25. fejezet - A vallomás

Sziasztok! :)
A héten rengeteg dolog történt velem, az iskolában és azon kívül is, de nem feletkeztem meg az olvasóimról. :)  Új résszel jelentkezem, ami immáron a 25. Az új fejezetben ismét Audrey szemszögéből olvashatjuk az eseményeket és kiderült mit is takar pondosan a rész  címe. Jó olvasást!  Millió puszi! ~Alina~


25. fejezet - A vallomás

Rebecca Smith nem az a fajta lány, aki könnyen beadja a derékát, legyen szó akár egy szívességről, akár egy srácról. Viszont, ha belemegy valamibe, akkor abban szíve, lelke benne van és igyekszik kihozni magából a maximumot.
Már három órája ültem a füzetlapok, pontosan megszerkesztett, nyomtatott üzenetek felett, amikor barátnőmre sandítva, azt vettem észre, hogy egyszerűen a semmibe meredve, vigyorogva ábrándozik. Ez csak egyet jelenthet, menthetetlenül belezúgott egy srácba. Hogy ez a személy egy színész vagy egy körülöttünk élő fiú-e, azt nem tudtam még, de idővel ki fogom deríteni.
Letettem az üzenetet a kezemből és megköszörültem a torkomat, mire a barátnőm azonnal visszatért a rózsaszín felhők sokaságából és beleásta magát mások szerelmi problémájába.
-     Mi van veled Becca?- kérdeztem rá egyből arra, ami igazán fúrta az oldalamat.
-     Mi lenne?- nézett rám értetlenül.
-     Furcsa vagy. Ábrándozol, megfeledkezel pár pillanatra a világról, és mintha tíz centivel a föld felett lebegnél mindig.
-     Én mindig is két lábbal a Földön álltam. Aljas rágalom! - kérte ki magának barátnőm, de láttam rajta, hogy ez most nem teljesen igaz.
-     Akkor ellepte az agyad a rózsaszín köd. - jött a B opció tőlem, mire csak egy "komolyan?" pillantást kaptam válaszul, majd elnevette magát.
-     Te meg a röntgenszemeid az agyamra mentek. - sóhajtott egy hatalmasat, mire úgy viselkedtem, mint ahogy egy megértő, jó barátnő tenné, vagyis kiröhögtem, és várakozóan néztem rá.
-     Ne nézz így rám! - öt perc után megunta a röntgenszemeim vizslatását és egy hatalmas, lélekszakító sóhaj közepette kitálalt – Annyira utálom, hogy mindent le tudsz olvasni az arcomról – fújtatott.
-     Kíváncsian várom a monológod – közöltem kacagva. Hosszú szünet után kinyögte az első mondatát.
-     Adam volt a randim – Rebeca úgy festett, mint akinek egy hatalmas kő esett volna le a szívéről, nekem pedig leesett az állam. – Ne mond, hogy nem tudtad?
-     Esküszöm, fogalmam sem volt, ki a srác, csak annyit tudtam, hogy randid lesz. Ben megint Adam-et rángatta oda?
-     Igen, de nem is volt rossz ötlet. Igazából, amikor bementem a Caffé Bro’s- ba egyből ki is akartam menni, de megállított. Maradtam, beszélgettünk, össze is vesztünk – ennél a mondatrésznél elmosolyodott – aztán hazavitt, és számot cseréltünk. Azóta SMS-ezünk meg minden nap találkozunk – az utolsó mondat után egy megkönnyebbült Becca ült velem szemben.
-     Azért elmondhattad volna, hogy beleestél az „ellenségbe”- formáltam idézőjelet az ujjaimmal.
-     El akartam, megölt a bűntudat, de megegyeztünk, hogy nem említjük a „kerítőknek”, miként alakult az esténk – mondta hozzám hasonló hangsúllyal, mire mindketten elnevettük magunkat.
Újra visszatért minden a rendes kerékvágásba, önfeledten társalogtunk, nevettünk egy-egy komikus levélen és jól kibeszéltük a Becca-Adam randikat
Az idő gyorsan elrepült, így mire mindent átrágtunk már négyet ütött az óra. Becca telefonja megrezzent az asztalon, bocsánatkérő pillantások közepette felvette a készüléket és csicsergően beszélgetni kezdett – sejtésem szerint Adam-mel.
Amikor letette a készüléket elmesélte, hogy ma is randija lesz és megkért, segítsek neki megtalálni a megfelelő ruhát immár az ötödik találkájára.
Hazafurikáztam a legjobb barátnőmet, feltúrtuk a szekrényét, felpróbálta a fél ruhatárát mire megtaláltuk a megfelelő összeállítást. Késő ősz lévén egy sötét farmer, egy világoskék, virágmintás felső – ami remekül kiemeli a kék szemét- és egy fekete blézer mellett döntöttünk.
Pontban hétkor csengettek és Becca megkért, engedjem be a vendéget, amíg ő az utolsó simításokat végzi.
Adam nagyon meglepődött, amikor szerény személyemmel találta szemben magát az ajtó másik oldalán. Barátságosan beinvitáltam, kissé furcsállotta, hogy én invitáltam beljebb és még csak keresztkérdésekkel sem bombázom, de miután megosztottam vele a száraz tényeket, vagyis, hogy a barátnőm nem bírta tovább és kitálalt, mosolyogva megrántotta a vállát és kényelmesen elhelyezkedett a kanapén.
Pár perc múlva Rebecca is csatlakozott a társaságunkhoz, elcseverésztünk röpke tíz percig, azután pedig elindultak egy étterembe.
Miután beültem a kocsimba, tárcsáztam Ben számát, aki a második csörgés után felvette. Nagyon fáradtnak tűnt a hangja, a háttérből mintha Sawn hangját hallottam volna, aki a nyár folyamán a főnököm volt. A barátomat behívták egy gyors fotósorozat készítésére, egy magazin divatanyagához, akik egy helyes, szőke, kék szemű srácot akartak. Aeron és Sawn egyből Benji-re gondolt, ezért felhívták és a pasim örömmel vállalta a munkát. Bár elfáradt, szívesen látott otthonában, ahol valamilyen oknál fogva ismét egyedül volt.
Hazahajtottam és engedélyt kértem anyától a Bennél töltött estéhez. Ezt ismét túlreagálta, aminek az lett a vége, hogy zokogva vezettem a barátom házáig egy csomaggal az autó hátsó ülésén. Anya legalább ezerszer hívott fel útközben és mielőtt kiléptem a kapun, közölte, hogy ha elmegyek, többé ne menjek vissza, és a hálátlanságomnak meglesznek a következményei.
Mit ne mondjak előreláthatóan remek zárása lesz az őszi szünetnek. 

24. fejezet- Beköszönt a szerelem

Drága Blogolvasók!
Ma két okból is hoztam nektek egy hosszabb fejezetet. Először is azért, mert ma Valentin nap van és szerettelek volna megörvendeztetni benneteket egy kis randis résszel. Másrészt pedig a hét folyamát átléptük a 3000 oldalmegjelenítést és közeledünk a 3100-hoz is. Nagyon szépen köszönöm, hogy ennyiszer meglátogattátok az oldalt, a 4 feliratkozónak is nagyon hálás vagyok!
Remélem tetszik, amit csinálok, pipáljatok, hagyjatok nyomot magatok után :).
A 24. részben elkalandozunk egy időre Audrey-tól és Becca kerül előtérbe, na meg a vakrandi. :)
Jó olvasást!
Millió Puszi
~ Alina ~



24. fejezet

A hét folyamán nagyon keveset kommunikáltam anyával, kerültük egymást, ha belépett a konyhába, én kerestem a kiutat és fordítva is igaz volt. Minden szabadidőmet Ben-nel töltöttem, ugyanis Becca-t az újabb vakrandi óta nem igazán lehet elérni. Csak tanulni jártam haza, azt is akkor, mikor anya dolgozott, Cam pedig ezer százalékban a számítógépére koncentrált. 
Szerdán meguntam a várakozást és elfurikáztam magamat Becca munkahelyére. Felmásztam a harmadik emeletre, majd bekopogtam az ajtaján. Egy szimpla „Gyere” után bátorkodtam benyitni. 
A hatalmas iratkupac mögül alig látszott ki a legjobb barátnőm és rettenetesen nyúzott volt. A szeme felcsillant, amikor meglátott, felpattant a székéből és a nyakamba ugrott. Pár perc múlva elengedett és kíváncsian kutatta a tekintetemet.

-        Mi szél hozott erre? – kérdezte. A főszerkesztő egész szünetre megbízásokkal látta el, és mint kiderült, a rengeteg lap az asztalán rajongói-, segítségkérő-, vagy épp panaszlevelek sokasága.
-        Csak hiányolja a bolond felem a másik részét… Gondoltam meglesem, mit csinálsz éppen – mondtam nemes egyszerűséggel.
-        Sajnálom drágám, nem szándékos a távollét. Egész nap itt roskadok ebben az irodában, aztán meg rohanok haza tanulni vagy aludni – bocsánatkérő pillantást vetett rám, majd folytatta. – Nem lenne véletlenül egy szabad délelőttöd?
-        Pont ezért vagyok itt – mosolyogtam rá – Segíteni kéne?
-        Több szem többet lát- kacsintott rám, majd hellyel kínált.
Egy kisebb papírkupacot elém tolt, én pedig nekiláttam a munkának. A sablonsztorik mellett (szerelmi bánat, melyik srácot válasszam dilemma, szülői viták) mellett akadt egy-két érdekes levél is. Becca hatalmas hírnévnek örvend, bár az olvasók Amanda-ként ismerik, nagyon hálásak a tanácsaiért. 
Amikor már a tízedik szerelmi csalódásról olvastam, meguntam és nagy sóhajtás kíséretében ledobtam a füzetlapot az asztalra.

-        Mi van Miss, nem jön be a meló? – szólalt meg vigyorogva a drága barátnőm.
-        Hát a sok életem-szerelme-megcsalt sztori nem az esetem…
-        Majd' elfelejtettem, hogy Paradicsomban élsz. - ugratott Bennel, mire felnevettem.
-         Fogalmam sincs, hogy bírod ezt csinálni. Én már régen beleőrültem volna. - pillantottam a papírkupacok felé, mire csak megvonta a vállát és tovább írta a megkezdett válaszlevelet.
Pár perc néma csend után azon kezdtem filózni, hogyan kérdezhetnék rá miként alakult a legutóbbi randija.
-        Ha már paradicsom, milyen volt az új vakrandid?- dobtam fel egy újabb témát.
-        Á, semmi különös. Beszélgettünk és rájöttünk, hogy nem passzolunk egymáshoz – válaszolta fel sem nézve a papírkupac mögül.
-        Semmi… Konkrétumokat akarok. Hogy néz ki? Milyen színű a szeme? Jófej vagy egy barom, mint Adam?
-        Na, Adam nem barom – szakított félbe, mire én felvontam a szemöldökömet.
-        Ó, mitől változott meg a véleményed ilyen gyorsan?- nem hittem el, hogy minden kis morzsát harapófogóval kell kihúzni belőle.
-        Adam csak egy srác oké, nekünk meg most levelekkel kéne foglalkoznunk, nem pletykálnunk. Szóval vagy segítesz nekem, vagy pedig átteszed a székhelyedet Ben ágyára. – jelentette ki morcos hangon, majd ismét beletemetkezett a válaszlevelek tömkelegébe.
-        Valami történt a két „ellenség” között azon a délutánin és én rá fogok jönni mi volt az, de nem ma, mert most épp nem hajlandó kommunikálni Miss English – gondoltam magamban.
                                                               ***
~  Becca ~
Amikor megláttam Ben Armstrong-ot az irodám ajtajában, már sejtettem, a napom egy átlagosból akár rémálomba is átfordulhat. Az öntelt vigyor a képén arról árulkodott, hogy valamiben sántikál, csak azt nem tudtam, milyen kimenetele lesz a dolgoknak.
Egy rövid üdvözlőpárbeszéd után átadta az ajándékomat, ami őrült fanatizmusom tárgyai által díszített piros busz képét. A legjobb barátnőmmel körülbelül 2 éve rajongunk a brit fiúbandáért, a One Direction-ért. Kívülről fújjuk az összes dalukat, más dolog, hogy a szomszédok nem díjazzák, amikor énekelni támad kedvünk, de ez bennünket egyáltalán nem zavar. 
Audrey feszült volt, egész beszélgetés alatt összefonta a kezeit mellkasa előtt és idegesen cikázott Ben és köztem a tekintete. Amikor a szőke hercege bejelentette, hogy újabb vakrandira rángat, azt hittem megfojtom, először őt, aztán meg a legjobb barátnőmet is. Beinvitált – inkább tuszkolt- a fekete BMW-ébe aztán a gázra lépett. 
A törzshelyünk – Caffé Bros’s - előtt állt meg kitessékelt az autóból és addig nem tűnt el a parkolóból, amíg én be nem léptem a kávézó ajtaján.

Már akkor megbántam, amikor beléptem, hiszen maga az agyatlan bunkó volt, aki először a látóterembe került. Nem mondom, hogy Adam nem dögös srác – mert azzal a borostával be kell vallanom, istenien nézett ki-, de attól még egy tapló és nem akarom a délutánomat elpazarolni. Amint találkozott a tekintetünk, én sarkon akartam fordulni és elrohanni. Ő azonban rámszólt és megkért, hogy legalább egy tejeskávét igyak meg vele, és utána leléphetek, ha azt akarom.
-        Jó legyen, ez még nem jelent semmit. – gondoltam magamban és akaratlanul is elindultam a kétszemélyes asztal irányába. Nem akartam (nagyon) bunkó lenni, hát leültem az asztalához.
-        Mi történt Veled? Csak nem elfogytak a szédíthető lányok? Na és Angliában mi helyzet, hm? - azért mégis sikerült egy kicsit csipkelődnöm, de nem vette magára. Sőt, visszavágott.
-        Ja, már mindenki megvolt. Már csak Te maradtál. - nevetett a saját viccén, de engem elfogott a düh.
-        Hát akkor egy darabig még nézelődj, hátha akad más is. – morogtam oda neki és felálltam az asztaltól. Alig indultam el a megváltást jelentő kijáratig, megragadta a kezemet és maga felé fordított.
-        Várj! Bunkó voltam, bocs. Nem akartalak megbántani – mondta kiskutyaszemekkel.
-        Megbántani Engem? Ugyan Adam – legyintettem – Te olyat nem tudsz. Csak azt sajnálom, hogy elfecséreltem fél órát a délutánomból, de már az első találkozásnál feltűnt, hogy semmi értelme kommunikációval próbálkoznunk, ugyanis kettőnk között az nem működik. – erőteljesen megrántottam a kezemet, mire elengedte azt és egy rózsaszín rózsaszálakból álló csokrot nyújtott felém, amit gondosan, egy halvány rózsaszín díszpapírba csomagoltak.
Földbegyökerezett lábakkal álltam a kis üzlet kellős közepén és az állam is leesett. Adam Storn virágot vett egy lánynak, vagyis nekem?
Mosolyogva nyújtotta felém a virágokat, amik mellékesen szintén a kedvenceim közé tartoznak, akárcsak a tejeskávé.

-        Mi lenne, ha tiszta lappal kezdenénk az egész sztorit? – kérdezte melegséggel a hangjában. – Szia! Adam Storn vagyok.- nyújtotta felém a kezét.
Nagy nehezen rávettem a kezeimet, hogy azt cselekedjék, amit szeretnék. Megszorítottam Ad hatalmas, meleg, puha kezét és a róla festett kép kezdett darabjaira hullani, amikor belenéztem az írisz kék színű szemeibe.
Bemutatkoztam hát én is – ismét -, majd leültünk az asztalunkhoz. A beszélgetés kissé döcögősen indult, de aztán belejöttünk a témákba és meglepően hasonlóan gondolkodtunk a világ dolgairól, még a legjobb barátaink kapcsolatát illetően is egyetértettünk abban, hogy még az oltár előtt fogjuk látni őket.(Ha túlélik a vakrandi miatti műntetésüket.)Minden szép és jó is volt addig, amíg a cech(?Ezmiez?) fizetésére nem került sor. Én ragaszkodtam ahhoz, hogy állom a saját részemet, míg ő a herceget akarta játszani és kifizetni az egész számlát. Ezen ismét jól összeszólalkoztunk, mire egy idős hölgy a szomszéd asztaltól megszólalt.
-        Hagyd csak lelkem az ilyesmit a férfiakra az esküvő után úgyis minden közös lesz. – mondta mosolyogva és megszorította a vele szemben ülő idős bácsi kezét.
Alig tudtam visszatartani a megjegyzésemet a hölgy irányába, és hogy merre menjen legközelebb, de inkább az ajkamba harapva hallgattam és vártam, hogy csillapodjon a dühöm.
-        Még hogy házasság- morogtam magam elé.
-        Akár az is lehet belőle.- suttogta Ad a fülembe miután kifizette a számlánkat és vigyorogva elsietett mellette.
Tartotta nekem az ajtót, amíg kiléptem rajta. Épp elindultam a hazafelé vezető úton, mikor utánam szólt, hogy szívesen hazavisz, nekem pedig nem volt ellenemre a kocsikázás. 
Bármilyen furcsák is voltak az idős néni szavai, elgondolkodtattak. Audrey jó emberismerő és állandóan az Adam Storn jófiú mesével tömte az agyamat. A hölgy mondatai és a legjobb barátnőm feltevései kavarogtak a fejemben egész hazaút alatt. Ad leparkolt a ház előtt, de én nem pattantam ki azonnal a kocsiból. A kocsi gumiszőnyegét fixírozva megszólaltam.

-        Bocs a kávézós incidensért. Nem kellett volna úgy reagálnom. – a pár másodperces csend hatására egy rák páncéljára kezdett hasonlítani az arcszínem.
-        Nem vagy hozzászokva, hogy helyetted fizessenek, mi Smith?- félmosolyra húzódott szájjal kíváncsiskodott.
-        De, Storn. Hát, köszi a délutánt. Azt hiszem, nem bántam meg ezt a randit.
-        Hé, ki mondta, hogy ez randi volt? Ha én elhívok egy lányt valahová, az emlékezetes marad. – mondta felháborodva.
-        Ó, ezer bocsánat Mr. Szívtipró. Akkor kösz a kávét meg a virágot. Szia! – köszöntem el és már nyitottam az ajtót, amikor Adam megköszörülte a torkát.
-        A randis résszel igazából arra céloztam, hogy több időt is szívesen eltöltenék Veled.- mormogta a bajsza alatt.
-        Á, vagy úgy. Nos azt hiszem, tévesen ítéltelek meg és lehet róla szó.
-        Mi? Komolyan?- elkerekedett szemekkel bámult rám.
-        Ha mégsem akarod, akkor…
-        De, szeretném - szakított félbe – esetleg megadod a számodat?- nyújtotta felém a telefonját.
-        Tessék – adtam vissza a telefont, benne a számommal. Azonnal megcsörgetett, így én is elmentettem azt a számsort, amit életemben nem gondoltam, hogy a birtokomban lesz.
-        Szép álmokat Hercegnő – mondta majd nyomott egy puszit az arcomra.
-        Neked is Szívtipró – vigyorogtam rá és besiettem a házba.
Az este folyamán még váltottunk pár SMS-t és egy-két órás telefonbeszélgetést.
A mai napig nem múlt el úgy délután, hogy ne találkoztunk volna, minden este még telefonon is beszélünk és minden reggel egy SMS-sel ébreszt. Még nem mondhatom biztosra, de lehet, fülig beleestem Adam Storn-ba. Azt a megállapodást kötöttük, hogy nem mondjuk el Audrey-éknak, amíg nem vagyunk ezer százalékban biztosak a dolgunkban. 

23. fejezet - A látogató titokzatos terve

Sziasztok! 
Új fejezetet hoztam nektek, bár később a megszokottnál. Az előző fejezetből kiderült, hogy Benji hazalátogatott az őszi szünetre és meglepte szerelmét. Audrina alig várja, hogy együtt töltsék az egész szünetet, akárcsak az első napot, de Ben-nek más tervei vannak. Hogy mik ezek? Ha tovább olvasod, kiderül.

Jó szórakozást!
Millió Puszi
~Alina~

Az autó a megengedett sebességnek megfelelően hajtott Mayville utcáin, míg végül megállt Becca munkahelye előtt. A legjobb barátnőm szerződését nyár végén meghosszabbították, így hétvégenként írhatta tovább a kritikáit a nagyközönség számára. Benji-nek nem lehetett Becca szempontjából tökéletes terve, hiszen köztudott, hogy barátnőm a munkahelyén nagyon csendes és nem szokott kiabálni. Márpedig, ha szóba kerül Adam Storn, nem épp suttogva osztja meg velünk a véleményét.
Becca irodája felé sétálva egyre idegesebb lettem, fogalmam sincs, mit tervez a barátom, de tartok tőle, nem ez lesz a legjobb barátnőm leges-legjobb délelőttje.
Megálltunk az ajtó előtt, amire egy kis névtáblát biggyesztettek. Rebeca Smith, arany betűvel volt bevésve a kicsiny táblácskára és amikor megláttam, büszkeség töltött el. Ben bekopogott az ajtón, majd miután megkaptuk a jelet- „Búj be!”- benyitott. A legjobb barátnőm irodája akkora volt, mint a szobám. Halványsárga falak, két nagy ablak, egy tölgyfa íróasztal a közepén, elvétve egy-két festmény és a laptop. Becca a székében ücsörgött és felragyogott az arca, mikor meglátott minket.
-        Ó az elveszett bárányka hazatért?- vigyorgott Benji-re majd megölelte.
-        Én is örülök, hogy látlak, Becca. Látom, bejött az élet.
-        Hát, valami olyasmi. Jól nézel ki, jót tett neked az a brit főváros.- kuncogott Miss London-imádó.
-        Remek hely, te is imádnád.
-        Ó, abban biztos vagyok főleg, ha lenne egy saját piros busza is- szóltam közbe, mire mindhárman nevetésben törtünk ki.
-        Ja piros busz, Becca ezt személyesen neked készítettem- mondta, aztán megmutatta a 1D-pirosbuszos képet, amit korábban már nekem is.Legjobb barátnőmnek leesett az álla,majd miután visszatért a földre, Ben nyakába ugrott és nyomott egy puszit az arcára.
-        Köszönöm, köszönöm, köszönöm. Imádlak Benjamin Armstrong, ez a lehető legjobb ajándék, amit valaha is kaptam.- hálálkodott Mrs.1D az ámulattól, mire megköszörültem a torkomat.- Jó jó persze csak a legjobb barátnőm által készített esküvői képünk után.
Na igen, tavaly Becca nem kért mást szülinapjára, csak göndörkét vagy Thor-t így a könnyebb verziót választottam. Bűvészkedtem kicsit a photoshop-pal és elkészítettem az esküvői képét, amin Mrs. Styles-ként virít férje oldalán. Nem kellett hozzá más, csak egy kép a One Direction oszlopos tagjáról, meg egy a legjobb barátnőmről koszorúslány ruhában. A kis meglepetés annyira tetszett neki, hogy kinyomtatta és azóta az éjjeliszekrényén tartotta.
-        Miss Rebeca, őszintén szólva nem csak azzal a szándékkal jöttem, hogy odaadjam az ajándékodat. Az igazság az, hogy az egyik csoporttársam meg szeretne látogatni itt és nem teljesen az én szép szememért jön. Látta a képedet, amikor a telefonomon böngészte a barátnőmről készült fotókat, az egyiken ketten szerepeltek és hát, eléggé kíváncsi volt rád, szóval…
-        Ne ne nem. Ugye nem azt akarod mondani, hogy szerveztél nekem egy újabb vakrandit, Ben. Remélem, emlékszel az utóbbira, semmi kedvem egy újabb kellemetlen estét eltölteni valami öntelt barommal, aki azt hiszi magáról, hogy ő az atyaúristen. Te- rám szegezte mutatóujját.- ebben te is benne vagy.
Hát igen. Becca láthatólag nem úgy fogadta a hírt, ahogy azt Ben elvárta volna, de ez a barátom lelkesedését egy cseppet sem törte le. Előre féltem, mit talált ki.
-        Olyan jó, hogy látlak, Becca, csak kár, hogy dolgoznod kell… - nézett kiskutyaszemekkel a barátnőmre. A pillantásom egyszer Ben-en volt, majd a csípőre tett kezű Becca-ra vándorolt.
Egy ideig még tartotta magát, de aztán beadta a derekát és kikapcsolta a gépet. Ben a magasba emelte a két karját és egy „yeees” elmormolása után levette a fogasról Becca kabátját és segített neki felvenni. Én ezt mindeközben mosolyogva néztem, de egyben tartottam is Ben tervétől.
Mindhárman beültünk a kocsimba. Ben vezetett, mivel fogalmam sem volt, hogy várja a barátnőmet az újdonsült randija. Becca egész úton csak puffogott és Bent szidta. Természetesen, ő sem hagyta szó nélkül a szapulását, kellően visszaszólt, így mire a Caffé Bro’s –hoz értünk, már egy szép kis csetepaté alakult ki, jócskán megtűzdelt, nyomdafestéket nem tűrő szavakkal.
-        Most meg miért álltál meg, tökfej? – szólította meg kedvesen Becca Bent.
-        Azért, mert bent vár életed szerelme. – válaszolta frappánsan a pasim és hülyén pillogni kezdett a visszapillantó tükörbe. Becca-val csak felröhögtünk a látványra. Barátnőm követte az utasítást, kiszállt, megigazította a ruháját és a haját, vett egy mély levegőt és elindult a kávézó bejárata felé.
Ben csak akkor indította el újra a kocsit, mikor becsukódott Becca mögött az ajtó. Tettünk pár kört a városban, elvitt a plázában lévő étterembe, ott megvacsoráztunk, és rengeteg mindent megtudtam London különös kis zeg-zugairól, a közösségi életről a campuson és magáról az egyetemről is, viszont a Becca-randi témát szigorúan kerülte.
Este nyolc körül parkolt le a fekete csoda a házunk előtt és én nem igazán akartam kiszállni belőle. Már jó tíz perce megérkeztünk, de még mindig búcsúzkodtunk, amikor az előszobában felkapcsolódott a villany, jelezve, hogy ideje lenne bemennem. Nagyon-nagyon nehezen sikerült kimásznom az autóból, intettem Ben-nek és megvártam, míg elhajt. Besiettem a házba és anyával találtam szembe magamat.
-        Merre jártál, kisasszony?- förmedt rám köszönés nélkül.
-        Csak Ben-nel voltam, tudod most jött…- kezdtem bele a történetbe, de félbeszakított
-        Nem gondolod, hogy legalább a nagyinak vagy Cam-nek szólhattál volna, hogy elmész?
-        De, de én…
-        Vagy legalább egy árva cetlit, hogy „Elmentem, majd jövök, Ben-nél vagyok.”- emelte fel a hangját és tudtam, hogy semmi értelme vitába szállni vele.
-        Igen anya, igazad van. Sajnálom. Elfelejtettem szólni és üzenetet hagyni.- kértem elnézést az apró hibámért és elindultam az emelet felé.
-        Most meg hová mész? Nem fejeztem be…- kiáltott utánam.
-        Ó anya, mi van még? Igen elhagytam a házat, de nem raboltam bankot, minek ekkora dráma?
-        Mi ez a hangnem Audrina Tomson? Azt hiszem, elbúcsúzhatsz az internettől és a telefonodtól egy hétre. Kérem ide a laptopot és azt a kütyüt is.- mondta ellentmondást nem tűrő hangon.
-        Anya, most komolyan, nem is hajnalban jöttem, csak…- próbáltam ellenkezni.
-        Nincs apelláta, ide a készülékeket és mars aludni, nem mehetsz sehova sem, szobafogságban vagy.
-        De anya. - nyüszítettem, akár egy kutyakölyök – Ez csak egy nyamvadt szombat…
-        A szobádba, most!- a hangjából csak úgy áradt a düh, így lassan elindultam felfelé, kivittem a kért elektronikus cuccokat a közlekedőbe, aztán felszaladtam a padlásra és bezárkóztam.

Nem igazán értettem anya kirohanását, de egy biztos, nem azért volt, mert nem szóltam, hogy elmegyek itthonról. Valami miatt nagyon kiakadt és rajtam vezette le a dühét. Csak tudnám mi volt az…