23. fejezet - A látogató titokzatos terve

Sziasztok! 

Új fejezetet hoztam nektek, bár később a megszokottnál. Az előző fejezetből kiderült, hogy Benji hazalátogatott az őszi szünetre és meglepte szerelmét. Audrina alig várja, hogy együtt töltsék az egész szünetet, akárcsak az első napot, de Ben-nek más tervei vannak. Hogy mik ezek? Ha tovább olvasod, kiderül.

Jó szórakozást!
Millió Puszi
~Alina~

Az autó a megengedett sebességnek megfelelően hajtott Mayville utcáin, míg végül megállt Becca munkahelye előtt. A legjobb barátnőm szerződését nyár végén meghosszabbították, így hétvégenként írhatta tovább a kritikáit a nagyközönség számára. Benji-nek nem lehetett Becca szempontjából tökéletes terve, hiszen köztudott, hogy barátnőm a munkahelyén nagyon csendes és nem szokott kiabálni. Márpedig, ha szóba kerül Adam Storn, nem épp suttogva osztja meg velünk a véleményét.
Becca irodája felé sétálva egyre idegesebb lettem, fogalmam sincs, mit tervez a barátom, de tartok tőle, nem ez lesz a legjobb barátnőm leges-legjobb délelőttje.

Megálltunk az ajtó előtt, amire egy kis névtáblát biggyesztettek. Rebeca Smith, arany betűvel volt bevésve a kicsiny táblácskára és amikor megláttam, büszkeség töltött el. Ben bekopogott az ajtón, majd miután megkaptuk a jelet- „Búj be!”- benyitott. A legjobb barátnőm irodája akkora volt, mint a szobám. Halványsárga falak, két nagy ablak, egy tölgyfa íróasztal a közepén, elvétve egy-két festmény és a laptop. Becca a székében ücsörgött és felragyogott az arca, mikor meglátott minket.

-        Ó az elveszett bárányka hazatért?- vigyorgott Benji-re majd megölelte.

-        Én is örülök, hogy látlak, Becca. Látom, bejött az élet.

-        Hát, valami olyasmi. Jól nézel ki, jót tett neked az a brit főváros.- kuncogott Miss London-imádó.

-        Remek hely, te is imádnád.

-        Ó, abban biztos vagyok főleg, ha lenne egy saját piros busza is- szóltam közbe, mire mindhárman nevetésben törtünk ki.

-        Ja piros busz, Becca ezt személyesen neked készítettem- mondta, aztán megmutatta a 1D-pirosbuszos képet, amit korábban már nekem is.Legjobb barátnőmnek leesett az álla,majd miután visszatért a földre, Ben nyakába ugrott és nyomott egy puszit az arcára.

-        Köszönöm, köszönöm, köszönöm. Imádlak Benjamin Armstrong, ez a lehető legjobb ajándék, amit valaha is kaptam.- hálálkodott Mrs.1D az ámulattól, mire megköszörültem a torkomat.- Jó jó persze csak a legjobb barátnőm által készített esküvői képünk után.

Na igen, tavaly Becca nem kért mást szülinapjára, csak göndörkét vagy Thor-t így a könnyebb verziót választottam. Bűvészkedtem kicsit a photoshop-pal és elkészítettem az esküvői képét, amin Mrs. Styles-ként virít férje oldalán. Nem kellett hozzá más, csak egy kép a One Direction oszlopos tagjáról, meg egy a legjobb barátnőmről koszorúslány ruhában. A kis meglepetés annyira tetszett neki, hogy kinyomtatta és azóta az éjjeliszekrényén tartotta.

-        Miss Rebeca, őszintén szólva nem csak azzal a szándékkal jöttem, hogy odaadjam az ajándékodat. Az igazság az, hogy az egyik csoporttársam meg szeretne látogatni itt és nem teljesen az én szép szememért jön. Látta a képedet, amikor a telefonomon böngészte a barátnőmről készült fotókat, az egyiken ketten szerepeltek és hát, eléggé kíváncsi volt rád, szóval…

-        Ne ne nem. Ugye nem azt akarod mondani, hogy szerveztél nekem egy újabb vakrandit, Ben. Remélem, emlékszel az utóbbira, semmi kedvem egy újabb kellemetlen estét eltölteni valami öntelt barommal, aki azt hiszi magáról, hogy ő az atyaúristen. Te- rám szegezte mutatóujját.- ebben te is benne vagy.

Hát igen. Becca láthatólag nem úgy fogadta a hírt, ahogy azt Ben elvárta volna, de ez a barátom lelkesedését egy cseppet sem törte le. Előre féltem, mit talált ki.

-        Olyan jó, hogy látlak, Becca, csak kár, hogy dolgoznod kell… - nézett kiskutyaszemekkel a barátnőmre. A pillantásom egyszer Ben-en volt, majd a csípőre tett kezű Becca-ra vándorolt.

Egy ideig még tartotta magát, de aztán beadta a derekát és kikapcsolta a gépet. Ben a magasba emelte a két karját és egy „yeees” elmormolása után levette a fogasról Becca kabátját és segített neki felvenni. Én ezt mindeközben mosolyogva néztem, de egyben tartottam is Ben tervétől.

Mindhárman beültünk a kocsimba. Ben vezetett, mivel fogalmam sem volt, hogy várja a barátnőmet az újdonsült randija. Becca egész úton csak puffogott és Bent szidta. Természetesen, ő sem hagyta szó nélkül a szapulását, kellően visszaszólt, így mire a Caffé Bro’s –hoz értünk, már egy szép kis csetepaté alakult ki, jócskán megtűzdelt, nyomdafestéket nem tűrő szavakkal.

-        Most meg miért álltál meg, tökfej? – szólította meg kedvesen Becca Bent.

-        Azért, mert bent vár életed szerelme. – válaszolta frappánsan a pasim és hülyén pillogni kezdett a visszapillantó tükörbe. Becca-val csak felröhögtünk a látványra. Barátnőm követte az utasítást, kiszállt, megigazította a ruháját és a haját, vett egy mély levegőt és elindult a kávézó bejárata felé.

Ben csak akkor indította el újra a kocsit, mikor becsukódott Becca mögött az ajtó. Tettünk pár kört a városban, elvitt a plázában lévő étterembe, ott megvacsoráztunk, és rengeteg mindent megtudtam London különös kis zeg-zugairól, a közösségi életről a campuson és magáról az egyetemről is, viszont a Becca-randi témát szigorúan kerülte.
Este nyolc körül parkolt le a fekete csoda a házunk előtt és én nem igazán akartam kiszállni belőle. Már jó tíz perce megérkeztünk, de még mindig búcsúzkodtunk, amikor az előszobában felkapcsolódott a villany, jelezve, hogy ideje lenne bemennem. Nagyon-nagyon nehezen sikerült kimásznom az autóból, intettem Ben-nek és megvártam, míg elhajt. Besiettem a házba és anyával találtam szembe magamat.

-        Merre jártál, kisasszony?- förmedt rám köszönés nélkül.

-        Csak Ben-nel voltam, tudod most jött…- kezdtem bele a történetbe, de félbeszakított

-        Nem gondolod, hogy legalább a nagyinak vagy Cam-nek szólhattál volna, hogy elmész?

-        De, de én…

-        Vagy legalább egy árva cetlit, hogy „Elmentem, majd jövök, Ben-nél vagyok.”- emelte fel a hangját és tudtam, hogy semmi értelme vitába szállni vele.

-        Igen anya, igazad van. Sajnálom. Elfelejtettem szólni és üzenetet hagyni.- kértem elnézést az apró hibámért és elindultam az emelet felé.

-        Most meg hová mész? Nem fejeztem be…- kiáltott utánam.

-        Ó anya, mi van még? Igen elhagytam a házat, de nem raboltam bankot, minek ekkora dráma?

-        Mi ez a hangnem Audrina Tomson? Azt hiszem, elbúcsúzhatsz az internettől és a telefonodtól egy hétre. Kérem ide a laptopot és azt a kütyüt is.- mondta ellentmondást nem tűrő hangon.

-        Anya, most komolyan, nem is hajnalban jöttem, csak…- próbáltam ellenkezni.

-        Nincs apelláta, ide a készülékeket és mars aludni, nem mehetsz sehova sem, szobafogságban vagy.

-        De anya. - nyüszítettem, akár egy kutyakölyök – Ez csak egy nyamvadt szombat…

-        A szobádba, most!- a hangjából csak úgy áradt a düh, így lassan elindultam felfelé, kivittem a kért elektronikus cuccokat a közlekedőbe, aztán felszaladtam a padlásra és bezárkóztam.

Nem igazán értettem anya kirohanását, de egy biztos, nem azért volt, mert nem szóltam, hogy elmegyek itthonról. Valami miatt nagyon kiakadt és rajtam vezette le a dühét. Csak tudnám mi volt az…