24. fejezet- Beköszönt a szerelem

Drága Blogolvasók!
Ma két okból is hoztam nektek egy hosszabb fejezetet. Először is azért, mert ma Valentin nap van és szerettelek volna megörvendeztetni benneteket egy kis randis résszel. Másrészt pedig a hét folyamát átléptük a 3000 oldalmegjelenítést és közeledünk a 3100-hoz is. Nagyon szépen köszönöm, hogy ennyiszer meglátogattátok az oldalt, a 4 feliratkozónak is nagyon hálás vagyok!
Remélem tetszik, amit csinálok, pipáljatok, hagyjatok nyomot magatok után :).
A 24. részben elkalandozunk egy időre Audrey-tól és Becca kerül előtérbe, na meg a vakrandi. :)
Jó olvasást!
Millió Puszi
~ Alina ~

24. fejezet

A hét folyamán nagyon keveset kommunikáltam anyával, kerültük egymást, ha belépett a konyhába, én kerestem a kiutat és fordítva is igaz volt. Minden szabadidőmet Ben-nel töltöttem, ugyanis Becca-t az újabb vakrandi óta nem igazán lehet elérni. Csak tanulni jártam haza, azt is akkor, mikor anya dolgozott, Cam pedig ezer százalékban a számítógépére koncentrált. 

Szerdán meguntam a várakozást és elfurikáztam magamat Becca munkahelyére. Felmásztam a harmadik emeletre, majd bekopogtam az ajtaján. Egy szimpla „Gyere” után bátorkodtam benyitni. 

A hatalmas iratkupac mögül alig látszott ki a legjobb barátnőm és rettenetesen nyúzott volt. A szeme felcsillant, amikor meglátott, felpattant a székéből és a nyakamba ugrott. Pár perc múlva elengedett és kíváncsian kutatta a tekintetemet.

-        Mi szél hozott erre? – kérdezte. A főszerkesztő egész szünetre megbízásokkal látta el, és mint kiderült, a rengeteg lap az asztalán rajongói-, segítségkérő-, vagy épp panaszlevelek sokasága.

-        Csak hiányolja a bolond felem a másik részét… Gondoltam meglesem, mit csinálsz éppen – mondtam nemes egyszerűséggel.

-        Sajnálom drágám, nem szándékos a távollét. Egész nap itt roskadok ebben az irodában, aztán meg rohanok haza tanulni vagy aludni – bocsánatkérő pillantást vetett rám, majd folytatta. – Nem lenne véletlenül egy szabad délelőttöd?

-        Pont ezért vagyok itt – mosolyogtam rá – Segíteni kéne?

-        Több szem többet lát- kacsintott rám, majd hellyel kínált.

Egy kisebb papírkupacot elém tolt, én pedig nekiláttam a munkának. A sablonsztorik mellett (szerelmi bánat, melyik srácot válasszam dilemma, szülői viták) mellett akadt egy-két érdekes levél is. Becca hatalmas hírnévnek örvend, bár az olvasók Amanda-ként ismerik, nagyon hálásak a tanácsaiért. 

Amikor már a tízedik szerelmi csalódásról olvastam, meguntam és nagy sóhajtás kíséretében ledobtam a füzetlapot az asztalra.

-        Mi van Miss, nem jön be a meló? – szólalt meg vigyorogva a drága barátnőm.

-        Hát a sok életem-szerelme-megcsalt sztori nem az esetem…

-        Majd' elfelejtettem, hogy Paradicsomban élsz. - ugratott Bennel, mire felnevettem.

-         Fogalmam sincs, hogy bírod ezt csinálni. Én már régen beleőrültem volna. - pillantottam a papírkupacok felé, mire csak megvonta a vállát és tovább írta a megkezdett válaszlevelet.

Pár perc néma csend után azon kezdtem filózni, hogyan kérdezhetnék rá miként alakult a legutóbbi randija.

-        Ha már paradicsom, milyen volt az új vakrandid?- dobtam fel egy újabb témát.

-        Á, semmi különös. Beszélgettünk és rájöttünk, hogy nem passzolunk egymáshoz – válaszolta fel sem nézve a papírkupac mögül.

-        Semmi… Konkrétumokat akarok. Hogy néz ki? Milyen színű a szeme? Jófej vagy egy barom, mint Adam?

-        Na, Adam nem barom – szakított félbe, mire én felvontam a szemöldökömet.

-        Ó, mitől változott meg a véleményed ilyen gyorsan?- nem hittem el, hogy minden kis morzsát harapófogóval kell kihúzni belőle.

-        Adam csak egy srác oké, nekünk meg most levelekkel kéne foglalkoznunk, nem pletykálnunk. Szóval vagy segítesz nekem, vagy pedig átteszed a székhelyedet Ben ágyára. – jelentette ki morcos hangon, majd ismét beletemetkezett a válaszlevelek tömkelegébe.

-        Valami történt a két „ellenség” között azon a délutánin és én rá fogok jönni mi volt az, de nem ma, mert most épp nem hajlandó kommunikálni Miss English – gondoltam magamban.

                                                               ***

~  Becca ~

Amikor megláttam Ben Armstrong-ot az irodám ajtajában, már sejtettem, a napom egy átlagosból akár rémálomba is átfordulhat. Az öntelt vigyor a képén arról árulkodott, hogy valamiben sántikál, csak azt nem tudtam, milyen kimenetele lesz a dolgoknak.

Egy rövid üdvözlőpárbeszéd után átadta az ajándékomat, ami őrült fanatizmusom tárgyai által díszített piros busz képét. A legjobb barátnőmmel körülbelül 2 éve rajongunk a brit fiúbandáért, a One Direction-ért. Kívülről fújjuk az összes dalukat, más dolog, hogy a szomszédok nem díjazzák, amikor énekelni támad kedvünk, de ez bennünket egyáltalán nem zavar. 

Audrey feszült volt, egész beszélgetés alatt összefonta a kezeit mellkasa előtt és idegesen cikázott Ben és köztem a tekintete. Amikor a szőke hercege bejelentette, hogy újabb vakrandira rángat, azt hittem megfojtom, először őt, aztán meg a legjobb barátnőmet is. Beinvitált – inkább tuszkolt- a fekete BMW-ébe aztán a gázra lépett. 

A törzshelyünk – Caffé Bros’s - előtt állt meg kitessékelt az autóból és addig nem tűnt el a parkolóból, amíg én be nem léptem a kávézó ajtaján.

Már akkor megbántam, amikor beléptem, hiszen maga az agyatlan bunkó volt, aki először a látóterembe került. Nem mondom, hogy Adam nem dögös srác – mert azzal a borostával be kell vallanom, istenien nézett ki-, de attól még egy tapló és nem akarom a délutánomat elpazarolni. Amint találkozott a tekintetünk, én sarkon akartam fordulni és elrohanni. Ő azonban rámszólt és megkért, hogy legalább egy tejeskávét igyak meg vele, és utána leléphetek, ha azt akarom.

-        Jó legyen, ez még nem jelent semmit. – gondoltam magamban és akaratlanul is elindultam a kétszemélyes asztal irányába. Nem akartam (nagyon) bunkó lenni, hát leültem az asztalához.

-        Mi történt Veled? Csak nem elfogytak a szédíthető lányok? Na és Angliában mi helyzet, hm? - azért mégis sikerült egy kicsit csipkelődnöm, de nem vette magára. Sőt, visszavágott.

-        Ja, már mindenki megvolt. Már csak Te maradtál. - nevetett a saját viccén, de engem elfogott a düh.

-        Hát akkor egy darabig még nézelődj, hátha akad más is. – morogtam oda neki és felálltam az asztaltól. Alig indultam el a megváltást jelentő kijáratig, megragadta a kezemet és maga felé fordított.

-        Várj! Bunkó voltam, bocs. Nem akartalak megbántani – mondta kiskutyaszemekkel.

-        Megbántani Engem? Ugyan Adam – legyintettem – Te olyat nem tudsz. Csak azt sajnálom, hogy elfecséreltem fél órát a délutánomból, de már az első találkozásnál feltűnt, hogy semmi értelme kommunikációval próbálkoznunk, ugyanis kettőnk között az nem működik. – erőteljesen megrántottam a kezemet, mire elengedte azt és egy rózsaszín rózsaszálakból álló csokrot nyújtott felém, amit gondosan, egy halvány rózsaszín díszpapírba csomagoltak.

Földbegyökerezett lábakkal álltam a kis üzlet kellős közepén és az állam is leesett. Adam Storn virágot vett egy lánynak, vagyis nekem?

Mosolyogva nyújtotta felém a virágokat, amik mellékesen szintén a kedvenceim közé tartoznak, akárcsak a tejeskávé.

-        Mi lenne, ha tiszta lappal kezdenénk az egész sztorit? – kérdezte melegséggel a hangjában. – Szia! Adam Storn vagyok.- nyújtotta felém a kezét.

Nagy nehezen rávettem a kezeimet, hogy azt cselekedjék, amit szeretnék. Megszorítottam Ad hatalmas, meleg, puha kezét és a róla festett kép kezdett darabjaira hullani, amikor belenéztem az írisz kék színű szemeibe.

Bemutatkoztam hát én is – ismét -, majd leültünk az asztalunkhoz. A beszélgetés kissé döcögősen indult, de aztán belejöttünk a témákba és meglepően hasonlóan gondolkodtunk a világ dolgairól, még a legjobb barátaink kapcsolatát illetően is egyetértettünk abban, hogy még az oltár előtt fogjuk látni őket.(Ha túlélik a vakrandi miatti műntetésüket.)Minden szép és jó is volt addig, amíg a cech(?Ezmiez?) fizetésére nem került sor. Én ragaszkodtam ahhoz, hogy állom a saját részemet, míg ő a herceget akarta játszani és kifizetni az egész számlát. Ezen ismét jól összeszólalkoztunk, mire egy idős hölgy a szomszéd asztaltól megszólalt.

-        Hagyd csak lelkem az ilyesmit a férfiakra az esküvő után úgyis minden közös lesz. – mondta mosolyogva és megszorította a vele szemben ülő idős bácsi kezét.

Alig tudtam visszatartani a megjegyzésemet a hölgy irányába, és hogy merre menjen legközelebb, de inkább az ajkamba harapva hallgattam és vártam, hogy csillapodjon a dühöm.

-        Még hogy házasság- morogtam magam elé.

-        Akár az is lehet belőle.- suttogta Ad a fülembe miután kifizette a számlánkat és vigyorogva elsietett mellette.

Tartotta nekem az ajtót, amíg kiléptem rajta. Épp elindultam a hazafelé vezető úton, mikor utánam szólt, hogy szívesen hazavisz, nekem pedig nem volt ellenemre a kocsikázás. 

Bármilyen furcsák is voltak az idős néni szavai, elgondolkodtattak. Audrey jó emberismerő és állandóan az Adam Storn jófiú mesével tömte az agyamat. A hölgy mondatai és a legjobb barátnőm feltevései kavarogtak a fejemben egész hazaút alatt. Ad leparkolt a ház előtt, de én nem pattantam ki azonnal a kocsiból. A kocsi gumiszőnyegét fixírozva megszólaltam.

-        Bocs a kávézós incidensért. Nem kellett volna úgy reagálnom. – a pár másodperces csend hatására egy rák páncéljára kezdett hasonlítani az arcszínem.

-        Nem vagy hozzászokva, hogy helyetted fizessenek, mi Smith?- félmosolyra húzódott szájjal kíváncsiskodott.

-        De, Storn. Hát, köszi a délutánt. Azt hiszem, nem bántam meg ezt a randit.

-        Hé, ki mondta, hogy ez randi volt? Ha én elhívok egy lányt valahová, az emlékezetes marad. – mondta felháborodva.

-        Ó, ezer bocsánat Mr. Szívtipró. Akkor kösz a kávét meg a virágot. Szia! – köszöntem el és már nyitottam az ajtót, amikor Adam megköszörülte a torkát.

-        A randis résszel igazából arra céloztam, hogy több időt is szívesen eltöltenék Veled.- mormogta a bajsza alatt.

-        Á, vagy úgy. Nos azt hiszem, tévesen ítéltelek meg és lehet róla szó.

-        Mi? Komolyan?- elkerekedett szemekkel bámult rám.

-        Ha mégsem akarod, akkor…

-        De, szeretném - szakított félbe – esetleg megadod a számodat?- nyújtotta felém a telefonját.

-        Tessék – adtam vissza a telefont, benne a számommal. Azonnal megcsörgetett, így én is elmentettem azt a számsort, amit életemben nem gondoltam, hogy a birtokomban lesz.

-        Szép álmokat Hercegnő – mondta majd nyomott egy puszit az arcomra.

-        Neked is Szívtipró – vigyorogtam rá és besiettem a házba.

Az este folyamán még váltottunk pár SMS-t és egy-két órás telefonbeszélgetést.

A mai napig nem múlt el úgy délután, hogy ne találkoztunk volna, minden este még telefonon is beszélünk és minden reggel egy SMS-sel ébreszt. Még nem mondhatom biztosra, de lehet, fülig beleestem Adam Storn-ba. Azt a megállapodást kötöttük, hogy nem mondjuk el Audrey-éknak, amíg nem vagyunk ezer százalékban biztosak a dolgunkban.