Sziasztok!
Nagyon sajnálom, hogy ennyit késtem, de tudjátok elkezdődött az iskola és összegyűltek a tennivalók.
Audrina élete kicsit tovább bonyolódik, és remélhetőleg sínre is kerül. Egy lezáratlan ügy, ami talán végleg a múlté lesz és Audrey végre tovább tud lépni.
Jó olvasást! Puszi mindenkinek! :)
Alina
Azt sem tudtam hol áll a
fejem, de legnagyobb meglepetésemre élveztem a helyzetet. Ben-re most már elég
nehéz csak barátként nézni, ez után pedig szinte lehetetlen.
Valaki megköszörülte a torkát Ben háta mögött és azonnal szétrebbentünk. Becca
csak állt a padlásfeljáróban,
Ben nem tudta hova álljon, én meg csak a barátnőmet bámultam, mert nem volt
egyedül.
Ryan is megtorpant a lépcső tetején, akárcsak Becca, végül én is felálltam és..
-
Sziasztok!-
most komolyan, ez jött ki belőlem?
-
Bocsi,
nem akartunk zavarni- szabadkozott a barátnőm.
-
Ó,
dehogynem- vágta rá egyből az exem.
-
Mi
bajod van, haver? Nem tetszik valami?- Ben egy lépést tett Ry felé, aki szintén
lépett egyet.
-
Srácok,
nyugi!- szaladt ki a számon.
-
Én
halál nyugodt vagyok.- mondta Ben egy kacér mosoly kíséretében, majd rám
kacsintott.
-
Te..-Ryan
ökölbe szorított kézzel indult Ben felé, de én visszahúztam.
-
Hé,
ne. Gyere, szívjunk friss levegőt! mondtam neki mert tudtam, hogy másképp
megüti Ben-t.
-
Audrey-
Ben csillogó, kérlelő szemekkel nézett rám, gondolom azért, hogy vele maradjak.
-
Ry
nyomás az udvarra!- jelentettem ki ellentmondást nem tűrő hangon. Kacagva
indult el a lépcsőn lefelé.
-
Ne
menj utána! Még a végén..- fogta meg a kezem.
-
Ben,
nem lesz gáz. Én vagyok az egyedüli személy, akire hallgat. Haza küldöm.
-
Ez
igaz.- Becca most először szólalt meg, mióta belépett a szobába.
Ben megadóan bólintott, elengedte a kezemet, én meg
megindultam az udvarra.
Ryan egyik lábáról a másikra állt, eléggé idegesnek tűnt. Rettenetesen féltem a
beszélgetéstől és attól, hogy milyen hatással lesz rám.
A cseresznyefánk alatt állt, a fa törzsének dőlve mért végig. Úgy éreztem
magam, mint egy kirakatbábú, de láthatóan nem zavarta az exemet.
Azonnal rá akartam zúdítani a haragomat, de valahogy nem jöttek a szavak.
Egyszerűen nem tudtam, mit mondjak. Talán láthatta a tétovázásomat, mert ő
szólalt meg először.
-
Audrey,
annyira hiányoztál. A kávézóban nem t…- kezdte a szokásos kisfiús mosolyával.
-
Ugyan
már- kacagtam- ne nevetess! Mr. McLain, ha hiányoztam volna, kerestél volna. És
nem tudtad, hogyan mond el. Kérlek, csak azt ne akard beadni, hogy egész idő
alatt a megfelelő pillanatot vártad- mondtam enyhe iróniával a hangomban.
-
De
tényleg így van, kicsim én..- megint félbe szakítottam.
-
Nem
vagyok sem a kicsid, sem szerelmed, sem semmi hasonló. Ryan, amikor elmentél,
megértettem, hogy nincs más választásod. Anyukáddal kell élned. De azt már nem
tudom lenyelni, hogy alig adtál életjelet magadról. A fenébe is, habár csak két
évig jártunk.
-
Sajnálom,
Ad. Annyira sajnálom- közelebb lépet és megpróbálta megsimítani az arcomat, de
elfordítottam a fejem.
-
Nem
Ryan- mondtam mosolyogva. Síri csend követte ezt a kijelentésemet. - Én már
több mint fél éve pontot tettem az ügyünk végére. Amikor a szülinapomra sem
írtál, felfogtam, hogy már nem vagyok fontos neked. Kettőnk útja szétvált és
már nem fonódik össze újra. Én továbbléptem, ideje hogy te is megtedd-
szomorúság csillogott a szemében, de nem válaszolt, nem védekezett, semmi
reakció, így hát hátat fordítottam neki és visszamentem a padlásra Becca-hoz és
Ben-hez.
Ahogy felértem kinéztem az ablakon. Még ott állt ahol
hagytam, felnézett a házra, találkozott a tekintetünk és utána az útjára
indult.
Drága barátnőm sűrű bocsánatkérések közepette távozott- „Nem akartam idehozni.
Ha tudtam volna.. stb.” – Nagyon fontos dolga akadt, így ismét ketten maradtunk
Ben-nel. Elbeszélgettünk, aztán bedobtam a film témát és az a ravasz ötlete
támadt, hogy nézzük meg a Szerelmünk lapjait. Persze azonnal belementem, hisz
imádom azt a filmet, annyira hmm, romantikus, szép, másoknak túl nyálas, de az
én ízlésemnek pont megfelel. Lesiettünk a nappaliba, a nagy tévé elé, Ben
előkereste a filmet én meg hoztam kis nasit meg üdítőket.
Annyit elárulhatok, ha nem láttam volna a filmet már vagy ezerszer, fogalmam
sem lenne, mi a sztori. A film után még összebújva ültünk, mikor Ben az órájára
nézett.
-
Azt
hiszem, kicsit késő van. Ideje lenne indulnom.
-
Hát,
ha holnap nem akarsz elkésni a munkából, mert elaludtál- viccelődött Ben, aztán
egy puszit nyomott a homlokomra. - Tudod ma reggel még nem gondoltam volna,
hogy ez- mutatott kettőnkre - így valaha is bekövetkezik.
-
Talán
a sors keze. Hidd el nekem sem fordult meg a fejemben ez soha. De örülök, hogy
ma beszéltem Liz-zel.
-
Azt
hiszem, nem fojtom meg a nővéremet, amikor hazaérek. - elnevettem magam erre a
kijelentésre, majd kicsit kibontakoztam az öleléséből és megcsókoltam.
-
Na
most már tényleg megyek, vagy itt ragadok éjszakára- felkászálódott, aztán
felsegített engem is.
Kikísértem a bejárati ajtóhoz, szorosan megöleltem, aztán
kaptam egy- kettő, három- jó éjt puszit. Aztán még az autójáig is elkísértem és
ott is kaptam még egy pár puszit. Addig kint álltam, míg az a fekete csoda el
nem tűnt az utcasarkon.