Sziasztok!
Három hét kihagyás után újra jelentkezem. Ebben a fejezetben megtudhatjátok, hogyan alakult Audrey estéje a nagy veszekedést követően, valamint az is kiderül, miért is kapta ezt a címet a fejezet. ;)
Az utóbbi időben egyre több fejlécet készítettem különböző blogoknak, ezért arra gondoltam, beindítom a blogon ezt a funkciót is. Kattintsatok a "Fejlécrendelés" fülre és nézelődjetek a korábbi alkotások között, ha tetszik írjátok meg kommentbe vagy épp e-mail-ben. :)
Pipáljatok, kommenteljetek, használjátok a chat-et. :)
Jó szórakozást!
Három hét kihagyás után újra jelentkezem. Ebben a fejezetben megtudhatjátok, hogyan alakult Audrey estéje a nagy veszekedést követően, valamint az is kiderül, miért is kapta ezt a címet a fejezet. ;)
Az utóbbi időben egyre több fejlécet készítettem különböző blogoknak, ezért arra gondoltam, beindítom a blogon ezt a funkciót is. Kattintsatok a "Fejlécrendelés" fülre és nézelődjetek a korábbi alkotások között, ha tetszik írjátok meg kommentbe vagy épp e-mail-ben. :)
Pipáljatok, kommenteljetek, használjátok a chat-et. :)
Jó szórakozást!
Millió Puszi!
~Alina~
~Alina~
26. fejezet
Igyekeztem nem átlépni a
sebességkorlátokat, de nem mindig sikerült. Végül két óra kocsikázás után
meguntam a monoton aszfalt bámulását és depressziósan leparkoltam a
legközelebbi ház előtt. Öntudatlanul is Smith rezidencia előtt húztam be a
kéziféket és legalább negyed órán keresztül még a kormányt bámultam. A sírás
fojtogatott, de tartottam magam addig, amíg legjobb barátnőm ki nem jött, fel
nem rántotta a kocsiajtót, és be nem ült mellém. Akkor kifakadtam, elmondtam,
mi az, ami a szívemet nyomja, zokogtam ő pedig vígasztalt. Újabb óra múlva
pedig az anyukája által készített nyugtatóteát szürcsölgetve, higgadtan ismét
végiggondoltam a történteket és a barátnőm ágyán ülve sem jutottam jobb
belátásra, mint akkor, amikor lóhalálában összeszedtem egy – két ruhát és
elrohantam otthonról.
A teának – és valószínűleg a kimerültség együttes hatásának – hála hamar
elaludtam. Mrs. Smith befogadott, így a vendégszoba lakója lettem, azzal a
feltétellel, hogy tájékoztathatják anyát a hollétemről.
Másnap reggel a nap melengető sugaraira és egy kéz lágy simogatására ébredtem.
Mivel azt gondoltam, legjobb barátnőm próbál felkelésre kényszeríteni, ezért
csak a párna alá rejtettem a fejemet és kértem még öt percet. Pár másodperc
múlva ismét megzavarták a lustálkodásomat, így csapkodni kezdtem, arra viszont
nem számítottam, hogy „Mr. Csikiző géppel” találom szemben magam. Még tegnap
este megkértem Becca-t, hogy hívja fel Benji-t, aki miután meghallotta, mi is
történt azonnal mellettem szeretett volna lenni, de Becca inkább arra kérte,
maradjon otthon. Ezért reggel jött csak át meglesni mennyire küldött anya
padlóra tegnap délután.
Miután kicsikizett belőlem minden maradék álomfoszlányt, megadtam magamat és feltápászkodtam
ülőhelyzetbe. Addig nem hagyott békén, amíg az anya kontra Audrey vitát át nem
beszéltük, és mire a végére értem, ismét könnyek gyülekeztek a szememben. Ben
nem kérdezett semmit csak az ölébe vont, szorosan magához ölelt és úgy
ringatott, mint egy kisbabát. Miután megnyugodtam utasított, hogy kapjak
magamra valami szépet, mert programunk lesz. Fogalmam sem volt, mit ért „szép”
alatt – illetve csak sejtettem – és reménykedtem benne, hogy egy fekete
csőfarmer és egy világoskék hosszú ujjú felső megfelel a kritériumoknak.
Húsz perc múlva már bekötött szemmel sétáltam a barátom kezét szorongatva. A
vékony kabátomon keresztül éreztem a novemberi nap melegét és az enyhe ősznek hála,
még rengetek kültéri programot szervezhettünk. A kezdeti zsivaj, ami az érkezés
után fogadott, lassan alábbhagyott és mire célhoz értünk, már csak a csend zárt
körbe bennünket. Pár méter után Ben megállított, majd levette a szememet
eltakaró sálat. A városunk parkja színesbe öltözve mutatkozott előttünk, a fák
már részben lehullatták elsárgult leveleiket, amelyek pedig rajtuk maradtak még
szintén sárgán vagy épp vörösen tündököltek. Az összekotort színes falevél
halmok között észrevettem egy kis kosárkát egy összehajtott, kockás pokróccal
mellette. Kíváncsi mosollyal fordultam a barátom felé, aki csak egy vállrándítással
felelt majd magához húzott és hosszasan megcsókolt.
Megreggeliztünk, aztán sétáltunk egyet városunk legnyugodtabb és talán legszebb
területén. Útközben megcsörrent Benji telefonja, de ő ügyet sem vetett rá, én
viszont kihalásztam a kabátzsebéből és a kezébe nyomtam.
-
Vedd fel, lehet, hogy fontos.
-
Nálad semmi sem fontosabb – duruzsolta és egy
gyors puszit nyomott a számra.
-
Ben, kérlek – kérleltem kiskutyaszemekkel.
-
Jaj, jól van.
Egy hatalmas sóhaj kíséretében megnyomta az
érintőképernyő megfelelő ikonját, majd kézenfogva tovább sétálgattunk. „Sawn
most nem jó, dolgom van. Nem ér rá később?”
-
Munka?- kérdeztem tátogva, mire Ben bólintott.
-
Akkor menj!
-
Ne is álmod róla – ellenkezett.
„Sawn figyelj, vihetek egy
segédet?... Nem, nem fog lábatlankodni… Rendben fél óra és ott vagyunk.”
-
Akkor a Revolution-be utazunk?- kíváncsiskodtam
vigyorogva.
-
Oda bizony – kacsintott, majd nyomott egy puszit
a homlokomra.
A délután további részét modellfiúk, fotósok, sminkesek
és fodrászok társaságában töltöttem. Amíg a fotózás „főszereplői” csinosítgatták
magukat, - vagyis a lányokra felkerült a két kiló vakolat, a fiúkra pedig csak
fél, valamint a fodrászok is kiélhették kreatív énjüket – addig én benéztem
régi, kedves, nyári munkaadómhoz, aki barátságosan üdvözölt, örömmel vette,
hogy Ben nem egy nyavalygó kislányt hozott ebbe a szentélybe, hanem valakit,
aki értékeli a művészetet. Miután megtárgyaltunk mindent, megkért, hogy
segítsek Aeron-nak a fények beállításával. Ahogy beléptem a műterembe, elfogott
az örömteli érzés, hogy „itt otthon vagyok”. Aeron mosolyogva, barátságosan
köszöntött, jól megszorongatott, majd miután eleresztett, kiosztotta a
feladatomat.
Tíz perc múlva minden a helyére került, a nyávogó szépségek is megérkeztek, na
meg persze a fiúk is. A legviccesebb tény a szituációban, hogy lány létemre,
soha nem találtam meg azt a bizonyos közös hangot Sawn alkalmazottjaival,
vagyis csak a fél társasággal. A fiúkkal rettentően jól kijöttünk,
viccelődtünk, együtt mentünk el nyáron a munka után mekizni, de a lányokkal nem
sikerült ilyen fényes kapcsolatot kiépítenem. Ez a mai délutánon is
megmutatkozott, hiszen míg a fiúkat két puszival és öleléssel köszöntöttem,
addig a hölgyek fitymáló megjegyzéseket tettek az öltözékemre.
Mivel jövő hónapban már karácsony lesz, ezért a magazinok felvették az ünnepi
hacukát, vagyis a címlapokra és az újság többi lapjára is szerették volna
belecsempészni az ünnepi hatást. Ennek megfelelően akadt a helyiségben
krampusznak öltözött lány ( khmm lotyó), egy- két szexi mikulás bácsi, de
voltak szép számmal a családi idill megtestesítői közül is.
Két díszletet állítottak fel a két csoportnak megfelelően, egy a mikulásszánnal
és a rénszarvasokkal, a másik pedig egy gyönyörű nappali berendezés
kandallóval, hatalmas karácsonyfával, ajándékokkal, csokis sütivel az asztalon.
Eleinte a családi karácsony csapatát erősítettem, de amikor megláttam, hogy a
pasimra Mr. Krampusz szerepét osztották átpártoltam a másik szekcióhoz.
Legnagyobb meglepetésemre Sawn egyedül dolgozott a modellekkel, nem segített
neki senki kordában tartani a komisz krampuszokat és a cuki Mikulásokat és
Mikulásnéket. A főnök mosolyogva nyugtázta, hogy megjött a segítség, így attól
kezdve engem ugráltatott, ha valakinek meg kellett a ruháját, a haját vagy a
sminkjét igazítani. Már egy ideje tartott a fotózás, amikor egy újabb leányzó
tipegett be piros bőrcsizmában, fekete mini ruhában és piros ördögszarvakkal a
fején. Én figyelmen kívül hagytam az újabb plázacica érkezését, inkább a
szánban ülő mikulás kockáinak árnyékolásán dolgoztam – ja igen ezek a mikulások
otthon hagyták az ingeiket- , de egyből felkaptam a fejemet, amikor egy
jellegzetes senkiével össze nem téveszthető hang ütötte meg a fülemet.
-
Jaj Benji, de jó, együtt fognak minket fotózni.
Mi leszünk a krampusz álompár – vihogott a sulink bálkirálynő jelöltje, az
egyetlen és utánozhatatlan Tiffany.