7. fejezet

Inkább csak Becca-t hívtam vissza, majd Ben-t reggel, mikor kicsit kitisztult az agyam.

-     Szia! Mi a fene ütött beléd, hogy nem veszed fel a telefonod? Már majdnem aggódni kezdtem!- hordott le a barátnőm, mikor felvette a telefonját.

-     Szia Becca!- köszöntöttem vidáman.- Bocsi, csak felmentem a padlásra és lent hagytam a mobilt. Miért kerestél?

-     Hmm… nem is tudom. Mondjuk, kettesben–kocsikázom-Brad-Pittel sztori érdekel- vágott a dolgok közepébe.

-     Semmi nem volt, hülye. Csak hazahozott és áthívott holnap filmezni- meséltem, szándékosan kihagyva az ösztöndíjat.

-     Jó- jó oké, elhiszem, nem kell mindjárt leharapni a fejemet - mondta, mint akit megbántottak.

-     Bocsi, csak anya szokásos kirohanása miatt kissé harapósabb vagyok.

-     Ja, így már más. Akkor értem, miért ilyen a hangod. Skype?- kérdezte és valahogy egyből jobb lett a kedvem.

-     Oké, megyek! –nevettem el magam.- Csak ne túl sokáig, reggel szeretnék időben felkelni. Tudod, milyen botrány lenne, ha…

-     Tudom, tudom. Gyorsak leszünk oké? - hallottam a hangján, hogy mosolyog és ez engem is erre késztetett.

-     Jó- mondtam és már le is raktuk a telefont.

A gépem elég lassan töltött be, így míg az tette a dolgát, én elmentem zuhanyozni, fogat mosni. Mire visszaértem, már a hátteremet láttam és a skype is villogott. Leültem az ágyamra – mert a fotelbe nem volt kedvem -, és elkezdtem csevegni a barátnőmmel. Csak annyit mondok, hogy a „gyorsak leszünk” röpke három órát takart, így hajnali egykor kerültem ágyba. De nem baj, megérte. Mindig jobb kedvem lesz az ilyen beszélgetésektől.

Másnap reggel nagyon nyúzottan ébredtem, az éjjeli csevegésnek köszönhetően. Nyolc órakor nyitottam ki a szemem, mobilomért nyúltam, megnéztem a mail-eket, Twittert, Facebookot még a takaró alól, majd kikászálódtam az ágyból és becsuktam az ablakot meg az erkélyajtót, mert már volt vagy harminc fok. Kimentem a közlekedőbe, de sehol sem láttam senkit, így lecsaptam a fürdőre. Mikor végeztem, lementem a konyhába és egy üzenet várt a hűtőn: „Audrey, ebéd a mamánál, öcsédet keltsd fel! Négykor jövök. Puszi Anya”
Remek!  Ezt szerettem igazán a nyárban, amikor anya nincs itthon délelőtt, kicsit felszabadultabb vagyok.

Tehát a mai terv: először megpróbálom kiimádkozni Cam-et az ágyból, aztán reggeli, majd áthívom Becca-t, - aki tuti „randiruhát” akar majd nekem keresni, holott nem is randim lesz Ben-nel, hiszen csak barátok vagyunk, de valahogy azt Becca sosem értette meg – majd elindulok Ben-hez mozis délutánt tartani. Hú, jó kis nap lesz ez.

Levettem a papírfecnit a hűtőről, aztán felszaladtam Cam-hez. Legnagyobb meglepetésemre már ébren volt.

-     Mi van öcsi, beteg vagy?- kérdeztem viccelődve.

-     Hagyj már békén!- kiabált rám.

-     Jól van, na!- mondtam felemelt kézzel- Csak szólni akartam, hogy anya munkában, kaja meg a szokásos helyen. Megvárjalak a reggelivel?

-     Ja, köszi- mondta kicsit vidámabban.

-     Oké- mosolyogtam rá.

6. fejezet.

Na, ekkor jött a feketeleves... Már csak anya prédikációja hiányzott, hogy a mai napom förtelmes része kerek egész legyen. Igazából tudtam, mire számíthatok, hiszen, ha jól számolom, tizenhét éve élek vele együtt.

-     Te meg miért ilyen későn jöttél haza? - emelte fel a hangját a nappaliból. Rápillantottam a dédnagymamám kakukkos órájára, ami a falon lógott és épp a hatoson vesztegeltek a mutatói.

-     Anya, még nincs késő, és Ben elénk jött, elhívott ebédelni és elszaladt az idő - magyarázkodtam.

Ekkor már muszáj volt bemennem hozzá, különben ordítozás lett volna az estém hátralevő részében a program.

-     Ben Armstrong, miért nem ezzel kezdted?

-     Mert nem hagytad, gondoltam magamban

-      Így mindjárt más. Hogy van? Tetszik neki az egyetem? - kíváncsiskodott

-     Persze, remekül van. Imád ott lenni, legalább is azt mondta- eresztettem egy laza mosolyt - ösztöndíjat is kapott.

-     Ez remek hír – ujjongott - Remélem te is követed a példáját és valami elfogadható szakmát keresel majd, ami jól fizet - kezdte a szokásos témát, ami természetesen az én „semmirekellő” továbbtanulási szándékaim, mint pl.: énekes, fodrász, vagy valami, amit szeretek csinálni.

-     Hogyne anya, úgy lesz, ahogy akarod - válaszoltam flegmán.

-     Kisasszony, mi ez a hangnem?! Az anyáddal beszélsz - vágta oda rögtön.

-     Jó, jó bocsánat. Itt a bizim - próbáltam témát váltani.

-     Rendben, megnézem- és nézte, csak nézte- ügyes vagy,- és, mikor már azt hittem meg fog dicsérni, agyoncsapta az egészet - de jobban is tudnál teljesíteni, ha akarnál!

-     De anya, négy négyesem lett, mit vársz még? - kérdeztem kicsit csalódottabban, mint ahogy azt akartam.

-     Mondjuk, hogy csak kettő legyen.

-     Rendben, majd jövőre más… - mentegetőztem, de közbeszólt.

-     Ezek a jegyek már beleszámítanak a továbbtanulásba Drágám, már mindegy - rúgott belém egyet, mikor már így is eléggé padlón voltam Ben miatt.

-     Jó anya, tudom, de ezek már ilyenek. Most felmegyek a szobámba, ha lehet.

-     Jó, menj csak. Az öcséd is fent van, szólj neki, hogy vacsorázunk.

-     Oké, én nem vagyok éhes - mondtam és már robogtam is fel az emeletre.

-     De az öcsédnek azért szólj.

-     Öcsi, kaja - kiabáltam be Cam szobájába és már mentem is a sajátomba.

 Levágódtam a fotelembe és mereven előre néztem. Merengtem a múlton, hogy milyen volt Ben előtt az élet és rájöttem, hogy nem akarom újra azt. Annyi emlék fűz minket össze, nem akarom, hogy ez köddé váljon. Tudom, London nem a világ vége és amúgy is hazajön legalább a szünetekben, de akkor is, az már nem lesz ugyanaz. Semmi sem marad a régi. Minden, mindenki változik.
Ekkor fogtam az mp4-emet és felmenekültem a padlásra. Ide senki nem jön utánam, mindig egyedül lehetek. Még a telefonomat is az ágyamon hagytam.
Mikor felértem, levágódtam egy hatalmas párnára és csak a plafont bámultam, miközben a One Direction Last first kiss-je szólt a fülemben.
Végighallgattam a számot, majd legalább tíz másikat, mikor azon kaptam magam, hogy potyognak a könnyeim. Nem tudom, miért, de ez történt. Talán mert belegondoltam a mi lesz ha… kezdetű kérdésekbe. Ben megváltozik, nem fog már kedvelni, esetleg messziről elkerül majd. - Na nem! - mondtam hangosan és felálltam. Lemásztam a padlásról, körbenéztem, anya már a szobájában volt, tévézett (mindig  résnyire nyitva hagyja az ajtót, rossz szokás), Cam „bezárkózott”, így hát én bementem a fürdőbe, megmostam hidegvízzel az arcom és visszamentem a szobámba.

Ahogy beléptem egy óra után kutattam, amit a falon meg is találtam és már fél tizenegyet mutatott. Rögtön megnéztem a mobilom, és persze, hogy volt, aki keresett. Miért is ne akkor, mikor nem vagyok kíváncsi semmire?
A barátnőm keresett négyszer és Ben volt az ötödik nem fogadott hívásom.