21. fejezet- Vissza a "pokolba"

 Sziasztok!  

„Lehalkul a város zaja karácsony estére.
Melengeti a lelkünket a kis gyertyák fénye.
Megszületett a szeretet lelkünkben e napon.
Hogy a fáradt embereknek hitet, reményt adjon.”

Ezzel a bejegyzéssel szeretnék nektek Békés Boldog Karácsonyt kívánni.

Ebben a részben Audrey újra az iskola padját koptatja és az első napi beszámolóját olvashatjátok.

Jó olvasást! Köszönöm a 2000 feletti látogatót és a 4 feliratkozót, remélem továbbra is velem tartotok.

Boldog Új évet! 

Millió Puszi

Alina

21. fejezet

Az utóbbi két napom - Becca-nak hála - nem a szobámba bezárva, magamba roskadva töltöttem. Drága barátnőm elrángatott mindenféle lehetetlen helyre, mivel egyikünknek sem kellett már dolgoznia. A plázában kezdtünk, végigjártuk az összes ruhaboltot, ékszerüzletet, könyvesboltba is betévedtünk- ami egy egész délelőttös program lett…- na meg a Caffé-bro’s-t sem hagytuk napi Becca-Audrey show nélkül.

Eljött a várva várt nap is, amikor elkezdem életem utolsó gimnáziumi évét Becca-val az oldalamon. Mivel szeptember 1. vasárnapra esett, ezért csak 2-án láttam az oktatás eme becses intézményét, amely tanulói privilégiumnak tekintették, ha ide járhattak- hangzott el ez a gyönyörű mondat már számos igazgatói beszédben.

Minden visszatért a régi kerékvágásba: reggel fél hétkor az ébresztőóra csicsergő hangja rángat ki legszebb álmaimból, a fürdőszobát ismét a gyorsabb használja először, aki vérre menő küzdelmet vív a birtoklás jogáért és a korai kiabálás anya torkából: „Ne veszekedjetek már korán reggel!” Áá ez az suli, IMÁDLAK szeptember. 

Teljes harci díszben- fekete szoknya, fehér blúz és a Westmond High jellegzetes méregzöld sálja- indultunk az öcsémmel a buszmegálló felé, ahonnan ez a szörnyű közlekedési eszköz, amit iskolabusznak neveznek, elvisz minket, napjainkat megkeserítő szörnyű épülethez, ami megfoszt minket a szabadságtól. Attól, hogy 10-kor keljünk minden reggel, hogy csak a szórakozásra és barátokra koncentráljunk. Na jó, annyira azért nem rossz, de ha megkérdezel egy diákot nyári szünet utáni első tanítási napon, valószínűleg hasonló mondatok hagyják el majd a száját. 

A magam részéről semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy ismét egy monoton, egyhangú ritmust vegyen fel az életem, így nagyon nehezen ment az a buszra szálás.

Fél nyolckor begördült a suli elé a sárga szörny, ami vagy 50 gyereket szállított újra az iskolapad felé. Ez a tömeg persze egyszerre akart leszállni, így kisebb dugó alakult ki, de 10 percen belül mindenki leverekedte magát a Westmond gimi előtti térre.

Ahogy haladtam a robosztus bejárati ajtó irányába, körbenéztem. Láttam ismerős arcokat, intettem azoknak, akik köszöntek, a tobzódó kis csapatok – akik biztosan elsősök- leesett állakkal, tágra nyílt szemekkel, riadtan bámulták az iskola épületét. Betrappoltam hát egy hatalmas sóhaj kíséretében a gimibe és első utam a faliújsághoz vezetett, mint minden évben. Megkerestem az osztályom órarendjét, és nyugtáztam magamban, hogy korántsem az elképzeléseim szerint fog alakulni az utolsó évem. Siránkoztam magamban, értetlenül álltam a tény fölött, hogy a tavalyi meg az az előtti végzősök, hogyan vették olyan lazán az egészet, a cuccaikat kis oldaltáskákba pakolva, max 2 füzettel jöttek minden egyes tanítási napon, míg mi roskadoztunk az iskolatáskáink súlya alatt. Minden nap 6-7 órám volt faktokkal együtt, plusz én felvettem az énekszakkört is a színjátszás mellé így csak a hétfő délutánom maradt szabad. 

A hirtelen támadt depressziómból Becca rángatott ki, de neki is csak addig tartott a jókedve, míg nem nézett a faliújságra. Szája felfelé görbülő vonalából lassan lefele görbülőbe váltott és a szeméből is eltűnt a csillogás.

-        Ilyen nincs.- csak ennyi jött ki belőle.

-        De, sajnos van. Így jártunk.- mondtam én is hasonló lelkesedéssel.

-        Már most utálom az egészet.

-        Nyugi Becca, azt hiszem, nem vagy vele egyedül.- mutattam a körülöttünk álló végzős tömegre, akik arcáról ugyanazokat a gondolatokat olvastam le, mint amik bennünk (is) megfogalmazódtak.

Pontban nyolckor megszólalt a szörnyű csengő, ami az évnyitó ünnepség kezdetét jelezte most. Na ja, ünnepség a tanároknak biztosan, a diákoknak viszont felért egy kínzással. 

A szokásos forgatókönyv mentén haladtunk: himnusz, igazgatói beszéd- ami alatt minden gyerek a nyári élményeit vitatta meg a barátaival- aztán számadás a teendőinkről, iskolai programok, szakkörök, bálok, külön kiemelve a végzős évfolyamok kötelességét, az érettségit és a szalagavatót,és a zárómondat- amely ellentétének elhangzásánál tapsvihar, füttykoncert söpör végig a diáktömegen- „Ezennel a tanévet megnyitom.” . Egy-két halovány taps a tanároktól, egy pár strébertől, akik valószínűleg még nyáron is a tankönyveiket bújták. Ezután minden osztály mehetett a saját termébe. 

Az első 3 óra laza volt. Az osztályfőnökkel átbeszéltük a tennivalókat, tabló, szalagavató bál, érettségi stb.., aztán minden fennmaradó órán a nyári szünetről kellett beszámolót tartani. 

Irodalomórán természetesen nem az volt az első kérdés, hogyan telt a szünet, hanem az, mit olvastál. Míg Becca és én egy igen terjedelmes listát nyújtottunk be, a többiek csak magazinokat, vagy 1-2 novellát olvastak. Az igazat megvallva, ha legjobb barátnőm nem vesz rá a Tökéletes Kémia elolvasására, talán ma én is ilyen magazinolvasó lennék. Ja, és természetesen nem múlhat el iskolai tanítási nap Miss Perfect- nélkül sem. Tiff az első három órát lazán elbliccelte és irodalomóra feléről is lekésett. A tanár úr asztalára letett egy fecnit- amit gondolom anyuci írt neki...- aztán a helyére tipegett. Mindenkit megajándékozott hófehér műmosolyával, legjobb barátnőmre és rám már csak egy fintor futotta. Azt csiripelték a madarak, mióta Ben-nel együtt vagyunk, Tiffany feketelistáján elnyertem a megtisztelő első helyet… Én azt hitten, eddig is az enyém volt.

A nap további része nyugodtan telt és mikor kiléptem a suliból már-már a megkönnyebbülés hullámai söpörtek végig rajtam, de sajnos belebotlottam valakibe, inkább valakikbe.

Ryan és Tiffany épp elmélyülten társalogtak, valami eszméletlen fontos és titkos dologról, amikor véletlenül nekimentem Tiff-nek. Amikor megfordult azt hittem, hogy meg fog ütni, de vigyort operált tökéletes pofijára és csicsergő hangon üdvözölt, mintha nagy barátnők lennénk. Becca tátott szájjal bámult, Ryan pedig helyeslően mosolygott.

-        Hogy telt a szüneted, drágám?- kérdezte nyájasan

-        Remekül DRÁGÁM.- közöltem kis cinizmussal fűszerezve egy hatalma vigyor kíséretében.

-        Örömmel hallom, hogy már nem vagy egyedül.

-        Eddig sem voltam, Szívem- fokoztam a szikrákat.- Nekem BARÁTAIM vannak, nem pincsijeim..- kuncogva hátat fordítottam és faképnél hagytam

-        Ezt megkaptad, Ribi. - Becca ezzel a mondattal hagyta magára Miss Tiffany-t.

Hazafelé Cam is csatlakozott hozzánk, vagyis csak mellettünk kullogott elmerülve saját zenei világában. Becca a suli előtt történt incidens óta nem jutott szóhoz. Mikor már azt hittem, egész hazaúton némát fog játszani, végre kibökött valamit:

-        Ez a nap már tényleg nem lehetne viccesebb.

-        Ezt meg hogy érted?- kíváncsiskodtam

-        Először is az órarendünk egy vicc, aztán az irodalomóra. Most komolyan vannak ilyen emberek??

-        Drága barátnőm- mondtam, aztán belekaroltam és úgy mentünk tovább, mint két vénasszony- nem mindenki lehet olyan PERFECT, mint mi és az uraink..- az”uraink” természetesen a One Direction oszlopos tagjai- és nem mindenki szeret olvasni.

-        De akkor is….- Becca könnyen kiakad, ha valaki nem feltétlenül osztja a véleményét, vagyis inkább, ha leszólják azért, mert könyvet vett a kezébe Ebben igaza van, de szerencsére nem vagyunk egyformák.

-        Nyugalom a hosszú élet titka. Senki sem lesz olyan, mint Te és nem kell megfelelnünk senki elvárásainak, ahogy nekünk sem kell mindig az elvárások szerint cselekednünk. Ezért mi olvasunk, dolgozunk, 1D-t hallgatunk, órákat töltünk könyvesboltban és baromkodunk, míg mások körmöt festenek, fodrásznál töltik a délelőttöt vagy épp a pláza folyosóit koptatják.

Becca ezen olyan jót nevetett, hogy jó 10 perc múlva jutott csaj újra szóhoz.

-        Ezért szeretlek! Na, de mi volt ez a Tiffany-dolog. Mi ütött ebbe a pláza töltelékbe?

-        Hidd el, fogalmam sincs, viszont rossz előérzetem van vele kapcsolatban.

-        Megértelek, az a lotyó biztos sántikál valamiben. Egyszer úgy megnézném, ahogy az a 15 centi kitörik alóla és seggre esik- mondta és megint elnevette magát.

-        Egyszer még a pokol legmélyebb bugyrában fogsz égni a gonoszságaid miatt.- jelentettem ki kacarászva.

-        Igen drágám, veled együtt.

Egymást támogatva, vihogva folytattuk utunkat a házunk felé. Rengetegen megbámultak és valószínűleg hülyének is néztek, de bennünket ez cseppet sem izgatott.

Este folytattuk a hülyéskedést a skype segítségével, egy órácskára abbahagytuk, mert beszéltem Ben-nel. Megkérdezett, milyen volt az első napom, elmeséltem neki. Nagyokat nevetett a Tiffany-s részeknél, meg Becca beszólásain, aztán ő is elmesélte a napi rutinját, mert neki még nem kezdődött el a robot. Bő másfél óra múlva letettük a telefont, kicsit szomorú voltam, de barátnőm nem hagyott mély depresszióba süllyedni. Megnéztük a Családi üzelmeket és még vagy száz One Direction koncertfelvételt, aztán hajnali kettő körül leléptem, mert majd’ leragadtak a szemeim. Felléptem még közösségi oldalakra, Becca még csiripelt nekem egy párat, végül kikapcsoltam az elektronikai kütyüt és ledőltem az ágyamra. 

Mindent összevetve jó kis első nap volt és ha mondhatom, a legjobb, utolsó, gimis első nap.

20. fejezet- Búcsú

Sziasztok! 
Új fejezetet hoztam nektek, ami remélem elnyeri a tetszéseteket. Írjátok meg a véleményeteket,  pipáljatok, chateljetek :) .
Az első kommentelő ajándékot kap! :)
Millió puszi!
Alina

Akármennyire is próbáltam szuggerálni a mutatókat az órámon, a napok nem akartak lassabban telni. Minden szabad időmet Ben mellett töltöttem, amivel lehet kicsit kiakasztottam, de akkor ezt nem láttam rajta. Filmeztünk, beszélgettünk, elkezdtünk dobozolni és az utolsó hetem Ben-nél töltöttem, szinte ott laktam. Anya, természetesen nem örült ennek, de fellázadtam, hiszen majd’ 3 hónapig nem fogom látni a szerelmemet, így közöltem otthon, hogy idővel majd érkezem. 

A nyár utolsó napján, amikor kinyitottam a szemem, Őt láttam meg először, ahogy mélyen szuszogott és szorosan magához ölelt. Ez megért néhány ajtócsapkodást. Mosolyogva néztem, ahogy alszik mellettem, aztán eszembe jutott, hogy nem sokáig láthatom ezt a csinos pofit nap, mint nap, de gyorsan elhessegettem ezeket a gondolatokat, mert ébredezett az a srác, akibe fülig beleestem. Még szorosabban magához vont és hosszasan megcsókolt. Aztán lustálkodtunk vagy 2 órát, így körülbelül 11-kor mentünk reggelizni. Egy cetlit találtam a hűtőn, amire Beni anyukája csaj ennyit írt: 

„Drágáim, ha felkeltetek, keressetek valamit a hűtőben, vagy menjetek el valahova ebédelni!

Ui.: Este tiétek a ház!”

Vigyorogva tettem le a lapot a konyhapultra, aztán nekiláttam a reggeli elkészítésének. Épp a palacsintatésztát kevertem, mikor Ben becsoszogott a konyhába. Mögém osont és hátulról ölelve figyelte, mit ügyeskedek, közben meg a nyakamat puszilgatta. A pultra mutattam, a cetlire, amit az anyukája hagyott, és amikor elolvasta, láttam az összes gondolatát. Szép kis tervet eszelt ki az esténkre, miszerint elvisz bevásárolni, ketten összedobunk valamit, aztán megnézünk egy jó filmet és….. alszunk. Miután megsütöttem a palacsintákat és megreggeliztünk, elindultunk egy bevásárlókörútra. Ben volt a sofőr, így az úton meg tudtuk beszélni, mit is szeretne enni. 

A bevásárlóközpontban a pasim feladata volt a kocsi tologatása egyik sortól a másikig, miközben én összeszedtem a hozzávalókat. Persze a kedvenc részlegemre is maradt idő, így amíg én végig pásztáztam a könyvkínálatotő szétnézett az elektronikai részlegen. 

Ben viszonya a számítógépes kütyükkel olyan volt, mint az enyém a könyvekkel. Órákig el tudtunk szöszmötölni az üzletekben még akkor is, ha nem vettünk semmit sem. 

Ennek okán délután 2-kor értünk haza, Beni kipakolta a szatyrokat, én meg elkezdtem a pizza tésztáját összegyúrni. 

Mikor elkészültem, félretettem melegebb helyre, hogy jól megkeljen a tészta, ez idő alatt pedig összekevertük a krémet és felaprítottuk a hozzávalókat. Ben, fiú létére nagyon ügyesen mozgott a konyhában, remek kukta volt számomra. A receptet még nagyitól tanultam és mindenki, aki csak megkóstolta elkérte a receptet vagy épp újabb adagot követelt. Ben is imádta, ezért készítettük el. Miután kinyújtottam a tésztát, elkezdtem a tetejére kenni a pizzakrémet, amikor Benji megunta a sütögetést és az orromra kent egy adagot a túrós-paradicsomos masszából. Pillanatnyi meglepődés után nevetésben törtünk ki mind a ketten, ami egy csókba fordult át. 

Amikor a vacsoránk elkészült, felmentem átöltözni- mivel csupa liszt és krém voltam- és megkértem Ben-t, terítsen meg.

Egy egyszerű kis ruhára esett a választásom, ami megfelelt a vacsihoz és a filmezős estéhez is passzolt. Az emeletről leérve, tátva maradt a szám. Gyertyafény mindenhol, a lámpák leoltva, az asztal megterítve állt az étkezőben egy csokor rózsával a közepén. Ben világító kék szemeivel, lazán lépkedve jött felém és végig a szemembe nézett. Ahogy a kékségbe meredtem, mindenről megfeledkeztem. 

Megvacsoráztunk szépen, csendben, aztán betelepültünk a kanapéra és megnéztük a legnyálasabb filmet, amit életemben láttam. Persze sírtam rajta és Ben vigasztalgatott, amitől még jobban zokogtam, azonban egy hosszú, forró csókkal elfeledtette velem minden bánatom. Mondanom sem kell, hogy a film végére nem emlékszem és az este további részét Benji szobájában töltöttük. 

Reggel a gonosz ébresztőóra szakított el legédesebb álmaimtól és átkoztam a csörgését rendesen. Ben már zuhanyozott, mikor én kimásztam az ágyból, lementem a konyhába, hogy reggelit készítsek neki utoljára- legalábbis három hónapig biztosan. Szomorúan csoszogtam a hűtőtől a konyhapultig, de amikor meghallottam a lemezlejátszó kattanását, elmosolyodtam. Ben betette a kedvenc számomat- One Direction- Half a heart- és táncra perdített. Lassúztunk és ez a 3 perc volt a reggelem legszebb része. Megreggeliztünk és bepakoltuk az utolsó ruhadarabokat is a sporttáskájába. 

Szomorúan indultam útnak, még jó, hogy nem én vezettem, mert a könnyeimtől nem láttam volna az utat. Visszanyeltem szomorúságom bizonyítékait és csendben fogtam Ben kezét a kocsija hátsó ülésén, amíg a nővére kivitt minket a reptérre. 

Próbáltam tartani magamat, azt akartam, hogy erősnek lásson, szorosan megölelt, ráérősen megcsókolt, mintha megállt volna a világ. Magamhoz szorítottam utoljára, aztán a hangosbemondó megkérte az utasokat, hogy kezdjék meg a beszállást a Londonba tartó járatra. Vissza - visszafordult miközben lassan menetelt az álmai felé vezető gépre. Én távolodó alakját néztem és amikor már csak a hátát láttam- azt is eléggé homályosan- kitörtek belőlem az érzések. Patakban folytak a könnyeim és megállás nélkül szipogtam, mint egy kisgyerek, amikor elveszik a cumiját. Liz próbálta tartani bennem a lelket kisebb nagyobb sikerrel. Az autó felé vettük az irányt és hazahajtottunk. A kezdeti zokogásom szipogásba váltott, mire Ben nővére leparkolt a felhajtójukra. Beinvitált, megittunk egy kávét és az eszembe véste, hogy ez nem a világ vége és őszi szünetben elmehetek a pasimhoz. 

A lelkizésünket egy dallam- Live while we are young- szakította meg. Örömmel nyugtáztam, hogy legjobb barátnőm nem feledkezett el rólam és meginvitált magához. Nagyon örültem az ajánlatnak és egyből igent mondtam. Elköszöntem Liz-től és megígértem neki, amint tudok, átjövök hozzá. 

Útban Becca házához újból eluralkodott rajtam a magány. Szerencsére bő fél óra sétára lakott és legjobb útitársam- az mp4-em- mint mindig, most is a zsebemben volt. Bedugtam a fülest és a külvilág megszűnt létezni. Eleinte szerelmes balladákat hallgattam, de rájöttem, hogy ettől még depisebb leszek, ezért átváltottam egy kicsit pörgősebbre. Felváltva hallgattam Lawson-t és One Directiont- Brokenhearted, Does he know?- és mire Becca-hoz értem sokkal jobb kedvem lett. 

Legjobb barátnőm a házuk előtt várt rám egy könyv társaságában. Éhezők viadala 3. kötetét olvasta, immáron harmadszorra- azt hiszem- és újfent beleesett Peeta-ba.

Mosolyogva néztem, ahogy elmélyülten olvassa a sztorit és teljesen megfeledkezik a körülötte zajongó világról. 

Húsz perc után meguntam a bámulását és elé álltam. Morgott valamit arról, hogy álljak már odébb, de amikor észrevette, én állok előtte, felpattant és megölelt. Nem faggatott a történtekről, vagy a tegnap estéről, mert tudta, hogy majd elmesélem, ha készen állok. Inkább beültetett a kocsijába és elfuvarozott a Caffé-bro’s-ba. Megittuk a szokásos jegeskávénkat és továbbálltunk. A pláza felé vettük az irányt és csaptunk egy csajos délutánt, azaz bementünk minden üzletbe, szinte minden ruhát felpróbáltunk, minden ékszert megnéztünk, minden sminkcuccot kipróbáltunk és szinte az összes parfümöt magunkra fújtuk, amit csak az adott üzletben kapni lehetett. A nap végén beültünk a moziba és végig kellett néznem Magic Mike-ot. Persze Becca továbbra is tátott szájjal és sóvárogva nézte Chaning Tatum-ot a mozivásznonés én is követtem a példáját. Na de Alex Pettyfer-ről se feletkezzünk meg.. 

Miután véget ért ez a remekmű, meghívott magukhoz. Felhívtam anyát, hogy ma sem alszom otthon, Becca-nál megtalál, ha kellek. Kicsit duzzogva, de belement a dologba, így egy hosszú éjszakának néztünk elébe. Ugyanis ha minket egyszer összeengednek hosszú időre, nem feltétlenül jó sül ki a dologból. Miután megvacsoráztunk egy mekiben, hazamentünk és nem tévedtem, amikor arra gondoltam, nem fogunk aludni. Megállás nélkül 1D-t hallgattunk, cikkeket olvastunk, történeteket szőttünk a tagokról és a szerelmi viszonyainkról az öttagú banda egy-egy tagjával, majd kb. hajnali kettőkor álomba zuhantunk. 

Ajándékot kaptam! :)

Ma, mint tudjátok, Mikulás napja van. Ha véletlenül el is feledkeztetek a nagy rohanásban a dátumról, a különböző közösségi portálok jóvoltából biztos értesültetek, hogy ma nem csak egy szimpla pénteki napot élünk. 

Amikor hazaértem egy e-mail fogadott, vagyis egy komment a 19. fejezet alatt. 

Experience The Beauty megajándékozott Mikulás alkalmából két fejléccel. 

Nagyon-nagyon köszönöm, jól esik, hogy gondoltatok rám. :) Az oldalt is szeretem, a versenyetekre is jelentkeztem. 

Látogassátok meg az oldalt, nézzetek körül, mert rengeteg png, fejlécalap található és ha kértek, szerintem külön készítenek is nektek. :)

http://experience-the-beauty.blogspot.hu/

Ja és az ajándékaim: 

Millió puszi!
Alina 

19. fejezet

Szia kedves látogató!
Sajnálom, hogy ennyit késtem, de nem épp úgy alakult az időbeosztásom, ahogy azt szerettem volna.. Audrey élete tovább pörög, hamarosan elkezdődik a suli.. Ben Londonba utazik, ő pedig megkezdi végzős évét a gimiben. De még Augusztus van... :)
Jó olvasást! Pipálj, kommentelj. Kíváncsi vagyok a véleményedre! :)
Millió puszi!Alina 

A nyár utolsó hónapja is gyorsan elrepült. Augusztus utolsó heteiben a boltokat jártuk, dolgoztunk, Becca-val szinte minden szabadidőnket együtt töltöttük. Adam hazautazott, Ben nagyban készült a londoni sulira, mi meg az utolsó évünkre. 

Szerdán, miután vagy 6 boltot körbejártunk Becca-val- anya tudta szerint persze füzeteket, iskolaszereket mentünk venni, ami részben igaz is volt. 6-ból 2 tényleg papírbolt volt, a maradék pedig 3 ruhabolt és az utolsó pedig az az üzlet, ahol órákat tudtunk csellengeni. A könyvesbolt. Remek hely az időtöltésre- persze nem mindenkinek-, legalábbis Becca és én a suli után sokat jártunk ide, amikor épp nem a Caffé bro’s-ban lógtunk. Már jó ideje nézelődtünk, olvasgattunk, amikor megcsörrent a telefonom. Anya neve villogott a kijelzőn.

-        Merre jársz, kisasszony?

-        Szia! Épp egy..- segítségkérően pillantottam Beccára, mert fogalmam sem volt, mit nyöszögjek anyának magyarázat gyanánt- FÜZETET VESZÜNK- tátogta a barátnőm. - Papírboltban vagyunk, találtam egy remek füzetet- jesszus, ha most nem bukom le, akkor soha. Sosem voltam jó a mellébeszélésben.

-        Jobb lenne, ha sietnél. A drága barátod itt ül a kanapén és nekem dolgoznom kellene.

-        Rendben, indulok is. - mielőtt fojtathattam volna rámcsapta a telefont. Nos a történethez hozzátartozik, hogy mióta Ben-nel hivatalosan is egy pár vagyunk, anya, hát hogy is mondjam, nem kedveli annyira, mint azelőtt. Velem is egyre többet veszekszik- és az összetűzések végére, persze mindig oda lyukadunk ki, hogy azért van ez meg az, mert Ben a barátom és mennyivel normálisabb voltam szingliként.

Gyorsan szedtük a lábunkat a kocsi felé, mert ha anya, akar valamit, akkor azt minél hamarabb véghezviszem, annál gyorsabban szabadulok. A sebességkorlátot betartva száguldottam haza- persze előtte hazavittem Becca-t-. 

Amikor beléptem az előtérbe, már láttam a hercegem baljós tekintetét, ami felcsillant, mikor meghallotta a hangomat.

-        Sziasztok. - köszöntem és gyors puszit nyomtam Ben arcára.

-        Azt hittem, már sosem érsz ide. Mi lenne, ha egyszer megbeszélnétek egy időpontot a találkozó előtt?

-        Csoda. - morogtam.

-        Mondtál valamit?

-        Nem anya, dehogy. Már itt vagyok, nyugodtan mehetsz a dolgodra. - csicseregtem neki és kisangyal módjára mosolyogtam.

-        Jó, de aztán csak okosan. Semmi bezárkózás, Cameron is itthon van.

-        Jaj anya, tudod, hogy nem lesz, de indulj, különben lekésed a találkozót. - emlékeztettem a hőn szeretett munkájára.

Mary Watson- ismertebb nevén Mary Tomson, de miután elvált apámtól visszavette a lánykori nevét- az egyik legkeresettebb ingatlanügynök Mayville-ben. Így hát rengeteg ügyfele van és kötetlen munkaideje, ami néha jó- általában délután dolgozik-, néha pedig szörnyű- szülinapok sem kivételek. Mivel már jó 20 éve van a szakmában, ezért már hozzászokott és mivel mi is így nőttünk fel, muszáj volt alkalmazkodni. 

Anya lelépett, öcsém a számítógépen játszott valami öldöklő furcsaságot, én pedig javasoltam Ben-nek a padlás meghitt magányát. Kaján vigyorral indult meg felfelé, míg én a konyhába mentem egy kis harapnivalóért. 

Mikor felértem a padlásra, már az egyik hatalmas párnán pöffeszkedett, laptopommal az ölében. A lépcső tetején megálltam és némán figyeltem, ahogy mosolyogva néz / olvas valamit, amíg észre nem vett.

-        Idejössz, vagy onnan szeretnéd nézni a filmet?- kérdezte anélkül, hogy rám emelte volna a tekintetét.

-        Az attól függ, mi a mai moziműsor?

-        Háát, találtam valamit. Kössünk alkut. Két filmet nézünk, de te csak annak a címét tudod, amit te választottál.

-        Nem tetszik ez nekem. Mit kapok, ha belemegyek?- kíváncsiskodtam, abban reménykedve, hogy nem filmezés lesz a délután folytatása.

-        Mondjuk, a te filmeddel kezdjük. - jelentette ki vigyorogva, mert már előre tudta, hogy belemegyek a játékba.

-        Szerelmes Shakespeare- kacsintottam rá, mert tudtam, hogy utálja a kosztümös filmeket.

-        Naa..- próbált ellenkezni, de félbeszakítottam.

-        Nincs apelláta, ezt a filmet választottam, de nézhetünk Alkonyatot is, ha mindenáron szeretnéd látni Robert Pattinson felsőtestét.

-        Oké- megadóan fújtatott egyet, aztán elvette tőlem a popcornos tálat.

A film gyorsan leforgott, túl gyorsan. A délután második felvonása a Thor 2-t tartalmazta és mivel az elsőt nem láttam, sok közöm nem volt a másodikhoz sem. Sajnos ennek a filmnek minden képkockájára emlékszem, mivel Ben az első másodperctől kezdve a képernyőre tapadt. Miután megnéztem, kezdtem kapizsgálni, miért is imádja Becca a Thor-t, na meg Chris Hemsworth-t. 

Ben jófiúnak bizonyult, ugyanis este nyolckor hazafelé vette az irányt. Az ajtóban és a kocsijánál is kaptam egy-egy csókot, aztán figyeltem, ahogy a fekete BMW eltűnik az utca végén.

Szomorúan vonszoltam magamat vissza a házba, hogy eltakarítsam a „romokat”. Anya fél kilenckor esett haza, láttam rajta mennyire nyúzott, így főztem neki egy teát, aztán követtem a nappaliba, ahol a kanapén vert tanyát. Én a fotel mellett döntöttem, megkérdeztem tőle, hogy ment a bájolgás, mire csak nevetett és legyintett. Érdeklődött Ben ösztöndíja után, meg hogy hányadán is állunk, válaszoltam neki. Nevettünk, elbeszélgettünk nem úgy, mint anya-lánya inkább, mint két barátnő. Furcsa, hogy mennyire hullámzó a kapcsolatunk, de akár mennyi hullámvölgy is jön, ezekért a pillanatokért mindent megérnek. 

11 körül elmentem lefeküdni, mert hullafáradt voltam, anya is követte a példámat.

Mielőtt álomba merültem volna, küldtem egy SMS-t az én szőke hercegemnek: „Szeretlek! ♥” csak ennyi futotta éjfél előtt. Az éjjeliszekrényemre tettem a telefont és a hasamra fordultam. 2 másodperc múlva a szívrohamot hozta rám a kütyü, ugyanis elfelejtettem lehalkítani és kaptam egy választ. „Én is szeretlek! ♥ Hiányozni fogsz!! L” 

Nos egy rövidke mondat kellett ahhoz, hogy eszembe jusson, Ben hamarosan már nem lesz itt. Nem lesz ilyen filmezős délután, összebújós este, mert egy óceán választ el majd bennünket. Ugyan haza fog repülni, de nem lesz itt minden nap. Kissé homályosan láttam a kijelzőre írt szavakat. Csak ennyit bírtam bepötyögni: „ Te is nekem!!!” Remélem, ki fogjuk bírni ezt az időszakot. Nagyon remélem. Távkapcsolatok terén nem volt túl nagy gyakorlatom, de az én szőke hercegemért bármire képes vagyok, és ez az egy év hamar eltelik, utána meg én is azt tervezem, hogy Londonba megyek fősulira. Ezekkel a gondolatokkal álomba sírtam magam.

18. fejezet- Újabb lehetetlen küldetés.

Sziasztok!
Új résszel jelentkezem. Audey és Ben segíteni próbálnak legjobb barátaiknak, hogy végre egymásra találjanak., ám Becca és Adam nem igazán szerené egymás útját keresztezni. Hogy mi sül ki a négy fiatal kalandjából? Olvassd tovább az Audrina's Life-ot és kiderül.
Jó olvasást!
Puszi Alina


Szombaton rábeszéltem Becca-t- aki csütörtök óta megbékélt- hogy menjünk el ketten vacsizni. Ben is hasonlóan tett Adam-mel és 7 körül be is ültek a pláza egyik éttermébe. Én és a legjobb barátnőm, persze mit sem sejtve éppen abba az étterembe mentünk vacsorázni, ahol a fiúk töltötték az estéjük egy részét. Mikor beléptünk az étterembe, sietve néztem körbe és amikor megállapodott a tekintetem Ben-en megnyugodtam. Adam háttal ült szóval, Becca nem vette észre.

-        Nézd Becc Ben is itt van.- intettem neki és már el is indultam az asztalhoz. Becca csak sóhajtott egyet. Amikor odaértünk az asztalhoz csak ennyit hallottam:

-        Na nee.- ezt két személytől teljesen egyszerre.

-        Hát ez meg mit keres itt?- nyitott Adam nem túl kedvesen.

-        Ez??- döbbent le teljesen barátnőm. Többet nem is reagált, csak sarkon fordult, de időben elkaptam a karját.

-        Ben ideülhetünk hozzátok? – tettem fel a költői kérdést és próbáltam leültetni Becca-t is, de ő erősen ellenállt.

-        Kizárt, hogy én ezzel a pökhendi barommal vacsorázzak. – jelentette ki ellentmondást nem tűrően.

-        Ki a fene akarna veled vacsorázni? Inkább húzz vissza a gardróbodba és rendezgesd a cipőidet! –intette le Becca-t. Már elég jól ismerem Becca-t – volt már jó néhány évem rá – ezért is mikor láttam, hogy ajkai elnyílnak és a felsőt bal oldalt egy kicsit felhúzta, sejtettem, hogy most jól leordítja Adam jóképű fejecskéjét.

-        Te egy akkora egoista majom vagy, hogy ilyent még nem látott a világ! Hogy merészelsz ilyent mondani? Nem szégyelled magad? – ordította Adam arcába, aki erre még csak össze sem rezzent. Egy kicsit kezdett kellemetlenné válni a szituáció, ugyanis, lehet, hogy Adamet nem hatotta meg Becca mondandója, de az összes többi vendég érdekes szemeket meresztett barátnőmre.

Történetesen Ryan volt a pincér aznap, - aki munkát vállat a nyár hátralevő részére az étteremben sok lány örömére- odajött hozzám és megkért, hogy hűtsem le forrófejű barátnőmet, vagy távozzunk. Nagy nehezen találtam egy másik asztalt az étterem másik végében, hogy Becca még véletlenül se tudjon visszamenni és megmondani Adam-nek merre, hány méter. Becca Adam-ék asztalának a hátát mutatja és nekem ecseteli, mennyire elviselhetetlen, arrogáns, beképzelt alak az a srác, akit én elképzeltem mellette.

Fél órán keresztül hallgatom, hogy Adam mennyire bunkó, amikor végre megkértem, hogy beszéljen másról. Egy óra múlva észrevettem, hogy Ben épp távozni készül. Elnézést kértem barátnőmtől, amiért otthagyom pár percre, majd a pasim oldalán kimentem az épületből. Gyönyörű, fekete BMW-je felé vettük az irányt. A kocsiajtónak támaszkodva megcsókolt, majd elkezdtük megbeszélni, mitől sülhetett el a tervünk ennyire rosszul.

-        Szerinted mi a gáz velük?

-        Ki nem állhatják egymást. Ez tisztán látszik. - vázoltam a kézenfekvő tényeket.

-        Hát, az biztos. Adam egy buta libát lát Becca-ban.

-        Tuti előbb Tiff-el találkozott- mondtam, mire mindketten nevetésben törtünk ki.

-        Az meglehet, habár eddig az összes „csaja” rá hasonlított. - emlékezett vissza Ben és a csaj szónál idézőjelet formált az ujjai segítségével, amivel azt sugallta, hogy a srác az egyéjszakás kalandok híve. - Ezért is akartam, hogy végre találkozzon egy normális lánnyal. Biztos voltam benne, hogy imádni fogja.

-        Én is azt hittem, de mi van, ha csak idő kérdése és szét sem lehet őket majd választani?- kérdeztem némi reménnyel a hangomban.

-        Nagyon remélem, hogy bejön a jóslatod, Édes.- mondta majd hosszasan megcsókolt, aztán lelépett, mert az anyukájának kellett valamit segíteni. Nemhiába a pasim egy hős.

Amikor visszaértem az étterembe Becca már nem volt egyedül. Adam ült az asztalnál, ami azt illeti, teljesen összeillenek, aki nem ismeri őket lazán azt hiheti, hogy szerelmesek. Egy a bökkenő, én ismerem a barátnőmet és már az ajtóból látom az arcvonásán, hogy nemsokára robban. Amilyen gyorsan csak tudtam, odasiettem az asztalhoz. Ad olyan nyájasan beszélt, hogy az ember azt hinné, épp megkéri a kedvese kezét. A környező asztalnál ülő vendégek valószínűleg ezt is gondolták, mivel a srác kezét és a lány arckifejezésén legeltették a szemüket. Én viszont hallottam, mit is „duruzsol” Adam az én barátnőm fülébe és ez nem épp lánykéréshez használt szöveg, annyi biztos. A srác végül egy fecnit tett a barátnőm elé a nézők és bevallom , kicsit az én sajnálatomra is, aztán pedig lazán felállt és kiballagott az helyiségből. Amikor megláttam a szöveget leesett az állam „Eddig úgy tudtam, hogy a cicababáknak könnyen megy a pasizás, de látszik, ehhez sem értesz és a barátnőddel végezteted a piszkos munkát.” Becca forrott a dühtől, amit meg is értettem. Összegyűrte a papírt és elhajította. Gyorsan szereztem neki egy pohár vizet, ami talán segít kicsit lenyugtatni. Ryan tűnt fel a színen, aki sejtelmes vigyor keretében megkért, hogy távozzunk, mielőtt a főnök tesz ki minket. Így hát a kijárat felé vettük az irányt. 

Becca a hazaút alatt egyetlen szót sem szólt. Beálltam a garázsba és bementünk a házba. Bezzeg, amikor felértünk a padlásra mindent a fejemhez vágott…

-        Soha az életben nem állok veled többet szóba, ha még egyszer ezt a majmot a közelembe hozod. - ordított, ahogy a torkán kifért, ami azt illeti, jogosan.

-        A majom alatt Adam-et érted, ugye?- próbáltam oldani a feszültséget, kevés sikerrel.

-        Audrina, elegem van belőle és lassan belőled meg Ben-ből is. Egy tuskó, azt hiszi övé a világ. Nem illünk össze, érted?!

-        Tudod, az ellentétek…

-        Ne terelj, Audrey. Ha még egyszer megpróbálsz összehozni ezzel a seggfejjel, esküszöm még a nevedet is elfelejtem. - ez a kijelentése megrémisztett, soha nem veszekedtünk még, legalábbis ennyire sosem fajultak el a dolgok.

-        Rendben, ne haragudj, csak tudod Adam nem ilyen. Ő…- próbáltam ecsetelni mennyire rendes, kedves srác, de Becca ismét félbeszakított.

-        Ne kezd védeni. Láttad mit írt, hogyan viselkedett, beszélt velem. Ki ne merd jelenteni, hogy ő Teréz anya férfi kiadásban. Ja még valami, holnap nem érek rá, más dolgom van és kérlek este se hívj fel. Le kell nyugodnom, mielőtt ismét beszélnénk.- ezzel kiviharzott a padlásról és a bejárati ajtó hangos csapódása jelezte, hogy már az utcát rója.

Az estém további részét a szobámban töltöttem. Hol a gépemet, hol a telefonomat néztem. Reméltem, hogy Becca meggondolja magát és jelentkezik, de ez nem következett be.

Este fél tízkor Ben csengőhangja ütötte meg a fülemet. Valamiért a One Direction Last firs kiss című számát állítottam be. Mosolyogva néztem, ahogy a képe visszamosolyog a kijelzőmről, majd felvettem a telefont.

-        Szia! Sikerült mindent elintézned?

-        Szia kicsim! Igen felszereltem a.. Á mindegy is, az a lényeg kész vagyok vele. - mondta nevetve, mert tudta, hogy nem igazán érdekelnek az ilyesfajta dolgok.

-        Az a lényeg. - mondtam mosolyogva.

-        Mi volt miután eljöttem. Kibékültek?- kíváncsiskodott a drágám.

-        Őszintén, amikor visszamentem az étterembe azt hittem, igen. Képzeld Adam Becca mellett ültés nagyon kedvesen, mosolyogva beszélt hozzá. Sajnos mikor közelebb értem, azt is hallottam, mit mond. Maradjunk annyiban, hogy drága barátnőm kijelentette, nem beszél velem többet, ha még egyszer megpróbálom összehozni Ad-del.

-        Ó, az szívás. Mondtad neki, mennyire…

-        Persze,- vágtam a szavába, mert tudtam, mire gondol- de meg sem hatotta. Azt mondta, ne magyarázzam be neki mennyire aranyos ez a srác és egyáltalán nem ilyen csak most azt a látszatot kelti, hogy nagymenő, bunkó.

-        Értem, akkor nem lesz dupla esküvő?- viccelődött.

-        Miért szimpla lesz?- ugrattam.

-        Basszus, most vissza kell vinnem a gyűrűket?- mondta tettetet szomorúsággal a hangjában.

-        Az nem biztos. Mi van, ha a nővéred férjhez megy?

-        Áá, azt kétlem. Habár ciki lenne, ha én előbb házasodnék meg, mint ő.- mondta kicsit elgondolkodva.

-        Miért? És ha te találod meg előbb a nagy Őt

-        Én már megtaláltam.- olyan hangsúllyal mondta ki ezeket a szavakat, hogy rögtön elolvadtam és azonnal meg akartam ölelni.- 10 perc múlva láthatlak?

-        Háát… azt hiszem üres a ház- mondtam kis szünet után.

-        Akkor 5 perc és ott vagyok.

-        10 percről volt szó.- mondtam kacagva

-        Ilyenkor nagyon gyér a forgalom.- nevetett- Szeretlek.

-        Én is szeretlek. - mondtam majd leraktam a telefont.

Valóban 5 perc múlva egy fekete BMW állt a házunk előtt. Mire leértem az emeletről Ben már a kocsi ajtajának támaszkodva állt. Mosolyogva nyugtázta, hogy pizsamában vagyok, ami nyári meleg lévén az ő egyik pólójából és egy rövidnadrágból állt. Hosszasan megcsókoltam, mintha legalább 1 éve nem láttam volna és nem vettem észre, hogy ez zavarná. Ezután bementünk a házba, fel a szobámba, ahol a laptopomon már előre elindítottam a Bosszúállókat. Ben örömmel látta, hogy nem egy nyálas filmet kell végig néznie, illetve csak szerette volna végig nézni, mert a film első tíz perce után ott folytattuk a csókolózást, ahol az utcán abbahagytuk.

Egy régóta motoszkáló gondolat

                                                                 Sziasztok!

Most nem egy új résszel jelentkezem, hanem egy kis meglepetéssel. Régóta gondolkoztam már azon, hogy kellene a blognak egy kis reklám, de valahogy mindig csak tologattam az időpontot, amikor is elkészítem az Audrina’s life promóját. Nos most eljött a pillanat- igaz kicsit megcsúszva, mert azt terveztem, hogy 1000 oldalmegjelenítésnél teszem ki a videót- megtalálhatjátok már Youtube-on is.

Nagyon- nagyon köszönöm az  1000 feletti kattintást és remélem tetszeni fog nektek az „ajándékom” és továbbra is követitek majd Audrina néha bonyolult, néha szomorú, néha őrült, vidám életét.

( youtube link : https://www.youtube.com/watch?v=zCf8P4Z9EQs)

További szép napot!

Millió puszi! : Alina

17. fejezet- A vakrandi

Sziasztok!

Új fejezettel jelentkezem, amelyben egy új szereplő is feltűnik.. Az új hős nem Audrey életét bonyolítja, hanem barátnője hétköznapjait fogja színesíteni. :)

Jó olvasást!

Alina

A július nagyon gyorsan elrepült. Munka, Becca, kávézó és Ben, Ben, Ben. Azt hiszem tömören ennyi. :) Minden nap dolgoztam, rengeteg megbízása volt a nyár folyamán a Revolution- nek különböző magazinoktól, így aztán nem volt időm unatkozni. Délután nagyobb részét Becca-val töltöttem, na meg persze az én szőke hercegemmel.

Ben-nel hihetetlenül jól megvoltunk. Bármikor számíthattam rá, nem akadt ki, ha hisztiztem, ha rajta lógtam, vagy épp depresszióba estem. Egyszerűen ő volt a tökéletes pasi, amilyet mindenkinek kívánok.

Becca- val épp a Caffé-bro’s-ban ültünk egy augusztusi délután. A nap melegen sütött, mi pedig jégkásával hűtöttük magunkat.

-        Mit tervezel estére?- kérdezte mosolyogva barátnőm. Amióta összejöttem Ben-nel minden nap megkérdezi.

-        Szerintem átmegyek Ben-hez. Ha van kedved..

-        Nem köszi, nem akarok gyertyatartó lenni- az én mindent tudó barátnőm.

-        Nem leszel gyertyatartó, Ben egyik haverja épp a városban lesz és benéz hozzá, gondoltam meglepjük őket.

-        Ugye nem szerveztél nekem egy vakrandit?- annyira ismer már drága Becca-m, hát muszáj volt bevallanom, hogy a pasim mesélt a barátjáról, aki szintén mérnök és ő is külföldre megy tanulni, ja és mellesleg épp nincs barátnője. Ekkor pedig azt eszeltem ki, hogy bemutatom az én nagyon imádnivaló, okos, szép barátnőmnek. Adam- Ben haverja- már járt egyszer erre és beszéltem vele pár szót. Igazából tisztára olyan, mint Benji csak barna haja van. Hobbi fotós, edzőterembe jár, mindenről képes beszélni, nem csodálom, hogy ennyire jóban lettek az én hercegemmel.

-        Hát, ami azt illeti ez nem randi- próbáltam javítani a helyzetemen.

-        Óó, Audrina Tomson. Egyszer még megfojtalak..- én elővettem csodákra képes „kiskutya-tekintetet”, pislogtam kettőt, aztán elnevettük maginkat.

Hát mit ne mondjak, volt már nehéz dolgom Becca-val, de a mai délután egyenesen szörnyű volt. Unottan ült az ágyam szélén, amíg én a ruhákat válogattam és, hát nem volt túl lelkes. Sajnos ez akkor sem lett jobb, amikor megérkeztünk Ben házához. Mielőtt kiszálltunk a kocsiból a barátnőm lelkére kötöttem, hogy legyen kedves, hiszen Adam nagyon jófej és szerintem imádni fogják egymást.

Nos, jósnői képességeim csődöt mondtak a mai napra. Amint beléptem az ajtón- természetesen köszöntöttem a barátomat- megpillantottam Adam-t a kanapén. Odajött bemutatkozni, félvállról, lenézően, amivel mondanom sem kell nem keltett remek első benyomást. A tervem, hogy a legjobb barátnőm és a pasim legjobb haverja egy párt alkossanak, befuccsolt, elég rendesen. Becca-n láttam az undort, nem kedveli a nagyképű plázafiúkat, akik több időt töltenek a tükör előtt, mint egy lány- hozzáteszem, én sem rajongok az ilyen srácokért, de az első találkozásunkkor Adam Storn a lehető legaranyosabb, legkedvesebb srác volt. Sajnos Ad most teljes ellentéte volt annak a fiúnak. Habár külseje miatt rengeteg lány tapadt rá- sötétbarna haj, világító írisz kék szemek, enyhén borostás arc egy kis rosszfiús-stílust kölcsönzött a megjelenésének- a modora miatt, csak a plázacica félék maradtak meg mellette.

Ben azt mesélte, a nyár alatt változott meg ennyire, és ez neki sem tetszett.

Becca-nál akkor szakadt el a cérna, mikor a filmötletét- Thor-t - leszólta. Innentől ment az adok- kapok játszma. Hol Becca kritizálta Adam ízlését, szokásait, modorát, hol pedig Ad osztotta ki a barátnőmet.

Arra gondoltam talán, ha kettesben maradnának megtalálnák a közös hangot, ezért kihívtam Ben-t a konyhába.

-        Melyik bolygón élsz? Ez egy klasszikus. Nem láttad??.. Igaz, nem is tudom, mit vártam egy ilyen..- ezekre a szavakra értünk vissza a nappaliba. Ez az ötletem sem volt briliáns. Nem túlságosan kedvelik egymást.

-        Te nem vagy komplett. Egy lány nem néz ilyeneket. Valami értelmetlen, zenés baromságot szoktatok nézni, amiben egy „dögös”- formált idézőjelet az ujjaival – nyálgép a főszereplő.

-        Meg a ..- és itt léptem közbe gyorsan, mielőtt a legjobb barátnőm olyat mond, amit három évig bán utána.

-        Na, azt hiszem, jobb lesz, ha mi elindulunk. Örültem, hogy láttalak Ad. Jó volt találkozni, majd még valamikor összefutunk. - hadartam és már húztam Becca-t is magam után az ajtó irányába.

-        Téged is jó volt látni Audrey. Örültem az új ismeretségnek Miss..- kérdőn pillantott barátnőmre.

-        Seggfej.- mondta minden utálatát ebbe a szóba sűrítve Rebecca, majd kiviharzott a házból.

-        Elnézést, szegénynek rossz napja volt.- mentegetőztem aztán gyors puszit nyomtam Ben szájára, megöleltem Adamet és a barátnőm után rohantam.

Becca már a kocsimban ült, szigorúan maga elé meredt és még az érkezésemre sem emelte fel a tekintetét. Nagyot sóhajtottam és neki szegeztem a kérdést.

-Na milyen volt a srác?

-Ez most komoly?! Jobb lesz, ha holnap kérdezed meg, vagy inkább soha. - ezzel lezártnak tekintette a témát.

Ezután beindítottam a motort és hazafelé vettük az irányt. A házunk előtt már nem bírtam tovább és megkérdeztem miért volt ennyire ellenséges Adam-mel. Erre csak kivágta a kocsiajtót és elrohant.

Gondosan bezártam az autót, bementem a házba és felültem a konyhapultra. Felhívtam Ben-t hátha ő több infót tudott kiszedni Ad-ből, de sajnos nem jártunk sikerrel, annyit sikerült csak megtudnunk, hogy egyik sem találja szimpatikusnak a másikat.

Aznapra még az olvasástól is elment a kedvem - ami hatalmas szomorúságot jelent, ugyanis most kezdtem Az Angyal című könyvet és hát na.. belezúgtam Will-be.. – felmentem a padlásra, levágódtam az egyik párnára és csak néztem ki a fejemből, persze a zene szólt a kis hangszóróból- most épp Lawson, az új kedvenc - alapzajként.

Ben rántott ki a letargikus hangulatomból, ugyanis megjelent nálam egy tábla csokival és a Fogadom DVD-vel. Mosolyogva álltam fel kényelmes helyemről, gyorsan megöleltem és megcsókoltam - úgy ahogy nyilvánosan nem nagyon lehet.. :)- aztán lementünk a földszintre. Mivel az egész ház üres volt, kedvünkre rohangálhattunk a padlás és a nappali között. Én a nasikészítést választottam, amíg Ben betette a filmet.

Mondanom sem kell, hogyha nem láttam volna már ezt a Channing Tatum filmet, fogalmam sem lenne, miről is szól. Na, de nem kell rosszra gondolni. Egész film alatt a mi kis párosunk volt a téma. Adam szerint Becca nagyképű liba, aki csak magát tartja fontosnak- persze, tuti nem találkozott még Tiff-fel, aki tényleg egy khm…- Aztán én is vázoltam a történetet, hogy Becca nem beszélt velem, amióta hazajöttünk tőle. Illetve annyit mondott, hogy soha többé ne beszéljünk Adam-ről.

Miután jól kiveséztük a témát áttértünk egy érdekesebb- legalább is számomra kicsit érdekesebb- ügyre. Ben felhozta, hogy szeretne egy tényleges randit, amire persze azonnal rábólintottam és már szőttem a következő tervemet, ami egy dupla randival kapcsolatos.

Szerintem a pasim tud a gondolataimban olvasni, ugyanis mikor meglátta a mosolyomat, elgondolkodott aztán neki is felfelé görbült a szája sarka. 

16. fejezet- Továbblépés

Sziasztok!

Nagyon sajnálom, hogy ennyit késtem, de tudjátok elkezdődött az iskola és összegyűltek a tennivalók.

Audrina élete kicsit tovább bonyolódik, és remélhetőleg sínre is kerül. Egy lezáratlan ügy, ami talán végleg a múlté lesz és Audrey végre tovább tud lépni.

Jó olvasást! Puszi mindenkinek! :)

Alina

Azt sem tudtam hol áll a fejem, de legnagyobb meglepetésemre élveztem a helyzetet. Ben-re most már elég nehéz csak barátként nézni, ez után pedig szinte lehetetlen.

Valaki megköszörülte a torkát Ben háta mögött és azonnal szétrebbentünk. Becca csak állt a padlásfeljáróban, Ben nem tudta hova álljon, én meg csak a barátnőmet bámultam, mert nem volt egyedül.

Ryan is megtorpant a lépcső tetején, akárcsak Becca, végül én is felálltam és..

-        Sziasztok!- most komolyan, ez jött ki belőlem?

-        Bocsi, nem akartunk zavarni- szabadkozott a barátnőm.

-        Ó, dehogynem- vágta rá egyből az exem.

-        Mi bajod van, haver? Nem tetszik valami?- Ben egy lépést tett Ry felé, aki szintén lépett egyet.

-        Srácok, nyugi!- szaladt ki a számon.

-        Én halál nyugodt vagyok.- mondta Ben egy kacér mosoly kíséretében, majd rám kacsintott.

-        Te..-Ryan ökölbe szorított kézzel indult Ben felé, de én visszahúztam.

-        Hé, ne. Gyere, szívjunk friss levegőt! mondtam neki mert tudtam, hogy másképp megüti Ben-t.

-        Audrey- Ben csillogó, kérlelő szemekkel nézett rám, gondolom azért, hogy vele maradjak.

-        Ry nyomás az udvarra!- jelentettem ki ellentmondást nem tűrő hangon. Kacagva indult el a lépcsőn lefelé.

-        Ne menj utána! Még a végén..- fogta meg a kezem.

-        Ben, nem lesz gáz. Én vagyok az egyedüli személy, akire hallgat. Haza küldöm.

-        Ez igaz.- Becca most először szólalt meg, mióta belépett a szobába.

Ben megadóan bólintott, elengedte a kezemet, én meg megindultam az udvarra.

Ryan egyik lábáról a másikra állt, eléggé idegesnek tűnt. Rettenetesen féltem a beszélgetéstől és attól, hogy milyen hatással lesz rám.

A cseresznyefánk alatt állt, a fa törzsének dőlve mért végig. Úgy éreztem magam, mint egy kirakatbábú, de láthatóan nem zavarta az exemet.

Azonnal rá akartam zúdítani a haragomat, de valahogy nem jöttek a szavak. Egyszerűen nem tudtam, mit mondjak. Talán láthatta a tétovázásomat, mert ő szólalt meg először.

-        Audrey, annyira hiányoztál. A kávézóban nem t…- kezdte a szokásos kisfiús mosolyával.

-        Ugyan már- kacagtam- ne nevetess! Mr. McLain, ha hiányoztam volna, kerestél volna. És nem tudtad, hogyan mond el. Kérlek, csak azt ne akard beadni, hogy egész idő alatt a megfelelő pillanatot vártad- mondtam enyhe iróniával a hangomban.

-        De tényleg így van, kicsim én..- megint félbe szakítottam.

-        Nem vagyok sem a kicsid, sem szerelmed, sem semmi hasonló. Ryan, amikor elmentél, megértettem, hogy nincs más választásod. Anyukáddal kell élned. De azt már nem tudom lenyelni, hogy alig adtál életjelet magadról. A fenébe is, habár csak két évig jártunk.

-        Sajnálom, Ad. Annyira sajnálom- közelebb lépet és megpróbálta megsimítani az arcomat, de elfordítottam a fejem.

-        Nem Ryan- mondtam mosolyogva. Síri csend követte ezt a kijelentésemet. - Én már több mint fél éve pontot tettem az ügyünk végére. Amikor a szülinapomra sem írtál, felfogtam, hogy már nem vagyok fontos neked. Kettőnk útja szétvált és már nem fonódik össze újra. Én továbbléptem, ideje hogy te is megtedd- szomorúság csillogott a szemében, de nem válaszolt, nem védekezett, semmi reakció, így hát hátat fordítottam neki és visszamentem a padlásra Becca-hoz és Ben-hez.

Ahogy felértem kinéztem az ablakon. Még ott állt ahol hagytam, felnézett a házra, találkozott a tekintetünk és utána az útjára indult.

Drága barátnőm sűrű bocsánatkérések közepette távozott- „Nem akartam idehozni. Ha tudtam volna.. stb.” – Nagyon fontos dolga akadt, így ismét ketten maradtunk Ben-nel. Elbeszélgettünk, aztán bedobtam a film témát és az a ravasz ötlete támadt, hogy nézzük meg a Szerelmünk lapjait. Persze azonnal belementem, hisz imádom azt a filmet, annyira hmm, romantikus, szép, másoknak túl nyálas, de az én ízlésemnek pont megfelel. Lesiettünk a nappaliba, a nagy tévé elé, Ben előkereste a filmet én meg hoztam kis nasit meg üdítőket.

Annyit elárulhatok, ha nem láttam volna a filmet már vagy ezerszer, fogalmam sem lenne, mi a sztori. A film után még összebújva ültünk, mikor Ben az órájára nézett.

-        Azt hiszem, kicsit késő van. Ideje lenne indulnom.

-        Muszáj?- morogtam.

-        Hát, ha holnap nem akarsz elkésni a munkából, mert elaludtál- viccelődött Ben, aztán egy puszit nyomott a homlokomra. - Tudod ma reggel még nem gondoltam volna, hogy ez- mutatott kettőnkre - így valaha is bekövetkezik.

-        Talán a sors keze. Hidd el nekem sem fordult meg a fejemben ez soha. De örülök, hogy ma beszéltem Liz-zel.

-        Azt hiszem, nem fojtom meg a nővéremet, amikor hazaérek. - elnevettem magam erre a kijelentésre, majd kicsit kibontakoztam az öleléséből és megcsókoltam.

-        Na most már tényleg megyek, vagy itt ragadok éjszakára- felkászálódott, aztán felsegített engem is.

Kikísértem a bejárati ajtóhoz, szorosan megöleltem, aztán kaptam egy- kettő, három- jó éjt puszit. Aztán még az autójáig is elkísértem és ott is kaptam még egy pár puszit. Addig kint álltam, míg az a fekete csoda el nem tűnt az utcasarkon.