19. fejezet

Szia kedves látogató!
Sajnálom, hogy ennyit késtem, de nem épp úgy alakult az időbeosztásom, ahogy azt szerettem volna.. Audrey élete tovább pörög, hamarosan elkezdődik a suli.. Ben Londonba utazik, ő pedig megkezdi végzős évét a gimiben. De még Augusztus van... :)
Jó olvasást! Pipálj, kommentelj. Kíváncsi vagyok a véleményedre! :)
Millió puszi!Alina 

A nyár utolsó hónapja is gyorsan elrepült. Augusztus utolsó heteiben a boltokat jártuk, dolgoztunk, Becca-val szinte minden szabadidőnket együtt töltöttük. Adam hazautazott, Ben nagyban készült a londoni sulira, mi meg az utolsó évünkre. 

Szerdán, miután vagy 6 boltot körbejártunk Becca-val- anya tudta szerint persze füzeteket, iskolaszereket mentünk venni, ami részben igaz is volt. 6-ból 2 tényleg papírbolt volt, a maradék pedig 3 ruhabolt és az utolsó pedig az az üzlet, ahol órákat tudtunk csellengeni. A könyvesbolt. Remek hely az időtöltésre- persze nem mindenkinek-, legalábbis Becca és én a suli után sokat jártunk ide, amikor épp nem a Caffé bro’s-ban lógtunk. Már jó ideje nézelődtünk, olvasgattunk, amikor megcsörrent a telefonom. Anya neve villogott a kijelzőn.

-        Merre jársz, kisasszony?

-        Szia! Épp egy..- segítségkérően pillantottam Beccára, mert fogalmam sem volt, mit nyöszögjek anyának magyarázat gyanánt- FÜZETET VESZÜNK- tátogta a barátnőm. - Papírboltban vagyunk, találtam egy remek füzetet- jesszus, ha most nem bukom le, akkor soha. Sosem voltam jó a mellébeszélésben.

-        Jobb lenne, ha sietnél. A drága barátod itt ül a kanapén és nekem dolgoznom kellene.

-        Rendben, indulok is. - mielőtt fojtathattam volna rámcsapta a telefont. Nos a történethez hozzátartozik, hogy mióta Ben-nel hivatalosan is egy pár vagyunk, anya, hát hogy is mondjam, nem kedveli annyira, mint azelőtt. Velem is egyre többet veszekszik- és az összetűzések végére, persze mindig oda lyukadunk ki, hogy azért van ez meg az, mert Ben a barátom és mennyivel normálisabb voltam szingliként.

Gyorsan szedtük a lábunkat a kocsi felé, mert ha anya, akar valamit, akkor azt minél hamarabb véghezviszem, annál gyorsabban szabadulok. A sebességkorlátot betartva száguldottam haza- persze előtte hazavittem Becca-t-. 

Amikor beléptem az előtérbe, már láttam a hercegem baljós tekintetét, ami felcsillant, mikor meghallotta a hangomat.

-        Sziasztok. - köszöntem és gyors puszit nyomtam Ben arcára.

-        Azt hittem, már sosem érsz ide. Mi lenne, ha egyszer megbeszélnétek egy időpontot a találkozó előtt?

-        Csoda. - morogtam.

-        Mondtál valamit?

-        Nem anya, dehogy. Már itt vagyok, nyugodtan mehetsz a dolgodra. - csicseregtem neki és kisangyal módjára mosolyogtam.

-        Jó, de aztán csak okosan. Semmi bezárkózás, Cameron is itthon van.

-        Jaj anya, tudod, hogy nem lesz, de indulj, különben lekésed a találkozót. - emlékeztettem a hőn szeretett munkájára.

Mary Watson- ismertebb nevén Mary Tomson, de miután elvált apámtól visszavette a lánykori nevét- az egyik legkeresettebb ingatlanügynök Mayville-ben. Így hát rengeteg ügyfele van és kötetlen munkaideje, ami néha jó- általában délután dolgozik-, néha pedig szörnyű- szülinapok sem kivételek. Mivel már jó 20 éve van a szakmában, ezért már hozzászokott és mivel mi is így nőttünk fel, muszáj volt alkalmazkodni. 

Anya lelépett, öcsém a számítógépen játszott valami öldöklő furcsaságot, én pedig javasoltam Ben-nek a padlás meghitt magányát. Kaján vigyorral indult meg felfelé, míg én a konyhába mentem egy kis harapnivalóért. 

Mikor felértem a padlásra, már az egyik hatalmas párnán pöffeszkedett, laptopommal az ölében. A lépcső tetején megálltam és némán figyeltem, ahogy mosolyogva néz / olvas valamit, amíg észre nem vett.

-        Idejössz, vagy onnan szeretnéd nézni a filmet?- kérdezte anélkül, hogy rám emelte volna a tekintetét.

-        Az attól függ, mi a mai moziműsor?

-        Háát, találtam valamit. Kössünk alkut. Két filmet nézünk, de te csak annak a címét tudod, amit te választottál.

-        Nem tetszik ez nekem. Mit kapok, ha belemegyek?- kíváncsiskodtam, abban reménykedve, hogy nem filmezés lesz a délután folytatása.

-        Mondjuk, a te filmeddel kezdjük. - jelentette ki vigyorogva, mert már előre tudta, hogy belemegyek a játékba.

-        Szerelmes Shakespeare- kacsintottam rá, mert tudtam, hogy utálja a kosztümös filmeket.

-        Naa..- próbált ellenkezni, de félbeszakítottam.

-        Nincs apelláta, ezt a filmet választottam, de nézhetünk Alkonyatot is, ha mindenáron szeretnéd látni Robert Pattinson felsőtestét.

-        Oké- megadóan fújtatott egyet, aztán elvette tőlem a popcornos tálat.

A film gyorsan leforgott, túl gyorsan. A délután második felvonása a Thor 2-t tartalmazta és mivel az elsőt nem láttam, sok közöm nem volt a másodikhoz sem. Sajnos ennek a filmnek minden képkockájára emlékszem, mivel Ben az első másodperctől kezdve a képernyőre tapadt. Miután megnéztem, kezdtem kapizsgálni, miért is imádja Becca a Thor-t, na meg Chris Hemsworth-t. 

Ben jófiúnak bizonyult, ugyanis este nyolckor hazafelé vette az irányt. Az ajtóban és a kocsijánál is kaptam egy-egy csókot, aztán figyeltem, ahogy a fekete BMW eltűnik az utca végén.

Szomorúan vonszoltam magamat vissza a házba, hogy eltakarítsam a „romokat”. Anya fél kilenckor esett haza, láttam rajta mennyire nyúzott, így főztem neki egy teát, aztán követtem a nappaliba, ahol a kanapén vert tanyát. Én a fotel mellett döntöttem, megkérdeztem tőle, hogy ment a bájolgás, mire csak nevetett és legyintett. Érdeklődött Ben ösztöndíja után, meg hogy hányadán is állunk, válaszoltam neki. Nevettünk, elbeszélgettünk nem úgy, mint anya-lánya inkább, mint két barátnő. Furcsa, hogy mennyire hullámzó a kapcsolatunk, de akár mennyi hullámvölgy is jön, ezekért a pillanatokért mindent megérnek. 

11 körül elmentem lefeküdni, mert hullafáradt voltam, anya is követte a példámat.

Mielőtt álomba merültem volna, küldtem egy SMS-t az én szőke hercegemnek: „Szeretlek! ♥” csak ennyi futotta éjfél előtt. Az éjjeliszekrényemre tettem a telefont és a hasamra fordultam. 2 másodperc múlva a szívrohamot hozta rám a kütyü, ugyanis elfelejtettem lehalkítani és kaptam egy választ. „Én is szeretlek! ♥ Hiányozni fogsz!! L” 

Nos egy rövidke mondat kellett ahhoz, hogy eszembe jusson, Ben hamarosan már nem lesz itt. Nem lesz ilyen filmezős délután, összebújós este, mert egy óceán választ el majd bennünket. Ugyan haza fog repülni, de nem lesz itt minden nap. Kissé homályosan láttam a kijelzőre írt szavakat. Csak ennyit bírtam bepötyögni: „ Te is nekem!!!” Remélem, ki fogjuk bírni ezt az időszakot. Nagyon remélem. Távkapcsolatok terén nem volt túl nagy gyakorlatom, de az én szőke hercegemért bármire képes vagyok, és ez az egy év hamar eltelik, utána meg én is azt tervezem, hogy Londonba megyek fősulira. Ezekkel a gondolatokkal álomba sírtam magam.