     Oké- mosolyogtam rá.

6. fejezet.

Na, ekkor jött a feketeleves... Már csak anya prédikációja hiányzott, hogy a mai napom förtelmes része kerek egész legyen. Igazából tudtam, mire számíthatok, hiszen, ha jól számolom, tizenhét éve élek vele együtt.
-     Te meg miért ilyen későn jöttél haza? - emelte fel a hangját a nappaliból. Rápillantottam a dédnagymamám kakukkos órájára, ami a falon lógott és épp a hatoson vesztegeltek a mutatói.
-     Anya, még nincs késő, és Ben elénk jött, elhívott ebédelni és elszaladt az idő - magyarázkodtam.
Ekkor már muszáj volt bemennem hozzá, különben ordítozás lett volna az estém hátralevő részében a program.
-     Ben Armstrong, miért nem ezzel kezdted?
-     Mert nem hagytad, gondoltam magamban
-      Így mindjárt más. Hogy van? Tetszik neki az egyetem? - kíváncsiskodott
-     Persze, remekül van. Imád ott lenni, legalább is azt mondta- eresztettem egy laza mosolyt - ösztöndíjat is kapott.
-     Ez remek hír – ujjongott - Remélem te is követed a példáját és valami elfogadható szakmát keresel majd, ami jól fizet - kezdte a szokásos témát, ami természetesen az én „semmirekellő” továbbtanulási szándékaim, mint pl.: énekes, fodrász, vagy valami, amit szeretek csinálni.
-     Hogyne anya, úgy lesz, ahogy akarod - válaszoltam flegmán.
-     Kisasszony, mi ez a hangnem?! Az anyáddal beszélsz - vágta oda rögtön.
-     Jó, jó bocsánat. Itt a bizim - próbáltam témát váltani.
-     Rendben, megnézem- és nézte, csak nézte- ügyes vagy,- és, mikor már azt hittem meg fog dicsérni, agyoncsapta az egészet - de jobban is tudnál teljesíteni, ha akarnál!
-     De anya, négy négyesem lett, mit vársz még? - kérdeztem kicsit csalódottabban, mint ahogy azt akartam.
-     Mondjuk, hogy csak kettő legyen.
-     Rendben, majd jövőre más… - mentegetőztem, de közbeszólt.
-     Ezek a jegyek már beleszámítanak a továbbtanulásba Drágám, már mindegy - rúgott belém egyet, mikor már így is eléggé padlón voltam Ben miatt.
-     Jó anya, tudom, de ezek már ilyenek. Most felmegyek a szobámba, ha lehet.
-     Jó, menj csak. Az öcséd is fent van, szólj neki, hogy vacsorázunk.
-     Oké, én nem vagyok éhes - mondtam és már robogtam is fel az emeletre.
-     De az öcsédnek azért szólj.
-     Öcsi, kaja - kiabáltam be Cam szobájába és már mentem is a sajátomba.
 Levágódtam a fotelembe és mereven előre néztem. Merengtem a múlton, hogy milyen volt Ben előtt az élet és rájöttem, hogy nem akarom újra azt. Annyi emlék fűz minket össze, nem akarom, hogy ez köddé váljon. Tudom, London nem a világ vége és amúgy is hazajön legalább a szünetekben, de akkor is, az már nem lesz ugyanaz. Semmi sem marad a régi. Minden, mindenki változik.
Ekkor fogtam az mp4-emet és felmenekültem a padlásra. Ide senki nem jön utánam, mindig egyedül lehetek. Még a telefonomat is az ágyamon hagytam.
Mikor felértem, levágódtam egy hatalmas párnára és csak a plafont bámultam, miközben a One Direction Last first kiss-je szólt a fülemben.
Végighallgattam a számot, majd legalább tíz másikat, mikor azon kaptam magam, hogy potyognak a könnyeim. Nem tudom, miért, de ez történt. Talán mert belegondoltam a mi lesz ha… kezdetű kérdésekbe. Ben megváltozik, nem fog már kedvelni, esetleg messziről elkerül majd. - Na nem! - mondtam hangosan és felálltam. Lemásztam a padlásról, körbenéztem, anya már a szobájában volt, tévézett (mindig  résnyire nyitva hagyja az ajtót, rossz szokás), Cam „bezárkózott”, így hát én bementem a fürdőbe, megmostam hidegvízzel az arcom és visszamentem a szobámba.
Ahogy beléptem egy óra után kutattam, amit a falon meg is találtam és már fél tizenegyet mutatott. Rögtön megnéztem a mobilom, és persze, hogy volt, aki keresett. Miért is ne akkor, mikor nem vagyok kíváncsi semmire?
A barátnőm keresett négyszer és Ben volt az ötödik nem fogadott hívásom.