15. fejezet

Sziasztok! :)

Egy új rész előbb a szokottnál. Audrina estéje nem a megszokontként alakul és az este végére... na majd meglátjátok. :) Jó olvasást!

Puszi Alina :)

Hazahajtottam, igazából azt sem tudom hogyan. Felrohantam a szobámba- szerencsémre anya nem volt otthon, így bátran csapkodhattam az ajtót. Öcsém észre sem vette, hogy hazajöttem, ezért bekiabáltam neki,- fején volt a füles és épp belemerült valami lövöldözős játékba- mire csak legyintett.

Fel-alá járkáltam a szobámban. Nem tudtam hova tenni a történteket. Ryan is elég felkavaró volt a mai napra, erre most még Ben is rárak egy lapáttal. Idegességemben földhöz csapkodtam a párnámat- az nem olyan hangos, mint a tányér vagy a pohár-, aztán fogtam az mp4-emet és felvonultam a padlásra. Bekapcsoltam és csak hallgattam. Arra eszméltem, hogy potyognak a könnyeim. Sírtam a dal szövege miatt, az első szerelmem visszatérése miatt, az emlékeim miatt. Ben-t nem tudtam hova tenni. Gondoltam már rá korábban, de amikor nem csókolt meg, eltemettem a dolgot magamban. Azt gondoltam, hogy Ryan távozása miatt kötődöm annyira hozzá, mert szükségem van rá, neki pedig rám, mert ő is akkor szakított.

De ha végig így érzett, csak én voltam ennyire vak? Vagy talán nagyon jól titkolta az egészet. Épp ezen és ehhez hasonló dolgokon merengtem, amikor a telefonom csörgése visszarántott a valóságba. A kijelzőmön Leo képe nézett vissza rám, inkább kinyomtam, nem volt hozzá hangulatom, hogy mély lelkizésbe follyunk.

Már vagy egy óra is eltelhetett, mikor újra megcsörrent a mobilom, ismeretlen számról kerestek, szóval inkább felvettem.

-        Halo.- szóltam bele két szipogás között

-        Hola Audrey- köszönt a mai estém megmentője- Mi a baj,

-        Nincs semmi különös. Csak én komplikálok túl mindent- mosolyogtam- Miért hívtál fel este 9-kor Aeron?

-        Hát épp most fotóztam le egy tökéletes naplementét meg utána az utca embereit is és arra gondoltam érdekelne a képek szerkesztése. De ahogy a hangodból kiveszem, épp valami nagyon bánt, szóval felejtsd el.

-        Most akkor nem szerkeszted meg a képeket?- kérdeztem csodálkozva.

-        De, csak..- itt közbevágtam.

-        Fél óra és ott vagyok.

-        Na, ezt már szeretem.- mondta és kinyomta a tekefont.

Mivel anya elutazott hétvégére a munkája miatt, bátran elmertem menni otthonról. A képek szerkesztgetése teljesen kizökkentett a délutáni történések sokkjából. Csomó tájképet színesítettünk vagy tettük épp fekete-fehérré. Aeron vicces kedvében volt, annyit nevettem, amennyit kb zokogtam az alatt az óra alatt, amíg otthon ültem és elhiheted, hogy az nem kevés. Úgy 11 lehetett, mikor elhagytam a Revolution-t.

Amikor a házunk elé értem valaki ült a lépcsőnkön. Az arcát nem láttam, mert sötét volt, de amikor utánam szólt, mozdulatlanná dermedtem.

-        Audrey várj! Ne szaladj be!- alig hittem a fülemnek. Ben kuporgott, ki tudja mióta a lépcsőn.

-        Ben hogy kerülsz ide?- kérdeztem kicsit idegesen.

-        Hát Liz említette, hogy nálunk voltál, és hogy beszélgettetek. - mondta óvatosan.

-        Igen- hosszú csend telepedett közénk. Nem tudtam, mit is mondhatnék. Végül ő törte meg a némaságomat.

-        Figyelj, nem lenne jobb ezt megbeszélni?

-        De- sóhajtottam- menjünk a padlásra- elindultam a bejárat felé, hallottam Ben lépteit magam mögött, majd mikor felértünk a padlásra lehuppantam az első párnára, amit megláttam. Ben is hasonlóképpen cselekedett.

-        Szóval- megköszörülte a torkát. - amit Liz mondott, nem kellett volna megtudnod. Jobb lett volna, ha…

-        Mi?! Ha soha nem is tudom meg? Ben pár hete úgy viselkedsz velem, mintha soha nem is ismertél volna. Eltávolodtál, falat húztál magad köré, aminek nem értem az okát. A nyár elején teljesen jól megvoltunk. Mi romlott el?- kérdeztem és éreztem, hogy a sírás fojtogat.

-        Én nem is tudom- szabadkozott- el akartam szakadni tőled. Tudod, mert elmegyek szeptemberben meg ilyenek…..

-        Ja azt se ne felejtsd ki, hogy mert Leo-val kicsit közelebb kerültünk egymáshoz. - vágtam oda kicsit sértetten.

-        Húú- fújta ki a levegőt- Igen, ez is közrejátszik. És nem- itt megint félbe szakítottam.

-        Nem akartál megbántani? Vagy esetleg megsérteni? Nem akartad, hogy tönkremenjen a barátságunk a távolság miatt?

-        Az istenit, az már rég tönkrement- ordította el magát. - Audrey, amikor amiatt a bunkó miatt sírtál, aki itt hagyott, amikor elhívtalak randizni már akkor sem volt köztünk barátság.

-        De volt! - fakadtam ki- Mindent tudtál rólam és én is rólad. Az összes titkod, kedvenced, fóbiád, mindent, ami fontos.

-        Igen, én is ismerem minden egyes mozdulatodat, rezdülésedet és elegem van- felpattant a párnáról és elindult felém. Leguggolt, pont a szemembe nézett, lehalkított hangon folytatta. - Most mit akarsz? Azt hogy kimondjam, ha? Szeretlek. Tessék kimondtam. Beléd estem mikor először beszélgettünk, tudtam, hogy te vagy a legjobb lány a világon, de akkor még a nyálas képű srác miatt sírtál én meg azt gondoltam, hátha te is belémszeretsz. - Tátott szájjal bámultam- tudom, meglepett a dolog és nagyon szarul jött ki, hogy a nővérem mondta el, de azt gondoltam, ha megutálsz, könnyebben elfelejtelek.

-        Soha nem tudnálak utálni. - suttogtam.

-        Ahogy én sem téged- mosolyra húzta a száját- és sajnálom, hogy ezt nem tettem meg a randinkon. - közelebb hajolt és megcsókolt.

14. fejezet- Meglepetések sora

Sziasztok!

Egyúj kis részletet osztok meg veletek, ami mégnagyobb kavarodást hoz Audrey életébe és legfőképp a szívügyeibe.

Jó olvasást.

Puszi Alina! :)

Ui.: Várok kommenteket. Kíváncsi vagyok a véleményetekre. :)

Leo egyből kiszúrta a srácot és természetesen oda is sasszézott az asztalunkhoz. Furcsán méregetni kezdte Ryan-t, ezért megszólaltam, hogy mentsem a helyzetet.

-        Hoznál egy jeges kávét és két karamellás cappuccino-t?- adtam le a rendelést és közben Leo tolla szorgalmasan sercegett.

-        Még emlékszel a kedvencemre?- vidult fel Ry (én így hívtam, amióta megismertem) mégjobban- Azt hittem, már rég..- itt abbahagyta, mert észrevette Leo szúrós tekintetét.

-        Igen, jó a memórián. - próbáltam ridegen közölni, de nem jártam sikerrel.

-        Kértek még valamit?- kérdezte Leo kicsit ingerülten, de azért rámkacsintott.

-        Nem, kösz. - bökte oda Ryan úgy, mint akit megsértettek.

Leo eliszkolt, hogy elkészítse az italainkat, de közben mindig a mi asztalunk felé kukucskált. Elég értetlenkedő arckifejezésem lehetett Ryan kijelentésének hangneme miatt, mert nekem szegezett egy kérdést.

-        Ti most jártok?- bumm bele a közepébe. Most hazudjak neki? Mondjam, hogy igen és nagyon-nagyon boldog vagyok? Vagy mondjam, hogy nem és akkor újra bepróbálkozna? Ezzel megsérthetném az elég látványosan hallgatózó Leo-t.

-        Őő, nos nem nevezném kapcsolatnak. Csak ismerkedünk, jól elvagyunk- választottam az arany középutat.

-        Aha, tehát nem vagy szerelmes? - MI VAN???? Ezt meg miért kérdezi?

-        Semmi közöd az érzéseimhez!- vágtam oda neki, azzal felálltam és elrohantam a mosdóba.

Dühöngtem két-három sort, ököllel csapkodtam a mosdókagylót, belerúgtam a WC ajtóba majd jéghideg vizet fröcsköltem az arcomba, hogy lenyugodjak.

Amikor visszaértem a boxhoz, Ryan már az én helyemen ült, Becca-val szemben, és valamiről nagyon susmorogtak. Nyilván rólam, mert mikor odaértem egyből csend lett.

Kicsit tétováztam az előző helyem és a legjobb barátnőm melletti üres hely között, de arra gondoltam jobb a békesség, így Becca-t választottam. A cappuccinom már az asztalon volt, mielőtt megszólaltam inkább belekortyoltam, nehogy olyat mondjak, amit nem kellene.

-        És mi szél hozott újra Mayville-be? - próbáltam olyan témát feldobni, ami nem hozhat kínos helyzetbe.

-        Hát, sok ember hiányzott az életemből. - mondta kicsit komoran. – Tudod, szereztem ott barátokat, meg jól el voltam, a deszkázás, meg minden, de nem volt az igazi. - tartott egy lélegzetnyi szünetet. - És legfőképp azért, mert nem…- itt abbamaradt a mondat.

-        Értem. Nekem most mennem kell, sajnálom elfelejtettem, hogy anya megkért, érjek haza időben, mert vásárolni akar. - nyomtam egy puszit Becca arcára, intettem Ryan-nek és bocsánatkérő pillantás kíséretében eliszkoltam. Mielőtt kiléptem az ajtón, elköszöntem Leo-tól is.

Beültem a kocsiba és egyszerűen elsírtam magam. Sok volt ez nekem egyszerre. Tudom, hogy azt akartam mondani, nem tudott elfelejteni és a legfőbb oka annak, hogy itt van, én vagyok. Nem lehet, most nem. Ez túl felfoghatatlan. Miután kicsit lenyugodtam, beszélnem kellett valakivel, aki persze nem az anyám lesz, így beindítottam a motort és csak vezettem.

Végül Ben háza előtt állítottam le a kocsit úgy, hogy nem is láttam merre megyek, valahogy ösztönös volt, vagy inkább berögződött útvonal. Amikor Ry elment, akkor is ide jöttem, most pedig nem tudtam kivel beszélni, csak Ben-nel és abban reménykedtem, hogy végre szóba áll velem.

Becsengettem. Liz- Ben nővére- nyitott ajtót, mosolyogva engedett be a kétemeletes házba.

-        Rég nem láttalak erre Audrey. Csak nem összevesztetek Benji-vel? - kérdezte.

-        Nem, vagyis nem tudok róla- feleltem kicsit zavartan, mert nem tudtam hányadán is állunk Ben-nel. - Mi újság veled? Hogy vagy?

-        Remekül, köszönöm. A munkám remek, a kapcsolatom is működik, szóval most minden happy. - mosolygott, majd folytatta. - vagyis nem minden. Valami gáz van Benji-vel. Nem nagyon beszél róla, de látom rajta, hogy valami bántja. - Leültünk a kanapéra és tovább feszegette a témát. - Talán szerelmes? Vagy megcsalta a barátnője?

-        Liz semmi ilyesmiről nem tudok. Igazából velem is ritkábban beszél mostanság. Mióta megmondta, hogy külföldön tanul tovább- emlékeztem vissza.

-        Nem értem akkor.- szomorodott el. Látszott rajta, hogy imádja az öccsét és nem szereti, ha nem tud mindenről, ami vele történik.

-        Én sem.

-        Várjunk csak- felragyogott a tekintete. - kérdezhetek valami személyeset?

-        Persze, nyugodtan.

-        Van most barátod?- ez váratlan volt, hogy jönnek ide a pasiügyeim?

-        Nincs…. Vagyis jól elvagyok egy fiúval, de ennyi. - feleltem és éreztem, hogy vörösre vált az arcszínem.

-        Hát akkor ez az. - jelentette ki egyszerűen. - Ez a probléma kulcsa. Ne mond, hogy nem vetted észre?

-        De mégis mit, Liz? - értetlenül bámultam a lányra, aki nagyot sóhajtott, majd magyarázni kezdett.

-        Beléd van esve.

-        Mi? Kicsoda?- egy másodperccel később tátott szájjal ültem a kanapén. – Nem, az nem lehet.

-        Márpedig de. Amióta megismert, mást sem hallok itthon, Audrey. Csak rólad beszél, és amikor Ryan elment, elhatározta, hogy meghódít, de valamiért nem hívott randira. Aztán meg egyetemre ment és úgy gondolta, jobb neked, ha nem jöttök össze.

-        Ez nem lehet, kizárt! Ben az egyik legjobb barátom. Tud rólam mindent, a vállán sírtam. –értetlenkedtem.

-        De így van szívem. Felmész hozzá?

-        Azt hiszem most jobb lesz, ha haza megyek Liz. Nem lennék képes most beszélni vele. Át kell gondolnom mindent. 

13. fejezet

Sziasztok!

Nos itt egy új rész. Egy új sráccal, aki nem is annyira új Audrey-nak.

Jó szórakozást.

Puszi Alina. :)

A másnap kicsit zűrösen indult. Késve ébredtem, rohannom kellett a fürdőbe, aztán meg mamához reggelizni, valamint a koffeinadagomat felvenni. A kocsikulcsot alig találtam meg, sminkelni nem volt időm, a városon viszonylag közepes tempóval haladtam és olyan dög fáradtam értem a Revolution-be, hogy talán még a suliban sem voltam ennyire nyúzott még egyszer sem. Sawn észre is vette, amire csak azt feleltem, hogy éjjeli baglyot játszottam, amin csak röhögött és továbbment az éppen beálló stábnak instrukciókat adni. Aeron lépett mellém mosolyogva egy cappuccino-val a kezében.

-        Mizu éjjeli bagoly?- gúnyolódott kedvesen.. :)

-        Áá, semmi Mr. Tökély.

-        Már kezdtem hiányolni az én kedves, aranyos, okos…

-        Mit akarsz kérni?- szakítottam félbe, a fülemnek nagyon is tetszetős bókolást.

-        Háát,- nyökögte, zavarba jött attól, hogy rájöttem a trükkére- el kéne intézni pár telefont, és le kéne hűteni a mi Hisztis Mirtilünket- mutatott a sarokban toporzékoló modellre.

-        Rendben, elintézem. De ezt akkor is megcsinálom, ha legközelebb ilyen lazán közlöd velem a feladatot és nem magasztalsz az egekig- vigyorogtam felettesemre.

-        Hmm, de azért tetszett- kacsintott, fogkrémreklám-mosolyt villantott, majd otthagyott.

Ezek után nem tehettem mást, elvégeztem a rámrótt feladatokat. Aeron hálásan rám mosolygott, mikor látta, hogy minden rendben és tovább fotózta a modelleket. A nap további része gördülékenyen telt. Rohangáltam egyig fotóstól a másikig, egyik modelltől a következőig és a nap végére- ami volt vagy fél négy- teljesen megfájdult a lábam.

Elköszöntem Sawn-tól, Aeron-tól, a többiektől is és a Cafféé bro’s felé vettem az irányt.

Amikor beléptem az üzletbe, Leo rám villantott egy üde mosolyt, én is vidáman intettem neki, majd a törzshelyünk felé vettem az irányt, ahol Becca már tűkön ülve várt rám.

-        Hol voltál ilyen sokáig,- kérdezte ingerülten.

-        Dolgoztam, ahogy te is- vágtam vissza kicsit sértődötten, amiért a legjobb barátnőm épp lehordott a késésemért.- Milyen volt a napod?

-        Jó, de ez nem annyira érdekes. Soha nem találod ki, mit hallottam- kezdete mindent tudó mosollyal.

-        Hmm, kaptál egy érdekes levelet? Találkoztál a szőke herceggel? Megkaptad anyudtól a régen áhított könyvet?- találgattam, de mindegyik próbálkozásnál megrázta a fejét.

-        Úgy sem találod el- vigyorgott tovább.

-        Nos akkor talán mond el- vetettem oda félvállról, mert most már kicsit idegesített, hogy nem tudom miről is van szó.

-        Visszajött, Audrey! Itt van a városban. Visszajött miattad. Érted? Vagy nem tudom, de itt van- mesélte izgatottan, én pedig nem értettem miket hord össze.

-        Mi? Ki jött vissza?- kérdeztem vissza értetlenül.

-        Ryan! – mondta egyszerűen.

-        Ry-y-y-an? AZ a Ryan?- esett le az állam a földig, vagy talán még lejjebb.

-        Igen, Ryan McLain a szívszerelmed. Aki teljesen felforgatta anno a világodat- erre nem tudtam semmit kinyögni. Ryan itt van Mayville-ben.

 Hú, hát ez sokkolt.Ryan itt van Mayville-ben és ha ez nem lenne elég, nekem már csak attól görcsbe rándul a gyomrom, ha rá gondolok, mi lesz, ha találkozom vele.

3 éve találkoztam vele először, amikor a tengerparton nyaraltunk. A vicces a sztoriban az, hogy az öccsével futottam össze előbb és ő kért meg, hogy menjek el hozzájuk. Tom- az öccse- körbevezetett a házban, végül bemutatott a családjának, mint új ismerőst. Ekkor láttam meg Ryan-t. Azok a kék szemek azonnal megbabonáztak- emellett barna, kicsit hosszabbra hagyott haja is sokat dobott az összhatáson. Mondhatom, szerelem első látásra, akárcsak egy romantikus könyvben. Hát igen, Ryan rám villantott egy mosolyt és elkezdtünk beszélgetni. Időközben kiderült, hogy anyukáink barátnők, mi kiskorunkban sokat játszottunk együtt- mert egy évvel idősebb nálam- és, hogy sok közös van bennünk. Randira hívott - amit persze azonnal elfogadtam- moziba mentünk meg egy kisebb étterembe, a mozitól nem messze. Egy hét múlva- és 6 randi meg órákig tartó beszélgetések után- hivatalosan is egy párt alkottunk. Én akkor kezdtem a gimit, ő pedig a második évét ugyanott. Azt mondták, mi vagyunk a Westmond gimi álompárja és ahogy együtt kezdtük a sulit, egy párként is megyünk egyetemre. Hát nem így lett. Ryan a második évfordulónk után bejelentette, hogy elköltöznek a kontinens másik részére. Mit mondjak? Összetörtem, napokig nehezen aludtam, sőt álomba sírtam magam, nem volt étvágyam sem. Aztán anya addig nem hagyott békén, míg nem beszéltem a pasimmal/ ex-pasimmal. Ő is hasonlóan nézett ki, csak neki talán karikásabbak voltak a szemei, nekem meg kisírtak. Végül is megbeszéltük, hogy nem szakad meg köztünk a kapcsolat. Beszélünk majd Skype-on, telefonon, és amikor csak jön a nagymamájához, eljön hozzám is. Az elutazása napján, szorosan megöleltem, ő alig akart elengedni. Mikor már hatodszorra szólt az anyukája, hogy lekésik a gépet, kibontakoztam az öleléséből. Sokáig meredtem az autó után integetve, míg az el nem tűnt a szemem elől. Így váltak el az útjaink másfél éve és ő magával vitt egy darabot belőlem, ahogy ő is mindig az életem része lesz.

A mai napig kétszer volt itt és talán egy kezemen meg tudom számolni, hányszor beszéltünk. Elmerültem a gondolataimban, az emlékekben és csak arra lettem figyelmes, hogy Becca rugdossa a lábam, plusz nagyban billegeti a fejét balra. Mikor odanéztem már teljes életnagyságban megcsodálhattam Ryan McLain-t. Trikót és halásznadrágot viselt. A kék együttes még jobban kiemelte gyönyörű szemét. Én miért áradozok róla, ha csak gondolatban is, megígértem magamnak, hogy elfelejtem és most, mikor végre sikerülne- Leo segítségével- újra itt van? Nos, talán nem jött be a tervem. Hosszasan egymás szemébe néztünk, beleborzongtam, és éreztem, ahogy az arcom egyre pirosabb lesz. Összerezzentem, mikor megszólalt. Tizenkilenc évesen lélegzetelállító pasi lett belőle- habár 16 évesen se volt rossz- enyhén borostás arca, és azok a csillogó szemek. Megsimította a kezemet és magához húzott. Olyan szorosan ölelt meg, mint aki el sem akar engedni. Miután kibontakoztam az izmos karok közül adott két puszit, én meg nem tudtam az egészet hova tenni, csak mosolyogtam az első fiúmra, az első szerelmemre, aki egyszer kilépett az életemből és most újra itt van