Drága Blogolvasók!
Ma két okból is hoztam nektek egy hosszabb fejezetet. Először is azért, mert ma Valentin nap van és szerettelek volna megörvendeztetni benneteket egy kis randis résszel. Másrészt pedig a hét folyamát átléptük a 3000 oldalmegjelenítést és közeledünk a 3100-hoz is. Nagyon szépen köszönöm, hogy ennyiszer meglátogattátok az oldalt, a 4 feliratkozónak is nagyon hálás vagyok!
Remélem tetszik, amit csinálok, pipáljatok, hagyjatok nyomot magatok után :).
A 24. részben elkalandozunk egy időre Audrey-tól és Becca kerül előtérbe, na meg a vakrandi. :)
Jó olvasást!
Millió Puszi
~ Alina ~
Ma két okból is hoztam nektek egy hosszabb fejezetet. Először is azért, mert ma Valentin nap van és szerettelek volna megörvendeztetni benneteket egy kis randis résszel. Másrészt pedig a hét folyamát átléptük a 3000 oldalmegjelenítést és közeledünk a 3100-hoz is. Nagyon szépen köszönöm, hogy ennyiszer meglátogattátok az oldalt, a 4 feliratkozónak is nagyon hálás vagyok!
Remélem tetszik, amit csinálok, pipáljatok, hagyjatok nyomot magatok után :).
A 24. részben elkalandozunk egy időre Audrey-tól és Becca kerül előtérbe, na meg a vakrandi. :)
Jó olvasást!
Millió Puszi
~ Alina ~
24. fejezet
A hét folyamán nagyon keveset kommunikáltam anyával, kerültük egymást, ha belépett a konyhába, én kerestem a kiutat és fordítva is igaz volt. Minden szabadidőmet Ben-nel töltöttem, ugyanis Becca-t az újabb vakrandi óta nem igazán lehet elérni. Csak tanulni jártam haza, azt is akkor, mikor anya dolgozott, Cam pedig ezer százalékban a számítógépére koncentrált.
Szerdán meguntam a várakozást és elfurikáztam magamat Becca munkahelyére.
Felmásztam a harmadik emeletre, majd bekopogtam az ajtaján. Egy szimpla „Gyere”
után bátorkodtam benyitni.
A hatalmas iratkupac mögül alig látszott ki a legjobb barátnőm és rettenetesen
nyúzott volt. A szeme felcsillant, amikor meglátott, felpattant a székéből és a
nyakamba ugrott. Pár perc múlva elengedett és kíváncsian kutatta a
tekintetemet.
-
Mi szél hozott erre? – kérdezte. A főszerkesztő
egész szünetre megbízásokkal látta el, és mint kiderült, a rengeteg lap az
asztalán rajongói-, segítségkérő-, vagy épp panaszlevelek sokasága.
-
Csak hiányolja a bolond felem a másik részét…
Gondoltam meglesem, mit csinálsz éppen – mondtam nemes egyszerűséggel.
-
Sajnálom drágám, nem szándékos a távollét. Egész
nap itt roskadok ebben az irodában, aztán meg rohanok haza tanulni vagy aludni
– bocsánatkérő pillantást vetett rám, majd folytatta. – Nem lenne véletlenül
egy szabad délelőttöd?
-
Pont ezért vagyok itt – mosolyogtam rá –
Segíteni kéne?
-
Több szem többet lát- kacsintott rám, majd
hellyel kínált.
Egy kisebb papírkupacot elém
tolt, én pedig nekiláttam a munkának. A sablonsztorik mellett (szerelmi bánat,
melyik srácot válasszam dilemma, szülői viták) mellett akadt egy-két érdekes
levél is. Becca hatalmas hírnévnek örvend, bár az olvasók Amanda-ként ismerik,
nagyon hálásak a tanácsaiért.
Amikor már a tízedik szerelmi csalódásról olvastam, meguntam és nagy sóhajtás
kíséretében ledobtam a füzetlapot az asztalra.
-
Mi van Miss, nem jön be a meló? – szólalt meg
vigyorogva a drága barátnőm.
-
Hát a sok életem-szerelme-megcsalt sztori nem az
esetem…
-
Majd' elfelejtettem, hogy Paradicsomban élsz. -
ugratott Bennel, mire felnevettem.
-
Fogalmam
sincs, hogy bírod ezt csinálni. Én már régen beleőrültem volna. - pillantottam
a papírkupacok felé, mire csak megvonta a vállát és tovább írta a megkezdett
válaszlevelet.
Pár perc néma csend után
azon kezdtem filózni, hogyan kérdezhetnék rá miként alakult a legutóbbi randija.
-
Ha már paradicsom, milyen volt az új vakrandid?-
dobtam fel egy újabb témát.
-
Á, semmi különös. Beszélgettünk és rájöttünk,
hogy nem passzolunk egymáshoz – válaszolta fel sem nézve a papírkupac mögül.
-
Semmi… Konkrétumokat akarok. Hogy néz ki? Milyen
színű a szeme? Jófej vagy egy barom, mint Adam?
-
Na, Adam nem barom – szakított félbe, mire én
felvontam a szemöldökömet.
-
Ó, mitől változott meg a véleményed ilyen
gyorsan?- nem hittem el, hogy minden kis morzsát harapófogóval kell kihúzni
belőle.
-
Adam csak egy srác oké, nekünk meg most
levelekkel kéne foglalkoznunk, nem pletykálnunk. Szóval vagy segítesz nekem,
vagy pedig átteszed a székhelyedet Ben ágyára. – jelentette ki morcos hangon,
majd ismét beletemetkezett a válaszlevelek tömkelegébe.
-
Valami történt a két „ellenség” között azon a
délutánin és én rá fogok jönni mi volt az, de nem ma, mert most épp nem
hajlandó kommunikálni Miss English – gondoltam magamban.
***
~ Becca ~
Amikor megláttam Ben Armstrong-ot
az irodám ajtajában, már sejtettem, a napom egy átlagosból akár rémálomba is
átfordulhat. Az öntelt vigyor a képén arról árulkodott, hogy valamiben
sántikál, csak azt nem tudtam, milyen kimenetele lesz a dolgoknak.
Egy rövid üdvözlőpárbeszéd után átadta az ajándékomat, ami őrült fanatizmusom
tárgyai által díszített piros busz képét. A legjobb barátnőmmel körülbelül 2
éve rajongunk a brit fiúbandáért, a One Direction-ért. Kívülről fújjuk az
összes dalukat, más dolog, hogy a szomszédok nem díjazzák, amikor énekelni
támad kedvünk, de ez bennünket egyáltalán nem zavar.
Audrey feszült volt, egész beszélgetés alatt összefonta a kezeit mellkasa előtt
és idegesen cikázott Ben és köztem a tekintete. Amikor a szőke hercege
bejelentette, hogy újabb vakrandira rángat, azt hittem megfojtom, először őt,
aztán meg a legjobb barátnőmet is. Beinvitált – inkább tuszkolt- a fekete
BMW-ébe aztán a gázra lépett.
A törzshelyünk – Caffé Bros’s - előtt állt meg kitessékelt az autóból és addig
nem tűnt el a parkolóból, amíg én be nem léptem a kávézó ajtaján.
Már akkor megbántam, amikor
beléptem, hiszen maga az agyatlan bunkó volt, aki először a látóterembe került.
Nem mondom, hogy Adam nem dögös srác – mert azzal a borostával be kell
vallanom, istenien nézett ki-, de attól még egy tapló és nem akarom a
délutánomat elpazarolni. Amint találkozott a tekintetünk, én sarkon akartam
fordulni és elrohanni. Ő azonban rámszólt és megkért, hogy legalább egy
tejeskávét igyak meg vele, és utána leléphetek, ha azt akarom.
-
Jó legyen, ez még nem jelent semmit. – gondoltam
magamban és akaratlanul is elindultam a kétszemélyes asztal irányába. Nem
akartam (nagyon) bunkó lenni, hát leültem az asztalához.
-
Mi történt Veled? Csak nem elfogytak a
szédíthető lányok? Na és Angliában mi helyzet, hm? - azért mégis sikerült egy
kicsit csipkelődnöm, de nem vette magára. Sőt, visszavágott.
-
Ja, már mindenki megvolt. Már csak Te maradtál.
- nevetett a saját viccén, de engem elfogott a düh.
-
Hát akkor egy darabig még nézelődj, hátha akad
más is. – morogtam oda neki és felálltam az asztaltól. Alig indultam el a
megváltást jelentő kijáratig, megragadta a kezemet és maga felé fordított.
-
Várj! Bunkó voltam, bocs. Nem akartalak megbántani
– mondta kiskutyaszemekkel.
-
Megbántani Engem? Ugyan Adam – legyintettem – Te
olyat nem tudsz. Csak azt sajnálom, hogy elfecséreltem fél órát a délutánomból,
de már az első találkozásnál feltűnt, hogy semmi értelme kommunikációval
próbálkoznunk, ugyanis kettőnk között az nem működik. – erőteljesen
megrántottam a kezemet, mire elengedte azt és egy rózsaszín rózsaszálakból álló
csokrot nyújtott felém, amit gondosan, egy halvány rózsaszín díszpapírba
csomagoltak.
Földbegyökerezett lábakkal
álltam a kis üzlet kellős közepén és az állam is leesett. Adam Storn virágot
vett egy lánynak, vagyis nekem?
Mosolyogva nyújtotta felém a virágokat, amik mellékesen szintén a kedvenceim
közé tartoznak, akárcsak a tejeskávé.
-
Mi lenne, ha tiszta lappal kezdenénk az egész
sztorit? – kérdezte melegséggel a hangjában. – Szia! Adam Storn vagyok.-
nyújtotta felém a kezét.
Nagy nehezen rávettem a
kezeimet, hogy azt cselekedjék, amit szeretnék. Megszorítottam Ad hatalmas,
meleg, puha kezét és a róla festett kép kezdett darabjaira hullani, amikor
belenéztem az írisz kék színű szemeibe.
Bemutatkoztam hát én is –
ismét -, majd leültünk az asztalunkhoz. A beszélgetés kissé döcögősen indult,
de aztán belejöttünk a témákba és meglepően hasonlóan gondolkodtunk a világ
dolgairól, még a legjobb barátaink kapcsolatát illetően is egyetértettünk
abban, hogy még az oltár előtt fogjuk látni őket.(Ha túlélik a vakrandi miatti
műntetésüket.)Minden szép és jó is volt addig, amíg a cech(?Ezmiez?) fizetésére
nem került sor. Én ragaszkodtam ahhoz, hogy állom a saját részemet, míg ő a
herceget akarta játszani és kifizetni az egész számlát. Ezen ismét jól
összeszólalkoztunk, mire egy idős hölgy a szomszéd asztaltól megszólalt.
-
Hagyd csak lelkem az ilyesmit a férfiakra az
esküvő után úgyis minden közös lesz. – mondta mosolyogva és megszorította a
vele szemben ülő idős bácsi kezét.
Alig tudtam visszatartani a
megjegyzésemet a hölgy irányába, és hogy merre menjen legközelebb, de inkább az
ajkamba harapva hallgattam és vártam, hogy csillapodjon a dühöm.
-
Még hogy házasság- morogtam magam elé.
-
Akár az is lehet belőle.- suttogta Ad a fülembe
miután kifizette a számlánkat és vigyorogva elsietett mellette.
Tartotta nekem az ajtót,
amíg kiléptem rajta. Épp elindultam a hazafelé vezető úton, mikor utánam szólt,
hogy szívesen hazavisz, nekem pedig nem volt ellenemre a kocsikázás.
Bármilyen furcsák is voltak az idős néni szavai, elgondolkodtattak. Audrey jó
emberismerő és állandóan az Adam Storn jófiú mesével tömte az agyamat. A hölgy
mondatai és a legjobb barátnőm feltevései kavarogtak a fejemben egész hazaút
alatt. Ad leparkolt a ház előtt, de én nem pattantam ki azonnal a kocsiból. A
kocsi gumiszőnyegét fixírozva megszólaltam.
-
Bocs a kávézós incidensért. Nem kellett volna
úgy reagálnom. – a pár másodperces csend hatására egy rák páncéljára kezdett
hasonlítani az arcszínem.
-
Nem vagy hozzászokva, hogy helyetted fizessenek,
mi Smith?- félmosolyra húzódott szájjal kíváncsiskodott.
-
De, Storn. Hát, köszi a délutánt. Azt hiszem,
nem bántam meg ezt a randit.
-
Hé, ki mondta, hogy ez randi volt? Ha én elhívok
egy lányt valahová, az emlékezetes marad. – mondta felháborodva.
-
Ó, ezer bocsánat Mr. Szívtipró. Akkor kösz a
kávét meg a virágot. Szia! – köszöntem el és már nyitottam az ajtót, amikor
Adam megköszörülte a torkát.
-
A randis résszel igazából arra céloztam, hogy több
időt is szívesen eltöltenék Veled.- mormogta a bajsza alatt.
-
Á, vagy úgy. Nos azt hiszem, tévesen ítéltelek
meg és lehet róla szó.
-
Mi? Komolyan?- elkerekedett szemekkel bámult
rám.
-
Ha mégsem akarod, akkor…
-
De, szeretném - szakított félbe – esetleg
megadod a számodat?- nyújtotta felém a telefonját.
-
Tessék – adtam vissza a telefont, benne a
számommal. Azonnal megcsörgetett, így én is elmentettem azt a számsort, amit
életemben nem gondoltam, hogy a birtokomban lesz.
-
Szép álmokat Hercegnő – mondta majd nyomott egy
puszit az arcomra.
-
Neked is Szívtipró – vigyorogtam rá és besiettem
a házba.
Az este folyamán még
váltottunk pár SMS-t és egy-két órás telefonbeszélgetést.
A mai napig nem múlt el úgy délután, hogy ne találkoztunk volna, minden este
még telefonon is beszélünk és minden reggel egy SMS-sel ébreszt. Még nem
mondhatom biztosra, de lehet, fülig beleestem Adam Storn-ba. Azt a
megállapodást kötöttük, hogy nem mondjuk el Audrey-éknak, amíg nem vagyunk ezer
százalékban biztosak a dolgunkban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése