16. fejezet- Továbblépés

Sziasztok!

Nagyon sajnálom, hogy ennyit késtem, de tudjátok elkezdődött az iskola és összegyűltek a tennivalók.

Audrina élete kicsit tovább bonyolódik, és remélhetőleg sínre is kerül. Egy lezáratlan ügy, ami talán végleg a múlté lesz és Audrey végre tovább tud lépni.

Jó olvasást! Puszi mindenkinek! :)

Alina

Azt sem tudtam hol áll a fejem, de legnagyobb meglepetésemre élveztem a helyzetet. Ben-re most már elég nehéz csak barátként nézni, ez után pedig szinte lehetetlen.

Valaki megköszörülte a torkát Ben háta mögött és azonnal szétrebbentünk. Becca csak állt a padlásfeljáróban, Ben nem tudta hova álljon, én meg csak a barátnőmet bámultam, mert nem volt egyedül.

Ryan is megtorpant a lépcső tetején, akárcsak Becca, végül én is felálltam és..

-        Sziasztok!- most komolyan, ez jött ki belőlem?

-        Bocsi, nem akartunk zavarni- szabadkozott a barátnőm.

-        Ó, dehogynem- vágta rá egyből az exem.

-        Mi bajod van, haver? Nem tetszik valami?- Ben egy lépést tett Ry felé, aki szintén lépett egyet.

-        Srácok, nyugi!- szaladt ki a számon.

-        Én halál nyugodt vagyok.- mondta Ben egy kacér mosoly kíséretében, majd rám kacsintott.

-        Te..-Ryan ökölbe szorított kézzel indult Ben felé, de én visszahúztam.

-        Hé, ne. Gyere, szívjunk friss levegőt! mondtam neki mert tudtam, hogy másképp megüti Ben-t.

-        Audrey- Ben csillogó, kérlelő szemekkel nézett rám, gondolom azért, hogy vele maradjak.

-        Ry nyomás az udvarra!- jelentettem ki ellentmondást nem tűrő hangon. Kacagva indult el a lépcsőn lefelé.

-        Ne menj utána! Még a végén..- fogta meg a kezem.

-        Ben, nem lesz gáz. Én vagyok az egyedüli személy, akire hallgat. Haza küldöm.

-        Ez igaz.- Becca most először szólalt meg, mióta belépett a szobába.

Ben megadóan bólintott, elengedte a kezemet, én meg megindultam az udvarra.

Ryan egyik lábáról a másikra állt, eléggé idegesnek tűnt. Rettenetesen féltem a beszélgetéstől és attól, hogy milyen hatással lesz rám.

A cseresznyefánk alatt állt, a fa törzsének dőlve mért végig. Úgy éreztem magam, mint egy kirakatbábú, de láthatóan nem zavarta az exemet.

Azonnal rá akartam zúdítani a haragomat, de valahogy nem jöttek a szavak. Egyszerűen nem tudtam, mit mondjak. Talán láthatta a tétovázásomat, mert ő szólalt meg először.

-        Audrey, annyira hiányoztál. A kávézóban nem t…- kezdte a szokásos kisfiús mosolyával.

-        Ugyan már- kacagtam- ne nevetess! Mr. McLain, ha hiányoztam volna, kerestél volna. És nem tudtad, hogyan mond el. Kérlek, csak azt ne akard beadni, hogy egész idő alatt a megfelelő pillanatot vártad- mondtam enyhe iróniával a hangomban.

-        De tényleg így van, kicsim én..- megint félbe szakítottam.

-        Nem vagyok sem a kicsid, sem szerelmed, sem semmi hasonló. Ryan, amikor elmentél, megértettem, hogy nincs más választásod. Anyukáddal kell élned. De azt már nem tudom lenyelni, hogy alig adtál életjelet magadról. A fenébe is, habár csak két évig jártunk.

-        Sajnálom, Ad. Annyira sajnálom- közelebb lépet és megpróbálta megsimítani az arcomat, de elfordítottam a fejem.

-        Nem Ryan- mondtam mosolyogva. Síri csend követte ezt a kijelentésemet. - Én már több mint fél éve pontot tettem az ügyünk végére. Amikor a szülinapomra sem írtál, felfogtam, hogy már nem vagyok fontos neked. Kettőnk útja szétvált és már nem fonódik össze újra. Én továbbléptem, ideje hogy te is megtedd- szomorúság csillogott a szemében, de nem válaszolt, nem védekezett, semmi reakció, így hát hátat fordítottam neki és visszamentem a padlásra Becca-hoz és Ben-hez.

Ahogy felértem kinéztem az ablakon. Még ott állt ahol hagytam, felnézett a házra, találkozott a tekintetünk és utána az útjára indult.

Drága barátnőm sűrű bocsánatkérések közepette távozott- „Nem akartam idehozni. Ha tudtam volna.. stb.” – Nagyon fontos dolga akadt, így ismét ketten maradtunk Ben-nel. Elbeszélgettünk, aztán bedobtam a film témát és az a ravasz ötlete támadt, hogy nézzük meg a Szerelmünk lapjait. Persze azonnal belementem, hisz imádom azt a filmet, annyira hmm, romantikus, szép, másoknak túl nyálas, de az én ízlésemnek pont megfelel. Lesiettünk a nappaliba, a nagy tévé elé, Ben előkereste a filmet én meg hoztam kis nasit meg üdítőket.

Annyit elárulhatok, ha nem láttam volna a filmet már vagy ezerszer, fogalmam sem lenne, mi a sztori. A film után még összebújva ültünk, mikor Ben az órájára nézett.

-        Azt hiszem, kicsit késő van. Ideje lenne indulnom.

-        Muszáj?- morogtam.

-        Hát, ha holnap nem akarsz elkésni a munkából, mert elaludtál- viccelődött Ben, aztán egy puszit nyomott a homlokomra. - Tudod ma reggel még nem gondoltam volna, hogy ez- mutatott kettőnkre - így valaha is bekövetkezik.

-        Talán a sors keze. Hidd el nekem sem fordult meg a fejemben ez soha. De örülök, hogy ma beszéltem Liz-zel.

-        Azt hiszem, nem fojtom meg a nővéremet, amikor hazaérek. - elnevettem magam erre a kijelentésre, majd kicsit kibontakoztam az öleléséből és megcsókoltam.

-        Na most már tényleg megyek, vagy itt ragadok éjszakára- felkászálódott, aztán felsegített engem is.

Kikísértem a bejárati ajtóhoz, szorosan megöleltem, aztán kaptam egy- kettő, három- jó éjt puszit. Aztán még az autójáig is elkísértem és ott is kaptam még egy pár puszit. Addig kint álltam, míg az a fekete csoda el nem tűnt az utcasarkon.